Beszámoló a Pedagógia és Pszichológia Tanszék 2017-2018-as tanévben végzett tevékenységéről

A 2017-2018-as tanévben a Tanító és Óvodapedagógia szakon 121 diák vett részt nappali és levelező szakos képzésben. Hallgatóink közül 27-en kapnak BA szintű tanító, illetve óvodapedagógia szakos diplomát. A végzős hallgatók többsége a szakmában dolgozik vagy ott szeretne elhelyezkedni.

A tanszék közreműködésével a sikeres akkreditációt követően beindult a Debreceni Egyetem kihelyezett Szociálpedagógia képzése, melyre 13 hallgató iratkozott be. A Károli Gáspár Református Egyetem szakirányú mentálhigiénés képzésében idén első alkalommal kerül sor diplomaosztóra.

Idén került sor az Óvodapedagógia szak soron következő akkreditációjára, mely sikeresen megvalósult. Előkészítettük továbbá az Óvodapedagógia magiszteri, valamint Tanító szakos magiszteri képzés dokumentációs csomagját, a Tanító szakos magiszteri képzés engedélyét megkaptuk.

Tanszékünk aktív részt vállalt a Kárpát-medencei Magyar Lelki Segítő Szolgálat III. Hálózatépítő Konferenciája szervezésébe, melynek intézményünk adott otthont, valamint részt vettünk a Kárpátaljai Magyar Mentálhigiénés Társaság által szervezett Lelki feltöltődés éjszakája műhelykonferencia szervezésében.

Tanáraink ebben a tanévben is több nemzetközi, magyarországi és ukrajnai pedagógiai és pszichológiai konferencián vettek részt, többek között az Óbudai Egyetem által szervezett VII. Trefort Ágoston szakképzés-és felsőoktatás-pedagógiai konferencián, a XVII. Országos Neveléstudományi Konferencián, a Magyar Nevelés-és Oktatáskutatók Egyesülete által szervezett konferencián. Ukrajnában a Mikolajivi Nemzeti Egyetemen, a Közép-ukrajnai V. Vinnyicsenkó Állami Pedagógiai Egyetemen, a Perejászláv-Hmelnicki Állami Pedagógiai Egyetemen szervezett országos szintű pedagógiai konferenciákon jelentek meg előadásaink, publikációink.

Tanáraink részt vettek a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében a Korai intervenció kérdései és A cselekvő-felfedező tevékenység szervezésének módszertana az óvodában képzők képzése programban, valamint az Óbudai Egyetemmel és a határon túli pedagógusképző intézetekkel közösen megvalósított, a Kárpát-medencei oktatási tér kialakítása projectben, melynek célja a felsőfokú oktatás minőségének és hozzáférhetőségének együttes javítása.

A tanszék éves rendezvényeit a szokásos rendben megtartottuk. Idén is megszerveztük az évfolyamok közötti bajnokságokat, labdarúgó, kosárlabda, kézilabda, asztalitenisz mérkőzéseket, sakkversenyt, megszerveztük hagyományos húsvéti tojásfestő rendezvényünket, méltattuk a Magyar népmese napját.

Hallgatóink több megyei szintű sportversenyen vettek részt, a legutóbbi streetball megyei bajnokságban mindkét csapatunk II. helyezést ért el, úszásból a lányok 2., a fiúk harmadik helyet szereztek.

Idén is részt vállaltunk a KMPSZ által szervezett rendezvények lebonyolításában, az Irka karácsony, az Irka-gyermeknap szervezésében, a Karádi- és Drávai-anyanyelvi és nyelvhasználati vetélkedők szakmai előkészítésében, a Genius-tehetséggondozó program alsó tagozatos tananyagának fejlesztésében.

III. évfolyamos Tanító és Óvodapedagógia szakos hallgatóink a Makovecz-ösztöndíjprogram keretében a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen részképzésen vettek részt, ahol tanulmányokat folytathattak és betekintést nyertek a szlovákiai felsőoktatás rendszerébe.

 

Beregszász, 2018. június 8.

Hutterer Éva
koordinátor


КАФЕДРА ПЕДАГОГІКИ ТА ПСИХОЛОГІЇ 

ЗВІТ ПРО НАУКОВО-ДОСЛІДНУ РОБОТУ

ЗА 2017-2018 РІК

Список найважливіших науково-дослідних робіт кафедри за 2017–2018 рік.

 

Автор(и) Назва Вид-во, місце, рік видання К-cть сторінок та друкованих аркушів
1. Орос І. І., Біда О. А., Брезінська Р. Підготовка майбутніх фахівців до здоровязбережувальної діяльності. Наукові записки серія: Педагогічні науки випуск 163, Кропивницький, 2018 70-73.
2. Орос І.І. Húsz év mérlege és a jövő. A magyar nyelvű/nyelvi oktatás stratégiai kérdései kárpátalján 2025-ig. Ужгород: ТОВ «РІК-У», 2017 324
3. Орос І. І., Кучай Т. Моделі підготовки майбутніх учітелів у європейських країнах. Науковий вісник Миколаївського національного університету імені В. О. Сухомлинського. №4 (59), грудень 2017 285-291
4. Орос І.І. Szülőföldön magyarul. Іskolák és diákok a határon túl. Debreceni Egyetemi Kiadó, 2017.
5. Орос І.І. Етнонаціональна політика України: досвід Закарпаття.

 

Інформаційно-аналітичні матеріали м. Ужгород -2017.
6. Орос І.І. Роль громадського суспільства у формуванні державної етнонаціональної політики єдності у багатонаціональному Закарпатті. Матеріали міжнародної науково-практичної конференції 18-19 травня 2017р. м. Ужгород.
7. Орос І.І. A kárpátaljai magyar nyelvű oktatás helyzetéről és minőségéről / Стан і якість угорськомовного навчання на Закарпатті. In: Pusztai Gabriella–Márkus Zsuzsa (szerk): Szülőföldön magyarul, Debreceni Egyetemi Kiadó, 2017
8. Маргітич К. Є. Концепція двомовної школи для Закарпатської місцевості з етнічно мішаним складом населення. Збірник матеріалів конференції.Лондон. 2017
9. Маргітич К. Є. Полікультурна компетенція майбутнього вчителя  як стандарт освіти європейського виміру. Збірник матеріалів конференції.Лондон. 2017
10. Орбан-Лембрик Л. Е. Вплив явища глобалізації на освіту: етнопсихологічна складова інтеграційного простору Вісник Прикарпатського національного університету. Педагогіка. Випуск ХХХІ. – Івано-Франківськ, 2017 175–180
11. Бергхауер-Олас Е. Л. A közösség szerepe a lelki egészség megőrzésében. / Роль громади в збереженні психічного здоров’я. A Mentál Fészek főiskolai mentálhigiénés támogató csoport. Szakdolgozat. Károli Gáspár Református Egyetem, Pszichológiai Intézet. Budapest, 2017.
12. Бергхауер-Олас Е. Л. Mentál Fészek főiskolai mentálhigiénés támogató csoport. Kárpát-medencei Magyar Lelki Segítő Szolgálat III. Hálózatépítő Konferencia.  Felsőoktatás Műhely. Beregszász, 2017. október 12-14.
13. Бергхауер-Олас Е. Л. Önazonosság az életesemények tükrében. Kárpát-medencei Magyar Lelki Segítő Szolgálat III. Hálózatépítő Konferencia. Beregszász, 2017. október 12-14.
14. Греба Г. Й. Престижність фізичної культури та спорту в закарпатських школах з угорською мовою навчання За матеріалами IV Міжнародної науково-практичної конференції «Людина віртуальна: нові горизонти» 20-21 березня 2017р.:  Зб. наук. праць. – Монреаль, 2017 – Част. 2. 162-165
15. Гаврилюк І. Ю. Формування «схеми тіла» за допомогою розвиваючих ігор «Розумний кубик» НПУ ім. М. П. Драгоманова.
16. Габода Є. Б. A kisebbségi (magyar) óvodai nevelés múltja és perspektívái Kárpátalján . / Минуле та перспективи розвитку угорськомовної дошкільної освіти на Закарпатті. 16 червня 2017 р.  Інститут розвитку дитини та освіти дорослих дебреценського університету.
17. Ешпан М. С. „…jó szóval oktasd,játszani is engedd” Az Irka, mint a rendszerváltást követő egyetlen kárpátaljai magyar gyermeklap. /  Irka, як єдиний дитячий журнал Закарпаття після зміни політичного режиму. Kelet-Közép Európai Koragyermekkori Kutató Központ Első Műhelykonferenciája, Hajdúböszörmény, 2017. június 26.
18. Греба І. З., Ласло Н. Szakmák iránti érdeklődés formálása az óvodás korban. / Формування уявлень про професії у дітей дошкільного віку. Book Abstracts of International Scientific and Practical Internet Conference INNOVATIVE TECHNOLOGIES IN PRESCHOOL EDUCATION. March 28-29. 2018
19. Греба І. З. Психологічні підходи до адаптації студентів-першокурсників Науковий часопис Національного педагогічного університету імені М. П. Драгоманова. Серія Педагогічні науки: реалії та перспективи
20. Греба І. З. Престижність фізичної культури та спорту в закарпатських школах з угорською мовою навчання За матеріалами IV Міжнародної науково-практичної конференції «Людина віртуальна: нові горизонти» 20-21 березня 2017р.:  Зб. наук. праць. – Монреаль, 2017 – Част. 2. 162-165
21. Поллої К.Д. Szakmai szocializáció a felsőoktatásban A pedagógusképzés kihívásai a Kárpát-medencében. In: Kultúra és Közösség. Pusztai Gabriella és Ceglédi Tímea (szerk.)   2017. 3. sz. 123 – 125
22. Поллої К.Д. Transcarpathian Student Mobility Towards Hungary in the Light of the International Preparatory Institute in Budapest. In: Scientific Bulletin of Mukachevo State University. Series “Pedagogy and Psychology”: collection of scientific articles / ed. board : Tovkanets Hanna (Ed. in Chief) and others. – Mukachevo : MSU publ., 2017. – Issue 2 (6). 225-228
23. Поллої К.Д. Tanulmányi célú mobilitás perspektívái a kárpátaljai hallgatók körében. In: Tanulóközpontú oktatás, módszertani megújulás a szakképzésben és a felsőoktatásban.  Budapest: Óbudai Egyetem Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központ, 2017. pp. 220-233
24. Поллої К.Д. Kisebbségi magyar felsőoktatás a Kárpát-medencében. In: HuCER 2017. Hungarian Conference on Educational Research. Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar. Budapest, 2017. május 25-26.
25. Поллої К.Д. Kárpátaljai diákok hallgatói célú mobilitása Magyarország irányába. Lehetőségek és távlatok. In: Debreceni Egyetem és a Magyar Rektori Konferencia által szervezett „A hallgatói mobilitás stratégiai jelentősége” című konferencia, 2017. november
26. Поллої К.Д. Intézményválasztási motiváció a Nemzetközi Előkészítő Intézet (Balassi Intézet egyetemi előkészítő képzése) kárpátaljai hallgatói körében. In: XVII. Országos Neveléstudományi Konferencia, Nyíregyházi Egyetem, 2017. november 9 – 11.
27. Поллої К.Д. A Nemzetközi Előkészítő Intézet szerepe a kárpátaljai diákok hallgatói célú mobilitásában In: XIV. Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciája. Beregszász, 2017. 11. 03.
28. Поллої К.Д. Hallgatói célú mobilitás a Nemzetközi Előkészítő Intézet (Balassi Intézet) kárpátaljai végzős hallgatóinak körében. In: HuCER 2017. Hungarian Conference on Educational Research. Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar. Budapest, 2017. május 25–26.
29. Чейке К.І. Az osztálytermi befogadás és kirekesztés mintázatai egy kárpátaljai iskolában. Acta Medicinae et Sociologica. Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar, Nyíregyháza, 2018 (Препринт)
30. Чейке К.І. Kettős peremhelyzetben Kárpátalján: lehet-e sikeres a roma tanulókat elkülönítve felzárkóztató iskolai modell? XVII. Országos Neveléstudományi Konferencia, Nyíregyháza, 2017 124
31. Чейке К.І. Az osztálytermi befogadás és kirekesztés mintázatai egy kárpátaljai iskolában. II. Különleges Bánásmód Nemzetközi Konferencia. Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar, Hajdúböszörmény
32. Чейке К.І. Helyzetkép a kárpátaljai magyar romák iskoláztatásáról. In: Pusztai Gabriella-Márkus Zsuzsanna (szerk.): Szülőföldön magyarul. Debrecen, 2017
33. Чейке К.І. Szeparáció vagy szegregáció? (egy kárpátaljai általános iskola tükrében). Innováció, kutatás, pedagógusok, HUCER konferencia. ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar, Budapest. 2017 május 25-26
34. Чейке К.І. Esélyegyenlőség az általános iskolai oktatásban (egy kárpátaljai felmérés tükrében). Kihívás és/vagy esély. A romák integrációja Európában (nemzetközi konferencia). Hajdúböszörmény, 2017. március 24-24
35. Конц Т.С. Психологічні шляхи розв’язання конфліктів у студентів. Міжнародна науково-практична конференція «Педагогіка і психологія: напрямки та тенденції розвитку в Україні та світі», Одеса 20-21 квітня 2018р.

 

Підсумкова таблиця публікації викладачів за 2017–20188 рік:

Монографій Статті у збірниках статей внз Статті в зарубіжних наукових фахових виданнях (зовн.) Статті в наукових фахових виданнях України (зовн.) Методичні видання Всього
2 2 21 10 35