2011

2011. január 21-én „Szól a rádió! – Rádióműsor-vezető, konferanszié képzés Kárpátalján” című projekt ünnepélyes megnyitójára került sor.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

2011. január 22-én Gyökerek (Kárpátaljai impressziók) címmel magyarországi fotósok fotókiállításának megnyitójára került sor.

2011. február 14-én Multikulturalizmus a mindennapokban címmel nyílt fotókiállítás a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával négy ország egy-egy egyeteme/főiskolája hallgatói, oktatói, kutatói és dolgozói képeiből.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

2011. február 18-án Jótékonysági Farsangi Bálra került sor a főiskola tetőszerkezetének felújítására az Ungvári Magyar Főkonzulátus, a Beregszászi Magyar Konzulátus és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola közös szervezésében. A bál megnyitóján Szávay István országgyűlési képviselő a Jobbik Magyarországért Mozgalom nevében egymillió forintos adományt adott át a főiskola vezetőinek.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

2011. március 9-én „Beregszászi arcok a XX. század 40-es, 50-es, 60-as éveiből” címmel Garanyi József tiszteletére rendezett kiállítás megnyitója volt a főiskolán.

2011. március 14-én kárpátaljai látogatása során – Bacskai József a Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátus főkonzuljának és Tóth István Beregszászi Konzulátus főkonzuljának kíséretében – a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán járt Naszvadi György, a Magyar Köztársaság Nemzetgazdasági Minisztériumának államháztartásért felelős államtitkára.

naszvadi2

2011. március 14-én Március 15.-ei ünnepi megemlékezésre került sor a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház nagytermében  a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és Cuharé Kulturális Közhasznú Egyesület (Szeged) közös szervezésében. Fellépett a szegedi Cuharé Táncműhely.

2011. március 21-26. Rákóczi Napok – 2011

2011. március 22-én megrendezésre került a Felsőoktatási Intézmények VI. Nemzetközi Kórustalálkozója.

2011. március 24-én Rákóczinak dicső kora címmel nemzetközi tudományos konferenciára került sor a Rákóczi-szabadságharcot lezáró szatmári béke 300. évfordulója alkalmából.

2011. március 26-án került sor a VI. Öregdiák találkozóra.

2011. április 5-én Lévai Anikó a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete, Orbán Viktor miniszterelnök felesége látogatott a főiskolára.

levai

levai2

2011. április 27-én Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tartotta első kihelyezett, határon túli ülését a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottsága. Az ülésen a bizottság tagjai, azaz a Magyar Országgyűlés képviselői mellett jelen voltak a kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezetek és a történelmi egyházak delegáltjai, továbbá a Magyar Köztársaság kárpátaljai külképviseleteinek diplomatái.

2011. május 5-7. között Az oktatás tartalmi megújulása: a 21. század paradigmái címmel nemzetközi tudományos konferenciára került sor ukrajnai és magyarországi felsőoktatási intézményekkel közösen Beregszászon a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

2011. május 20-án a Beregszászi Városnapok rendezvényeinek keretében a város iskoláinak ünnepi felvonulására is sor került. A város általános, közép- és szakiskoláin kívül az immár hagyománnyá vált felvonuláson az idén első alkalommal a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola is képviseltette magát. A rendezvény üde színfoltja volt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátalja Magyar Főiskola felvonulása, akik korhű ruhában megidézték a Rákóczi szabadság harc kezdetét jelentő zászlóbontást.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

2011. június 2-án – a közelgő nemzeti összetartozás napja alkalmából – Soós Kálmán, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora Németh Zsolttól, a Külügyminisztérium államtitkárától átvette a magyar állam egyik legrangosabb kitüntetését, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét.

A kitüntetés átadása alkalmából tartott ünnepségen részt vett Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár, Bacskai József ungvári, valamint Tóth István beregszászi magyar főkonzul, és Orosz Ildikó a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke.

2011. július 5-én elhunyt dr. Soós Kálmán, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ungvári Alapszervezetének elnöke.

Dr. Soós Kálmán jelentős szerepet vállalt a kárpátaljai magyar közösség és felsőoktatás megteremtésében, tudományos munkássága által is maradandó értékeket teremtett az utókor számára.

klmn

2011. július 8-án hagyományosan a beregszászi református templomban tartotta tanévzáró és diplomaátadó ünnepségét a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola. A rendezvényt megtisztelte Ljubka Katalin a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) képviseletében, Gyetvai Árpád a Nemzeti Erőforrás Minisztériumától (NEFMI), Bacskai József, a Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja, Tóth István, a Magyar Köztársaság beregszászi főkonzulja, számos Kárpát-medencei felsőoktatási testvérintézmény rektora, dékánja, a történelmi egyházak képviselői, valamint kárpátaljai magyar közéleti személyiségek.

A diplomaátadó ünnepség keretében 300 hallgató vehette kézhez az ukrán állam által elismert diplomáját, ebből 191hallgató alapképzésben, BSC-diplomát, 109 pedig egyetemi szintű, „specialist” diplomát. Egy hallgató BSC matematika szakon „Kitüntetéses” diplomát vehetett át.

img_1407

2011. július 19-én a Rákóczi-főiskola Győr termében vehette át diplomáját a könyvvitel és auditálás szak tizenkét végzős hallgatója.

Az ünnepséget jelenlétével megtisztelte Tóth István, a Magyar Köztársaság Beregszászi Konzulátusának főkonzulja, Mándrik Iván professzor, a Államvizsga Bizottság elnöke, Berki Károly, a KMPSZ irodavezetője, Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke, Barkáts Jenő és Csernyicskó István az intémény rektorhelyettesei, Kohut Attila, a Kölcsey Ferenc Szakkollégium igazgatója.

2011. augusztus 1-jén a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítvány Konferenciájának  határozata értelmében a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorává Dr. Szikura Józsefet nevezték ki.

szikura_jozsef_cr

2011. szeptember – megkezdte működését a Fodor István Természettudományi Kutatóintézet, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola új tudományos műhelye.

2011. szeptember 30-án a Sárospataki Református Teológiai Akadémia és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola együttműködési szerződést írt alá Beregszászban, a főiskola Rákóczi termében. Ennek értelmében ez év októberétől a Sárospataki Református Teológiai Akadémia kihelyezett lelkipásztori munkatárs képzést indít a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán.

2011. október 1-én tartotta tanévnyitó ünnepségét a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felnőttképzési Központja.

2011. október 3-án a beregszászi református templomban került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola ünnepélyes tanévnyitójára. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Schmitt Pál, a Magyar Köztársaság elnöke is.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

2011. október 13-án került sor a Magyarország bemutatkozik a Magyar Posta bélyegein az EU elnökség ideje alatt című bélyegkiállítás megnyitójára.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

2011. október 19-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tartott előadást Dr. Lévai Anikó, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete  az Ökumenikus Segélyszolgálat új projektjéről, a Fejlesztő Segélyezésről.

2011. október 20-án fotókiállítás nyílt a főiskolán Turulszobrok a Kárpát-medencében címmel.

2011. október 22-én Megújuló energetikai szaktanácsadó képzés indult főiskolánkon a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, valamint a PannonForrás Első Kárpát-medencei Fejlesztési és Tudásklaszter szervezésében a Bethlen Gábor Alap támogatásával.

2011. október 21-én, immár 3. alkalommal került megrendezésre a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola nagyszabású szüreti bálja. A belépőjegy ezúttal is egy cserépjegy ára volt.

2011. október 27-én Budapesten került sor a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság (MTK EB) tisztújítás utáni alakuló ülésére.  A testület számos egyéb határozat mellett egyhangúlag döntött arról, hogy Soós Kálmánnak, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola nemrégiben fiatalon elhunyt rektorának, az MTK EB korábbi tagjának posztumusz Arany János-érmet adományoz.

2011. november 3-án a Magyar Tudomány Napja alkalmából került sor a LIMES Társadalomkutató Műhely, a Lehoczky Tivadar Intézet és a Hodinka Antal Intézet, illetve a Fodor István Természettudományi Kutatóintézet közös rendezvényére Tudományos műhelyek a kárpátaljai magyar tudományosság szolgálatában címmel.

2011. november 8-án a főiskolára látogatott dr. Hóvári János, a Magyar Külügyminisztérium helyettes államtitkára.

2011. november 12-én került sor a VI. Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferenciára a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében.

2011. november – a főiskolán automata meteorológiai állomás kezdte meg működését.

2011. november 25-én ünnepi rendezvénnyel emlékeztünk meg főiskolánk fennállásának 15. évfordulójáról.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

2011. november 24-én Boldog Romzsa Tódor görög katolikus mártírpüspök születésének 100., pappá szentelésének 75., és boldoggá avatásának 10. évfordulója alkalmából ünnepélyes megemlékezésre került sor a főiskolánkon.

2011. november 28-án Kárpátalja településeinek pecsétjei és címerei címmel nyílt kiállítás a főiskolán.

2011. december 2-án Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából  a főiskola és a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet közös szervezésében  Adventi koncertre került sor főiskolánkon.