2015

2015. január 15. Nyílt napra került sor a főiskolán. A közös tájékoztatót követően az érdeklődők betekintést nyerhettek a főiskola életébe, bármelyik órát meglátogatták.

2015. január 16. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Türr István Képző és Kutató Központ közös szervezésében és egy Európai Uniós támogatással megvalósuló projekt keretében (HUSKROUA 1101/041) 2014. október 22. és december 19. között megvalósuló képzésben részt vevők tanulmányaikat elismerő tanúsítványokat vehettek át.

A rongyszőnyegszövő képzés négy ország – Magyarország, Szlovákia, Románia és Ukrajna – partnerségével megvalósuló projekt. A képzést a Magyarország–Szlovákia–Románia–Ukrajna ENPI Határon Átnyúló Együttműködési Program támogatta.

2015. január 22. A 2015. évi magyar kultúra napján, öt kontinens valamennyi magyar nyelvű általános és középiskolájához csatlakozott a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és részt vett az Együtt Szaval a Nemzet programban.

This slideshow requires JavaScript.

2015. január 23. Hivatalos látogatást tett Kárpátalján Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere. Látogatására elkísérte Magyar Levente gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár, Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Keskeny Ernő, Magyarország kijevi nagykövete, Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés elnöke, Bacskai József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja, valamint Szalipszki Endre, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja.

Beregszászon a külgazdasági és külügyminiszter felkereste a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát, ahol Orosz Ildikó, az intézmény elnöke fogadta. A tárcavezető megtekintette a főiskolához tartozó Felsőfokú Szakképzési Intézet épületét, az újonnan kialakított tankonyhát, valamint a kémia szak beindításához szükséges kémiaszertárt és laboratóriumokat.

This slideshow requires JavaScript.

2015. január 29. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Lehoczky Tivadar Intézete, a CIVIL ALAP által támogatott Magyar Holokauszt Emlékév – 2014 magyarországi programsorozat záró rendezvényeként, kiállítást szervezett 1944 – AZ „ELHURCOLÁSOK ÉVE” címmel a kárpátaljai zsidóság 1944. évi tragédiájának, valamint a kárpátaljai magyar férfilakosság sztálini deportálásának emlékére.

This slideshow requires JavaScript.

2015. február 18. A külhoni magyar szakképzés évének keretein belül konferenciát szerveztek a Rákóczi-főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében. A konferencián Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnöke beszámolt a 2015–2025 közötti kárpátaljai magyar szakképzési koncepcióról. A stratégiában rövid, közép és hosszú távú tervek szerepelnek.

A kerekasztal-beszélgetés után a szakképzésre vonatkozó együttműködési megállapodás aláírása következett, melyben az idei évre szóló operatív feladatok szerepelnek. Ezek közé tartozik a működő magyar szakképzések könyvvel, szakmai tudással, technikai eszközökkel és felszerelésekkel való támogatása is.

This slideshow requires JavaScript.

2015. február 26. Fodó Sándor születésnapján avatták fel a róla elnevezett kulturális központot Beregszászon. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Központjának harmadik szintjén található épületrészt a főiskola alakította ki, működtetését a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet vállalta fel. A központban irodalmi délutánok, kiállítások, egyéb kulturális rendezvények stb. megrendezésére kerül majd sor.

This slideshow requires JavaScript.

2015. március 3. Kétnapos látogatást tett Kárpátalján dr. Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár. A helyettes államtitkár felkereste a főiskolát, találkozott az intézmény vezetőivel, megtekintette a felsőfokú szakképzési intézet nemrég átadott új épületrészét.

2015. március 13. A főiskolára látogatott Magyarország felsőoktatásért felelős államtitkára. Palkovics Lászlót Orosz Ildikó, az intézmény elnök asszonya fogadta. Az államtitkár úr megtekintette a főiskola felújított épületét, valamint az intézmény Felsőfokú Szakképzési Intézetét. Ezt követően aláírták az intézmény további támogatásáról szóló szerződést is.

This slideshow requires JavaScript.

2015. 03. 23-28. között került sor a főiskola Rákóczi Napok rendezvénysorozatára. A programsorozat keretében ünnepélyes keretek között okleveleket adtak át a Felnőttképzési Központ által szervezett tanfolyamok végzőseinek. Sor került a Felsőoktatási Intézmények VIII. Kórustalálkozójára, Kulin Ágnes Jelbeszéd című kiállításának megnyitójára és Nyelvi és kulturális sokszínűség Kelet-Közép-Európában: értékek és kihívások címmel nemzetközi interdiszciplináris konferenciára is. A Rákóczi Napok záró akkordjaként X. alkalommal találkoztak az öregdiákok is a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Öregdiák Szövetségének szervezésében.

This slideshow requires JavaScript.

2015. március 31. A főiskola Pedagógia és Pszichológia Tanszékének szervezésében hagyományos húsvétváró rendezvényre került sor.

2015. április 9. A főiskola Magyar Tanszéki Csoportja ünnepi műsorral emlékezett a magyar költészet napjára.

This slideshow requires JavaScript.

2015. április 22. A főiskola Biológia és Kémia Tanszéke, a Matematika és Informatika Tanszéke és a Földtudományi és Turizmus Tanszéke szervezésében került sor a Föld napja alkalmából szervezett programsorozatra.

2015. május 14-16. Vágner Lajos (1815–1888) születésének 200. évfordulója tiszteletére a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Biológia és Kémia Tanszéke, illetve az intézmény Fodor István Természettudományi Kutatóintézete szervezésében, valamint az Ukrán Tudományos Akadémia M.G. Holodnij Botanikai Intézete, az Ungvári Nemzeti Egyetem, a Kárpátaljai Honismereti Múzeum és a Magyar Természettudományi Múzeum társszervezésében nemzetközi tudományos konferenciára került sor.

This slideshow requires JavaScript.

2015. május 21. A főiskola Tanulmányi és Karrierkövetési Osztálya Karriernapot szervezett.

This slideshow requires JavaScript.

2015. június 4. A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából ünnepi megemlékezésre került sor a főiskolán a Nevetlenfalui Művészeti Iskola növendékeinek és tanári karának közreműködésével.

2015. június 10. Hivatalos látogatást tett Kárpátalján Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára és Guller Zoltán, a Nemzeti Táboroztatási Koncepció kialakításáért, valamint az Erzsébet-program fejlesztési irányainak meghatároztatásáért felelős miniszteri biztos úr. Beregszászon ellátogattak a főiskolára, ahol találkoztak Orosz Ildikóval, a főiskola és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnökével, megtekintették a főiskola felújított épületét, egyeztettek a kormánytámogatással megvalósuló gyermeküdültetési programról, amelynek keretében több mint kétezer kárpátaljai gyermeket táboroztatnak Magyarországon.

2015. június 10. Orosz Ildikó a főiskola elnöke és Kenyeres István Budapest Főváros Levéltárának igazgatója együttműködési megállapodást írtak alá a két intézmény szakmai tevékenységének összehangolása érdekében. Az együttműködés keretében többek között az egymás rendezvényein való megjelenést, egymás konferenciáin előadások tartását, kiadványok cseréjét, a közös kutatási területeken megvalósuló együttműködést támogatják. A megállapodás emellett lehetőséget biztosít a főiskola hallgatói számára Budapest Főváros Levéltárának megtekintésére, az ott folyó szakmai munka megismerésére, illetve a kötelező szakmai gyakorlatnak a levéltárban történő teljesítésére.

2015. június 11. Beregszászra látogatott Kovács Ádám Zoltán, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának nemzetközi együttműködésért felelős helyettes államtitkára. A látogatás alkalmával a helyettes államtitkár, valamint kárpátaljai részről Brenzovics László parlamenti képviselő, a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskoláért Alapítvány elnöke és Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke aláírták a Keleti Partnerség program harmadik részletéről szóló megállapodást, melynek értelmében első részletben 155 millió forinttal, majd 140 millió forinttal támogatja a magyar állam kárpátaljai közintézmények felújítását.

2015. június 15. A főiskola Gross Arnold kiállítótermében nyitották meg az Európai Utas Alapítvány Hidak, korok, Budapest c. vándorkiállítását a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) és a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet szervezésében. A kiállítás megnyitóját követően kerekasztal-beszélgetésre került sor, amelyen bemutatkozott a Magyar Művészeti Akadémia, továbbá részt vettek, bemutatkoztak a kárpátaljai, kulturális és művészeti tevékenységet is folytató civil szervezetek, egyesületek, több művészeti iskola képviselői és fiatal tehetségei is.

This slideshow requires JavaScript.

2015. június 18. Együttműködési megállapodást írt alá a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Munkácsi Állami Egyetem a két intézmény jövőbeni szorosabb együttműködéséről.

2015. június 24. Együttműködési megállapodást írt alá a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolával. Az együttműködést Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola elnöke és Véghseő Tamás, a hittudományi főiskola rektora írták alá a beregszászi intézmény tanácstermében. A szerződés értelmében 2016 őszétől katechéta és lelkipásztori munkatársképzés indulhat meg a kárpátaljai görögkatolikus egyház számára a beregszászi főiskolán.

2015. június 24. Megállapodási szerződést írt alá a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolával. A beregszászi főiskola képviseletében jelen volt Orosz Ildikó elnök, Fodor Gyula rektorhelyettes, Csatáry György, a Történelem és Társadalomtudományi Tanszék vezetője és Molnár D. Erzsébet, a Lehoczky Tivadar Intézet kutatója. Az együttműködési szerződést Ötvös István, a NEB bizottsági tagja és Orosz Ildikó írta alá.

2015. június 26. A Beregszászi Református Templomban került sor a főiskola diplomaátadó és tanévzáró ünnepségére, melynek keretében 155 végzős hallgató kapta meg a végzettséget igazoló BSc, ill. SSc szintű oklevelet. A rendezvényen ünnepi köszöntőt mondott Trócsányi László igazságügyi miniszter. A megyei tanács képviseletében Popovics Mihajlo alelnök köszöntötte az egybegyűlteket. Az ünnepség keretében a Sárospataki Református Teológiai Akadémia (SRTA) katechéta-lelkipásztori munkatárs szak kihelyezett képzésének végzősei is átvehették diplomáikat.

This slideshow requires JavaScript.

2015. augusztus 12. Beregszászba látogatott Hennagyij Moszkal, Kárpátalja új kormányzója. Beregszászon való tartózkodása alkalmával a kormányzó látogatást tett a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. A felsőoktatási intézményben történő megbeszélésen jelen volt Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnöke, valamint Vass Ilona, Fodor Gyula és Rácz Béla, a főiskola rektorhelyettesei, valamint Petruska Istvánt a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal újonnan kinevezett elnöke.

2015. augusztus 12. Tájékozódó, egyeztető jellegű látogatást tett Kárpátalján Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára. Beregszászon való tartózkodása alkalmával az államtitkár a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tette tiszteletét. A felsőoktatási intézményben a politikus személyesen találkozott Bocskor Andrea EP-parlamenti képviselővel; Brenzovics László ukrajnai magyar parlamenti képviselővel, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökével; Orosz Ildikóval, a Rákóczi-főiskola és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnökével; Bacskai Józseffel, Magyarország Ungvári Konzulátusának főkonzuljával és Szalipszki Endrével, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzuljával.

2015. szeptember 1. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán a 2015/2016. tanév megnyitása alkalmából ökumenikus istentiszteletre került sor a történelmi egyházak képviseletében jelen lévő főiskolai lelkészek közreműködésével a Beregszászi Római Katolikus Templomban.

2015. szeptember 18. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola ünnepélyes tanévnyitójára került sor a Beregszászi Református Templomban. A rendezvény keretében adták át a főiskola által alapított Rákóczi-díjakat. 2015-ben e díj anyaországi díjazottja Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, kárpátaljai díjazottja pedig Gulácsy Lajos, a Kárpátaljai Református Egyház nyugalmazott püspöke.

2015. szeptember 25. A főiskola Matematika és Informatika Tanszéke tudományos konferenciát rendezett dr. Bódi Béla nemzetközileg is elismert, kárpátaljai születésű matematikus 80. születésnapja tiszteletére.

2015. szeptember 25. Kárpátaljára látogatott az Interparlamentáris Unió magyar–ukrán tagozata. A magyarországi küldöttség Beregszászon ellátogatott a főiskolára, ahol Orosz Ildikó, a főiskola elnök asszonya és Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, az ukrán parlament képviselője fogadta a delegációt. Orosz Ildikó, miután röviden ismertette a Rákóczi-főiskola történetét, körbevezette a vendégeket az impozáns épületben.

2015. október 3. Az ADVANCE Kárpátaljai Tanácsadó és Fejlesztő Központ a Magyarországi Ökumenikus Segélyszervezettel közösen jótékonysági félmaratoni versenyt szervezett Beregszászban. A rendezvény célja, hogy felhívják a figyelmet azon családok támogatására, akik a jelenlegi ukrajnai gazdasági, politikai és háborús helyzet miatt nehézségekkel küzdenek. A nemes cél érdekében a versenyzőkkel együtt futott Lévai Anikó, az ökumenikus segélyszervezet jószolgálati nagykövete, valamint Kovács „Kokó” István olimpiai, amatőr és profi világbajnok ökölvívó. A sportrendezvényen több mint háromszáz fiatal vett részt. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát ötven diák képviselte.

2015. október 9. Csutora Zsolt, a keleti nyitásért felelős helyettes államtitkár Kárpátaljára látogatott. Beregszászi tartózkodása alatt megtekintette a főiskolát, megbeszélést folytatott az intézmény vezetőivel.

2015. október 16. Társadalmi, kulturális és idegenforgalmi kapcsolatok a Kárpát-medencében címmel rendezett közösen konferenciát a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola.

2015. november 2. Kárpátaljára látogatott Kiss Antal, Magyarország Nemzeti Fejlesztési Minisztériumának a közvetlen közösségi forrásokkal kapcsolatos koordinációs feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztosa, a közvetlen uniós kifizetésű pályázatok elnyerésében a magyar pályázókat segíteni hivatott Magyar Fejlesztési Központ ügyvezető igazgatója. A magyarországi vendégek a főiskolán megbeszélést folytattak Orosz Ildikóval, a főiskola és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnökével, valamint Barta Józseffel, a KMKSZ alelnökével.

2015. november 10. A kárpátaljai magyar tannyelvű oktatás helyzetéről tájékozódott és magyar nyelvtankönyveket adott át magyar nyelvet oktató ukrán iskoláknak Beregszászon Czunyiné Bertalan Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) köznevelésért felelős államtitkára. Kétnapos kárpátaljai látogatásának első állomásán, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán Czunyiné Bertalan Judit találkozott a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség (KMPSZ) és a főiskola vezetőségével.

2015. november 18-19. Grezsa István, a Miniszterelnökség határon átnyúló beruházások ellenőrzéséért felelős miniszteri biztosa kétnapos látogatást tett Kárpátalján. November 18-án ünnepi beszédet mondott és koszorút helyezett el Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola főszervezésében rendezett „málenykij robot” áldozatainak emlékére tartott megemlékezésen.

2015. november 26. Együttműködési megállapodás született a kárpátaljai II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a szlovákiai Eperjesi Egyetem között Beregszászban. A dokumentumot Orosz Ildikó, a II. RF KMF elnök asszonya és Kónya Péter, az Eperjesi Egyetem rektora írta alá.

2015. december 11. Kárpátaljára látogatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal delegációja Társy József kabinetfőnök vezetésével. Kárpátaljai tartózkodásuk alkalmából hasznos ajándékcsomagot nyújtottak át a Kígyósi Elemi Iskola-Óvoda vezetőinek és tanári karának, majd kígyósi vizitjük mellett ellátogattak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára is. .

2015. december 12. Az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) elnöksége Arany Kitűző kitüntetésben részesítette dr. Orosz Ildikót, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnökét a felsőoktatási tehetséggondozás érdekében és a tudományos diákköri konferenciák támogatásának szolgálatában kifejtett odaadó és eredményes tevékenységének elismeréseként. Kiváló TDK-szervezői díj kitüntetéssel méltányolták dr. Váradi Natália, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola docensének felsőoktatási diáktudományos tevékenységet segítő, példamutató helyi és országos szervezői munkáját. Az okleveleket Budapesten, az Országos Tudományos Diákköri Tanács záróülésén adták át.

2015. december 18. Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Filológiai Tanszékének habilitált docense, a Hodinka Antal Kutatóintézet vezetője a magyar nyelv ápolásáért járó Magyar Nyelvőr Díjat vehetett át a Parlamentben. A Magyar Nyelvőr Alapítvány második alkalommal adta át az elismeréseket azoknak, akik sokat tettek a magyar nyelv ápolásáért határon innen és túl.

2016. január 21-23. Tizenhatodik alkalommal rendezték meg Budapesten az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítást. A rendezvény célja, hogy választ adjon a felsőoktatással kapcsolatos kérdésekre. Feladata összekapcsolni a kiállítókat: a magyarországi – és külföldi felsőoktatási intézményeket, tankönyvkiadókat, nyelviskolákat, szakképző intézményeket az érdeklődőkkel: a diákokkal, a szülőkkel és az oktatókkal. A kiállításon első alkalommal a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiksola is részt vett. A rendezvény látogatóinak és kiállítóinak így egyaránt lehetősége volt megismerkedni a főiskola szakkínálatával, tevékenységével, a szakmai együttműködés lehetőségeivel.

2016. január 21. látogatást tett Beregszászban Kovács Ádám Zoltán, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának nemzetközi együttműködésért felelős helyettes államtitkára. Látogatásának első helyszíne a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola volt, ahol a főiskola rektora Orosz Ildikó és Brenzovics László, a KMTF JA elnöke vezetésével megtekintette a felújítás alatt lévő épületeket, valamint a főiskola szakképző intézetét.