Adventi virágkötészeti szakmai nap a Rákóczi-főiskolán

„Adventi koszorút készítünk,
Díszekkel, gyöngyökkel,
Vigyázva az advent,
Eredeti üzenetére.”
(Tankó Andrea)

Adventi virágkötészeti szakmai napra került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán december 14-én. A Biológia- és Kémia Tanszék Agrár Szakcsoportja igazi adventi hangulatot varázsolt a főiskola Gross Arnold termében.
Dr. Kohut Erzsébet, a Biológia és Kémia Tanszék koordinátora, nyitó beszédében elmondta, hogy céljuk az volt, hogy a vizsgaidőszakban egy kis nyugalmat hozzanak, ünnepi hangulatba öltöztessék lelküket.
Dr. Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke az advent lényegét hangsúlyozta: „Az illat, a környezet, arra késztet, ami az advent lényege, hogy készüljünk Jézus eljövetelére. A lélekbeli felkészülés mellett a tárgyi attribútumoknak is fontos szerepük van.”
A rendezvény Gajdos Éva előadásával Advent a virágkötészetben címmel folytatódott.
A virágkötészeti szakmai nap díszvendége Nagy Gábor Virágkötészeti Ifjúsági Európa-bajnok volt, bemutatkozását követően kezdetét vették az adventi virágkötészeti foglalkozások mester-, haladó- és kezdő csoportokban. Az elkészült munkákat Nagy Gábor értékelte, s jó tanácsokkal látta el az alkotókat.
Dr. Kohut Erzsébet elmondta, hogy az itt elkészített adventi koszorúk, kopogtatók, asztaldíszek eladásából befolyt összeggel a Beregszászi Járási Központi Kórházban hagyott 8 csecsemőnek szeretnék szebbé tenni az első karácsonyát.

„S meglátod, így ad az Advent, igazán teljességet.”

Csurman-Puskás Anikó
Kárpátalja.ma

Forrás:

Itt adhatja meg észrevételeit és javaslatait az oktatási programokkal kapcsolatban.

Megjegyzését a webhely rendszergazdája általi felülvizsgálata után 3 (három) munkanapon belül közzétesszük. Megértésüket köszönjük!


Az email címet nem tesszük közzé.

*

*

*

*

*

*


Hozzászólások