Családorvosi továbbképzés harmadik alkalommal a Rákóczi Főiskolán

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja Együttműködésének és Összehangolt Fejlesztési Feladatainak Kormányzati Koordinációjáért Felelős Kormánybiztosság és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola közös szervezésében a Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesülete szakmai támogatásával 2017. november 18-án továbbképzést rendezett a beregszászi főiskolán családorvosok, gyermekorvosok és védőnők számára az alábbi címmel: „A családorvosi tevékenység sajátosságai – tanulságok magyarországi példák alapján”. A tanfolyam harmadik alkalommal került megrendezésre kárpátaljai szakemberek számára.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével: Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja Együttműködésének és Összehangolt Fejlesztési Feladatainak Kormányzati Koordinációjáért Felelős kormánybiztos, aki egyben a továbbképzés fővédnöke volt. Jelent volt még: Papp Renáta, Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesület alelnöke, Miniszterelnökség, Kormánybiztosi Kirendeltségi Főosztály, szervezési munkatársa; Vass György, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja; Gulácsy Géza, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Munkácsi Középszintű Szervezetének elnöke, KMKSZ alelnöke, megyei képviselő; Bíró Erzsébet, Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatal Egészségügyi Főosztály helyettes vezetője.

Az előadások a háziorvosi praxis különböző feladataival és munkaköreivel foglalkoztak olyan neves szakemberek által, mint Prof. Dr. Hajnal Ferenc, Dr. Kassai Tibor, Dr. Kozma Anna, Dr. Papp Renáta és Dr. Újhelyi János.

A továbbképzést Dr. Váradi Natália, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felnőttképzési Központjának igazgatója nyitotta meg Francois Bacon szavaival: „A legfőbb érték: az egészség! Aki nem alkalmaz új megoldásokat, új bajokra számíthat, mert az idő a legnagyobb újító”.Véleménye szerint nagyon fontos, hogy anyaországi és kárpátaljai orvos kollégák találkozzanak, tapasztalatot cseréljenek, új gyógyítási módokról, lehetőségekről egyeztessenek, melyre szolgált a szombati tanácskozás is. Elmondása szerint valahol az orvosi hivatás a varázslóéhoz hasonlatos, legalábbis a társadalom szemében. Nagyon fontos az, hogy az orvos kulturálisan nyitott és felkészült is legyen, hiszen nagyon nagy a felelőssége. Vezetni kell a beteget és hitet adni neki, ugyanakkor pedig nem félrevezetni. Egy hivatás annyi, amilyen lelkesedéssel csináljuk, úgymond az élet hátgerince. Mert az egészség nem minden, de egészség nélkül minden semmi. Eredményes tanácskozást kívánva kérte fel Dr. Grezsa István kormánybiztos urat köszöntő beszédének megtartására, aki beszédében örömét fejezte ki, hogy Kárpátalján a képzés harmadik alkalommal is sikerrel került megrendezésre. Jól példázza, hogy Ukrajnának mennyire nem a zsákutcás politikai vitákkal kellene foglalkoznia, hanem az építkezéssel és együttműködéssel, melyben Magyarország mindig is baráti jobbot nyújtott.

Tájékoztatta a résztvevőket arról, hogy a beregszászi családorvosi továbbképzésnek fontos aktualitása van, hiszen Ukrajna most készül bevezetni a magyarországihoz hasonló háziorvosi rendszert, s ezt a folyamatot Magyarország figyelemmel kíséri a hasonló modell miatt is, hogy megadhassa a szükséges szakmai segítséget. A közeljövőben a Magyar Kormány tervei között van a magyar családorvosok rendelői alapfelszereltségének biztosítása és a rendelők rendbe hozása is.

Ezután Dr. Papp Renáta alelnök asszony is köszöntötte a továbbképzés résztvevőit. Kívánta, hogy a tanácskozás az ismereteken túl gondolatokat ébresszen, melyek megosztásával a továbbiakban sikerüljön együtt gondolkodni azt bizonyítva, hogy nemcsak nyelvi korlát, de családorvosok között sincsenek határok.

Ezt követően Gulácsy Géza alelnök úr és Dr. Bíró Erzsébet helyettes vezető asszony hangsúlyozták, hogy az ukrán parlament által október 19-én elfogadott egészségügyi reform bevezetéséhez előbb a régi rendszert kell lerombolni, ahhoz, hogy egy újat építeni lehessen. Reményüket fejezték ki abban, hogy ehhez a pozitív előrelépéshez költségvetési reform is fog születni.

A családorvosi továbbképzésen résztvevők az előadásokat követően egy tanúsítványban részesültek a tanfolyam elvégzésének bizonyítékául, melyet a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatott.

II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola
Felnőttképzési Központ

Itt adhatja meg észrevételeit és javaslatait az oktatási programokkal kapcsolatban.

Megjegyzését a webhely rendszergazdája általi felülvizsgálata után 3 (három) munkanapon belül közzétesszük. Megértésüket köszönjük!


Az email címet nem tesszük közzé.

*

*

*

*

*

*


Hozzászólások