Elfogadta az új oktatási törvényt az Ukrán Legfelsőbb Tanács

2017-09-06 06:44:30 Hírek 148 megtekintés

A Legfelsőbb Tanács második olvasatban elfogadta az új oktatási törvényt – adta hírül az osvita.ua hírportál szeptember 5-én.

Az új törvényt 255 képviselő szavazta meg. A törvény elfogadása előtt a honatyák között éles vita alakult ki a 12 éves oktatás szükségességéről, az oktatás nyelvéről és a pedagógusok kötelező minősítéséről.
A tervezet megvitatása több mint három éve tart. A törvény kimondja, hogy a középiskolai oktatás befejeztével minden diáknak jól kell beszélnie az államnyelvet, és rendelkeznie kell matematikai, általános műveltségi, ökológia, innovációs és gazdasági kompetenciákkal. Az új törvény szerint olyan tudást kell adni a gyerekeknek, melyet a gyakorlatban is tudnak alkalmazni.
Az oktatás 12 éves lesz, melyben az 1–4. osztály az elemi iskolát jelenti, az 5–9. az általános iskola és a 10–12. a középiskola. Kilencedik osztály után a középiskola két részre oszlik: akadémiai középiskola és szakiskola közül lehet majd választani. Az akadémiai szint arra szolgál, hogy felkészítse a tanulókat a felsőoktatásba való belépéshez. A szakiskolában a szakoktatásra fektetik a hangsúlyt. Az új középiskolai törvény lehetővé teszi, hogy a felsőoktatásban áttérjenek a hároméves bachelor (baccalaureus) és a kétéves mesterképzésre.
Az új törvény szerint a pedagógusok önkéntes alapon külső független rendszer szerint minősíthetők. Az új minősítésnél a tanárok tárgyi tudására, a gyerekekkel való kommunikálásra és a korszerű módszerek alkalmazására fog fókuszálni. Azon pedagógusok, akik teljesítik a külső független minősítési követelményeket, 20 százalékos béremelést kapnak. A törvény lehetőséget biztosít arra, hogy a pedagógusok önállóan válasszák ki továbbképzésük helyszínét és formáját. Ötévente kell részt venni 150 órás továbbképzésen.
A törvény nagyobb szabadságot biztosít a pedagógusoknak: önállóan állíthatják össze tantervüket.
Megszüntetik az iskolák minősítését (atesztációját) és a járási tanfelügyelőségeket. Konzultációs tanácsadásokat a módszertani kabinetek fognak biztosítani.
Az új oktatási törvény előirányozza az iskolák autonómiáját, átlátható finanszírozását. Az iskolák igazgatóit pályázatok elbírálása útján választják ki. Egy személyt egy iskolában kétszer nevezhetnek ki igazgatói pozícióra, maximum 12 évre. A törvény nem zárja ki, hogy az adott személy 12 év eltelte után egy másik iskola igazgatója legyen, vagy más beosztást kapjon az adott iskolában. Az igazgatók önállóan nevezik ki az iskolák igazgatóhelyetteseit és a tantestület tagjait.
Az iskoláknak be kell számolniuk a költségvetésükről. Ezáltal a szülők láthatják, hogy az állam milyen mértékű összegeket fordít az adott iskolára és hogyan gazdálkodik a szülők által biztosított önkéntes adományokkal.
A nemzetiségi iskolák oktatási nyelvére vonatkozó rész megvitatása során heves vita alakult ki a délelőtti ülésen a képviselők között, ezért az erről szóló döntést az esti ülésre halasztották.


Határon túli magyar iskolakezdők kapnak ösztöndíjat a Rákóczi Szövetségtől
„A legkeményebb sztálinizmus korszaka tért vissza Ukrajnába”

Hozzászólás