Eredményes egyeztetés és összefogás a kárpátaljai ifjúsági szervezetekkel

A Magyar Ifjúsági Konferencia Egyesület (MIK) január 13-án kárpátaljai régiós egyeztetést folytatott dr. Illés Boglárka ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár jelenlétében. Az alkalmon részt vett Szalai Zoltán, a Mathias Corvinus Collegium igazgatója és Szontágh Szabolcs, a Magyar Ifjúsági Konferencia Egyesület magyarországi régióelnöke.

Kárpátaljáról a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet, a Kárpátaljai Magyar Fiatal Vállalkozók Szövetsége, a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hallgatói Önkormányzata, a Szent Márton Egyesület, a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete és a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség 1-1 képviselője volt jelen.

A helyettes államtitkár asszony olyan jelenleg futó projektekről beszélt, melyek a külhoni szervezetek részére is elérhetők. A Nemzeti Tehetség Program kapcsán elmondta, hogy annak a tehetségek azonosítása és hasznosulásának elősegítése a fő célja. Ennek keretében három kárpátaljai tanintézményt (Ungvári 10. Sz. Dayka Gábor Középiskola, Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola, Aknaszlatinai Bolyai János Középiskola) szereltek fel teljes informatikai szakosztállyal. A fenti intézmények, illetve a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakképző Intézete médiacsomag-támogatásban részesült. A Közösségi Terek programot Magyarország mellett kiterjesztették Kárpátaljára is, ennek köszönhetően idén már megvalósultak programok a nyertes pályázatok révén.

Dr. Illés Boglárka kitért arra is, hogy a MIK az egyetlen olyan ifjúsági szervezet, mely egy közösségbe tömöríti a politikai, diák, civil, egyházi és cserkész szervezeteket. Fontossá és szükségessé kell tenni a MIK-et a fiatalok számára, reagálni a jelen kihívásaira, motiválni őket a csatlakozásra. Szontágh Szabolcs magyarországi régióelnök valami újnak a kezdeteként jellemezte az ülést, melynek köszönhetően közösen születhetnek új dolgok. Szabolcs kiemelte, hogy a külhoni létre nem hátrányként kell tekinteni, hanem pluszként, erősségként.

A Mathias Corvinus Collegium igazgatója két tervezett programjukat mutatta be. Egyik a Fiatal Tehetség Programjuk, mely külhonban elsőként Beregszászban indul el 10-14 éves, kiemelkedően tehetséges fiatalok képességfejlesztésére. Másik projektjük a közéleti vezetőképző program magyar és angol nyelven a közösségért tenni akaró fiatalok számára.

A résztvevők megvitatták a kárpátaljai ifjúság ügyét, a szervezetek nehézségeit, a korosztály kihívásait. A legnagyobb nehézséget az elvándorlás jelenti mindenki számára. A hontalanság és az identitásvesztés a legnagyobb veszélyek az elvándorló fiatalok körében, ám ha erős megtartó közösségekkel találkoznak itthon, az segíti majd helyben maradásukat. A közösség mellett a lelki biztonság a másik pillér, harmadrészt pedig az anyagi háttér megléte szükséges, hogy a megélhetésüket is tudják biztosítani helyben a fiatalok. Így felértékelőik a MIK szerepe és összefogása, hiszen a különböző típusú ifjúsági szervezetek összefogása hozzájárulhat az eredményességhez.

Mindezek mellett szóba került, hogy a kárpátaljai ifjúság közéleti és politikai érdeklődése nagyon alacsony, ezen szeretnének javítani egy politikai iskola elindításával. A szülőföldön boldogulás kérdésében felmerült a diákmunkák lehetőségének kiterjesztése Kárpátaljára, illetve magyarországi gyakornoki és diákmunka lehetőségek biztosítása kárpátaljai diákok részére. A fiatal felnőttek számára a vállalkozási kedv növelését és vállalkozói ötletek megismertetését tekinti elsődlegesnek a fiatal vállalkozók érdekeit képviselő szervezet.

Zárszóként a család fontosságára helyezték a hangsúlyt. A család tekinthető a legkisebb közösségnek, így az ifjúsági szervezeteknek is figyelmet kell fordítani rájuk. A Családok Éve keretében a magyar kormány idén kiemelten támogatja őket. A családtámogatások nyújtotta kedvezmények a külhoniak számára is elérhetők. A tematikus év kapcsán a Helyettes Államtitkárság várja a régió ötleteit, programjavaslatait a helyi igények, szükségletek feltérképezésére.

Az egyeztetés eredményességét az is jelzi, hogy 7 résztvevő szervezet nyújtotta be belépési szándékát a MIK Egyesületbe. Így a 2018. február 10-én megvalósuló MIK-konferencián a tagság szavazhat belépésükről.

Jakab Annamária
Kárpátalja.ma


Jó választás a Rákóczi-főiskola
„Nyelvünk nélkül semmik sem vagyunk” – Karádi helyesírási vetélkedő Beregszászban

Hozzászólás