Zenevarázslat képzés és hangverseny

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2020 tavaszán első alkalommal szervezi meg a „ZENEVARÁZSLAT” című képzést és hangversenyt az Emberi Erőforrások Minisztériuma Család- és Ifjúságügyért és Esélyteremtésért Felelős Helyettes Államtitkárság támogatásával.

A program célja, hogy minél közelebb hozza a gyermekekhez a klasszikus zenét. A „ZENEVARÁZSLAT” hangversenysorozat Magyarország számos településére eljutott és sok gyermekkel kedveltette meg a klasszikus zenét és a verseket. Az élményt 2020. tavaszán a kárpátaljai gyermekek is átélhetik.

A rendezvény szakmai referense Várnagy Andrea Budapest Márka-díjas magyar zongoraművész.

A programra a zeneiskolák jelentkezését várjuk. Elsősorban olyan gyermekek jelentkezésére számítunk, akik 8-16 év közöttiek és legalább 1 év zongoratanulás van már a hátuk mögött. A növendékek zenetanárukkal együtt is érkezhetnek a tehetséggondozásra, hiszen nagyon fontos, hogy a programvezető és a zenetanár közösen egyeztessen a növendék zenei múltjáról, oktatási módszereiről és arról, milyen szinten tart a zenetanulásban a fiatal.

Jelentkezhet minden olyan 8-16 év közötti fiatal, aki legalább 1 éve részt vesz zongora oktatáson. A jelentkezettek egy előválogatón vesznek részt, amelyet követően kiválasztásra kerül majd 18 szerencsés fiatal, akikkel személyesen foglalkozik majd Várnagy Andrea egy képzés keretein belül. A 4 alkalmas foglalkozássorozat egy hangversennyel zárul, ahol bemutatásra kerülnek a tanult ismeretek. A legkiválóbb három ifjú zongorista bemutatkozik a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány által 2019. június 6-án szervezendő Tehetségnapon is.

Jelentkezési lehetőség kezdete: 2019. december 15.

Jelentkezési határidő: 2020. január 15.

A program maximális kerete 18 fő.

A beválogatásra 2020. január 31-én kerül sor 14:00 órai kezdettel a Főiskola Átriumában, amelyen egy választott 3 perces darabot szükséges előadni.

A program ideje alatt a teljes ellátás biztosított.

A díjazottak és felkészítő tanáraik a Tehetségnapon értékes nyereményeket vehetnek át.

A képzések az alábbi időpontokban valósulnak meg:

2020. január 31.- február 1.

2020. február 14-15.

2020. március 21-22.

2020. április 17-18.

A tehetségkutató, tehetséggondozó program helyszíne a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola.

Jelentkezni elektronikus úton lehetséges, melynek űrlapja IDE kattintva kitölthető.

A nyilatkozat IDE kattintva tölthető le.

Részletes tájékoztatót az alábbi elérhetőségeken kaphatnak:

„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány

90202 Beregszász, Kossuth tér 6.

Tel.: 0038031-41-4-29-68 (149-es mellék)

honlap: www.genius-ja.uz.ua

e-mail: agora@kmf.uz.ua

Forrás: