Fiatal kárpátaljai kutatók konferenciája a magyar tudomány ünnepén

November harmadika a magyar tudomány ünnepe.

1825-ben Széchenyi István birtokainak egyévi jövedelmét felajánlotta a Magyar Tudós Társaság alapításának céljára, ezzel lehetővé tette a Magyar Tudományos Akadémia megalapítását. Ebből az alkalomból a Genius Jótékonysági Alapítvány tizennegyedszer szervezte meg a Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciáját a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán.

Dr. Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora köszöntőbeszédében örömét fejezte ki aziránt, hogy immár tizennegyedik alkalommal biztosíthatnak lehetőséget azoknak a fiatal kutatóknak, akik igényt tartanak arra, hogy megosszák kutatásaik eredményét a tudományok művelőivel. Kiemelte, hogy a konferencián a doktori fokozat megszerzése előtt álló fiatal kutatóknak adnak teret, akik az adott tudományág szakértői, és a nyilvánosság előtt mutatják be eredményeiket. A rektor örömét fejezte ki, hogy a főiskola egykori hallgatói már PhD-fokozattal rendelkeznek, s a szakmai zsűri tagjaiként vesznek részt a konferencián.

Dr. Vass György, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzulja arra biztatta az ifjú kutatókat, hogy továbbra is kutassák Kárpátalja sajátosságait, hogy eredményeiket mutassák be nemzetközi és hazai konferenciákon, s adják közre magyar és idegen nyelvű publikációk keretében.

„A tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma” – Széchenyi István szavait idézve kezdte meg beszédét dr. Váradi Natália, a Genius Jótékonysági Alapítvány irodavezetője. Kiemelte, a konferencia célja, hogy a fiatal kutatók elismert szakemberektől, professzoroktól kapjanak javaslatokat, szakmai tanácsokat, ezzel fejlesztve jövőbeli munkájukat.

Az előadók filológiai, történelem-, társadalom-, illetve természettudományi szekciókba jelentkezhettek, s 15 percben mutathatták be kutatási eredményeiket. A négy szekcióban összesen harminc előadás hangzott el.
Az előadásokat szekciónként szakmai zsűri értékelte, majd hasznos tanácsokkal és építő kritikával látták el a fiatal kutatókat.

A rendezvény az elhangzottak értékelésével és oklevélátadással zárult.

Pallay Katalin
Kárpátalja.ma

Itt adhatja meg észrevételeit és javaslatait az oktatási programokkal kapcsolatban.

Megjegyzését a webhely rendszergazdája általi felülvizsgálata után 3 (három) munkanapon belül közzétesszük. Megértésüket köszönjük!


Az email címet nem tesszük közzé.

*

*

*

*

*

*


Hozzászólások