A Föld napját méltatták a Rákóczi-főiskolán

Színes programokkal emlékeztek meg idén is a Föld napjáról a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán április 21-én. A főiskola Biológia és Kémia, Földtudományi és Turizmus, valamint Matematika és Informatika Tanszékének szervezésében megvalósuló egész napos rendezvényen a hallgatók és az érdeklődők figyelmének középpontjában a természetismeret és természetvédelem kaptak helyet.

– Minden évben tematikus programmal ünnepeljük meg a Föld napját, ma a tengeri, azaz a kukorica kapta a főszerepet – nyitotta meg szavaival a rendezvényt Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola rektor asszonya. Hozzátette, örül annak, hogy minden évben egy-egy fogalom vagy élőlény kap kiemelt szerepet a nap folyamán, hiszen ezáltal jobban megismerjük a környezetünket.

127666_2

Kohut Erzsébet, a Rákóczi-főiskola Biológia és Kémia Tanszékének koordinátora tájékoztatta a jelenlévőket a Föld napja programjairól, majd átadta a szót Varga Zoltánnak, a Debreceni Egyetem professor emeritusának, aki előadást tartott az európai természetvédelem rendszeréről és az élőhelyvédelem irányelveiről.

Kohut Erzsébet bemutatta a főiskola biológia szakos hallgatói által készített munkákat, melyek központi témája a kukorica volt. Az egyes évfolyamok különböző szemszögből vizsgálták meg a növényt: voltak, akik a kukoricatermesztés történetét dolgozták fel, mások a fajtáit, betegségeit, felhasználási módjait mutatták be. Az érdeklődők megtekinthettek művészi alkotásokat, amelyeknek köze volt a kukoricához, kézműves termékeket készíthettek, pattogatott kukoricát és kukoricasüteményt kóstolhattak, vagy játékos formában ismerkedhettek meg a növénnyel és annak történetével.

127666_3

Az interaktív bemutatók megtekintése után Paulin Irén, a főiskola agrár tanszéki csoportjának vezetője a kukoricáról tartott előadást a jelenlévőknek, majd a biológia, földrajz és matematika szakos hallgatók mérték össze tudásukat és ügyességüket a környezet- és természetvédelmi vetélkedőn.

Kárpátalja.ma

Itt adhatja meg észrevételeit és javaslatait az oktatási programokkal kapcsolatban.

Megjegyzését a webhely rendszergazdája általi felülvizsgálata után 3 (három) munkanapon belül közzétesszük. Megértésüket köszönjük!


Az email címet nem tesszük közzé.

*

*

*

*

*

*


Hozzászólások