II. alkalommal tartottak színjátszó tábort Beregszászban

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében második alkalommal tartottak színjátszó tábort Beregszászban a Rákóczi-főiskolán. A június 26-án kezdődött tábor július 1-jén egy kisebb műsorral ért véget, melyen a résztvevők bemutathatták szüleiknek, barátaiknak, hogy mivel foglalkoztak a tábor ideje alatt.

A színjátszó tábor kapcsán Gál Natália, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színésze, a tábor vezetője lapunknak elmondta: „Az első ötletünk az volt, hogy olyan gyakorlatokkal foglalkozzunk, amilyeneket kezdő színészekkel szoktak csinálni, de aztán rájöttünk, hogy itt egy olyan erős csapat van, hogy belevághatunk egyből a közepébe. Több témát dobtunk fel a fiatalok számára, amelyekhez ők maguk rakták össze a jeleneteket és improvizáltak. Egy nagyon lelkes, jó csapat volt, amely az első perctől egyben, közösségben tudott együtt lenni. Ezek a gyerekek mind valahol valamilyen színjátszó kör tagjai, szóval jól, könnyedén lehetett velük haladni.”

A tábor oktatói: Gál Natália, a Kárpátaljai Megyer Magyar Drámai Színház színésze, Bagu Géza drámapedagógus. Az egy hét alatt az oktatók segítői a Rákóczi-főiskola színi csoportjának tagjai voltak: Deák Dániel, Yatskanich Vasya, Kepics Andrea, Mónus Dóra, Szilvási Szilárd és Zsell Diána.

A programra a színjátszás iránt érdeklődő 12–16 éves kor közötti fiatalok jelentkezhettek egy adatlap kitöltésével és keresztlevél-másolat csatolásával 2017. június 1-ig. A táborban 28 fő vett részt, akik betekintést nyerhettek a színészmesterség sajátosságaiba, és gyakorlatot szerezhettek a színpadi mozgás, beszédkészség-, kommunikációfejlesztés terén.

Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodavezetője elmondta: „A második színjátszó tábor valósult meg a hét folyamán, az ötletadója Gál Natália volt. A „GENIUS” alapítvány nyitott volt az ötletre, hiszen az a célunk, hogy minden lehetőséget megadjunk a tehetséges fiatalok számára. 32 gyerek iratkozott be a programra, de végül 28-cal vette kezdetét a tábor. Tudatosan nem fogadunk sok jelentkezőt, hiszen főként személyiségfejlesztéssel foglalkoznak az egy hét alatt”.

A második alkalommal megrendezett tábor támogatója a magyar kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye és Kárpátalja Összehangolt Fejlesztési Feladatainak Kormányzati Koordinációjáért Felelős Kormánybiztosság voltak.

VE

Itt adhatja meg észrevételeit és javaslatait az oktatási programokkal kapcsolatban.

Megjegyzését a webhely rendszergazdája általi felülvizsgálata után 3 (három) munkanapon belül közzétesszük. Megértésüket köszönjük!


Az email címet nem tesszük közzé.

*

*

*

*

*

*


Hozzászólások