Kezdetét vette az elektronikus tehetséggondozó program

A Szilencium elektronikus tehetséggondozó program egy internetes online fejlesztés és verseny, amely sok ezer tematikusan összeállított feladattal készíti fel a diákokat például az emelt szintű érettségi vizsgára, de az általános és középiskolásokat is korszerű módszerekkel zárkóztatja fel.

A használat mellett versenyt hirdettünk, melyre az alábbi korcsoportokhoz tartozó fiatalok jelentkezését vártuk:

5-6. osztály, 7-9.osztály, 10-11. osztály.

A program ötletgazdája dr. Szilágyi Barnabás volt és az ő nevéhez kapcsolódik a MENTORS és SZILENCIUM oktatási tehetséggondozást szolgáltató online felület létrehozása.

Az elektronikus tehetséggondozás és a verseny három tantárgyból tevődik össze

  1. magyar nyelv
  2. angol nyelv
  3. matematika

Az előnye, hogy a diákok egyénileg, egyéni tempóban tudnak haladni és fejlődni.

Egy tanuló akár mindegyik tantárgyból megmérettetheti magát.

A 2018/2019-es tanévben összesen 126 tanuló jelentkezett be az Bátyúi, Beregszászi és Nagydobronyi körzetből.

A mai napon, 2018. december 11-én vette kezdetét a versen első fordulója.

A további foglalkozások is szintén elektronikusan zajlanak a következő időpontokban:

  1. 2019. január15.
  2. 2019. február 12.
  3. 2019. március 12.
  4. 2019. április 19.
  5. 2019. május 7.

A nyilvános, papír alapú versenyre 2019. május 27-én kerül sor.

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány sikeres versenyzést kíván minden résztvevőnek.