Megkezdődött a XVII. Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia

Idén tizenhetedik alkalommal rendezi meg a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) a Kölcsey-pedagógusakadémiát a kárpátaljai magyar tannyelvű iskolák tanárai, tanítói számára. A megnyitót július 2-án délelőtt tartották a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RFKMF) Esztergom termében.
A rendezvényt dr. Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke, a II. RFKMF rektora nyitotta meg.

– Immár tizenhetedik alkalommal gyűlünk össze, hogy közös gondolkodással közös és egyéni szakmai ügyeinkről beszéljünk, hallgassunk előadásokat, vitassuk meg, vigyük haza, és adjuk tovább – kezdte ünnepi beszédét a rektor asszony.

Elmondta, hogy harminc év után sikerült megállapodniuk a Beregszászi Járási Oktatási Osztállyal és a Beregszászi Járási Tanáccsal abban, hogy az Ungvári Megyei Pedagógus-továbbképző Intézet fiókintézete számára méltó helyszínt biztosítsanak a Tanítók Házában. Az ünnepélyes átadást is július 2-ra tervezték, azonban a nyári szabadságok miatt későbbre halasztották.

A rektor asszony hangsúlyozta, hogy a pedagógusok számára azért is fontos ennek a már akkreditált továbbképzésnek a lehetősége, mert a negyvenórás képzésen való részvételt beszámítják az ötévente kötelező kurzuson.

A megnyitó után a csoportvezetők röviden ismertették a július 7-ig tartó program részleteit, majd bemutatták a már megérkezett vendégeket.

A képzés során a tanulás, a munka mellett a résztvevők napirendjét kulturális programokkal is gazdagítják, a többi közt kézműves foglalkozásokon, színházi előadáson, filmvetítésen vesznek részt.

Bunda Fehér Rita
Kárpátalja.ma


8 fő tett sikeres ECL nyelvvizsgát a Rákóczi Főiskolán!
A három szegény legény kalandjai 100 év távlatából – Véget ért a III. Színjátszó tábor