Megnyitotta kapuit a Buttler Kultúrkúria

A szerednyei Buttler Kulturkúria átadó ünnepségét október 20-án tartották meg. A kulturális központnak az egykori Buttler-ház felújított épülete adott otthont.

Szerednye településhez több magyar vonatkozású esemény is kötődik: a szerednyei várban Dobó István, az egri hős lakott, itt vált merénylet áldozatává Kárpátalja gazdaságának fellendítője, Egán Ede, és ezen a településen, vélhetően a Buttler-házban játszódott Mikszáth Kálmán Különös házasság című regényének cselekménye.

A Buttler Kultúrkúria több mint száz éves, történelmi jelentőségű épülete a felújítási munkálatok elkezdése előtt évtizedeken át üresen ált, állaga rendkívül leromlott. A tégla- és kőépület tető nélküli omladozó falait a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola alapjaitól építette újjá a Magyar Kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságának támogatásával. A beruházás teljes költsége a berendezéssel együtt 13 499 639 hrivnya.

Az ünnepélyes átadó a római katolikus, görögkatolikus és právoszláv egyházak képviselőinek áldásával kezdődött. Az épületet szalagátvágással avatta fel Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke, Bátori József megyei képviselő, Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, Cseh Áron, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának vezető konzulja és Kohut Attila, a Rákóczi-főiskola rektorhelyettese.

A vendégeket elsőként Orosz Ildikó elnök köszöntötte, aki emlékeztette a jelenlévőket Szerednye történelmi jelentőségű magyar alakjaira és szerepére. Hangsúlyozta, a Buttler Kultúrkúria számos lehetőséget nyújt a településen élők, a főiskola diákjai és egyéb közösségek számára. Egyrészt turisztikai látványossággá válhat, amely vonzza a környékbeli és messziről érkező vendégeket is, fellendítve ezzel Szerednye turizmusát, másrészt a főiskola történelem és turisztikai képzés gyakorlóhelyévé válhat. Továbbá otthont biztosíthat a főiskola által szervezett magyar nyelvi tanfolyamoknak, a KMKSZ helyi alapszervezeti rendezvényeinek, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség vasárnapi iskolájának, kulturális és egyéb rendezvényeknek. Beszédében reményét fejezte ki aziránt, hogy a kultúrkúria élő közösségi térré válik, és arra bíztatta a helyi közösségek képviselőit, hogy használják ki az épület adta lehetőségeket.

Cseh Áron vezető konzul örömét fejezte ki aziránt, hogy a Magyar Kormány ilyen jó helyre nyújtott támogatást, és sok sikert kívánt a szervezőknek a programok megvalósításához.

A Buttler Kultúrkúria épületében három terem idézi fel a magyar történelem Szerednyéhez köthető eseményeit és alakjait. Az első teremben megtekinthető tárlat a magyar Szent Korona kicsinyített másával emlékezteti az érdeklődőt arra, hogy 1805-ben, a napóleoni háborúk idején egy éjszakára azon a helyen őrizték a Szent Koronátꓼ a második teremben a hős Dobó Istvánról összeállított kiállítás tekinthető megꓼ a harmadik teremben pedig Egán Ede miniszteri biztosról, Kárpátalja gazdasági fellendítésének elősegítőjéről tudhatnak meg számos dolgot a látogatók. A kiállítások anyagát a Rákóczi-főiskola Történelem és Társadalomtudományi Tanszéke állította össze.

Molnár Krisztina