Miskolci vendégdiákok a Rákóczi-főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében

2017-10-05 13:43:01 Hírek 91 megtekintés

A Határtalanul! Program keretében 30 diák és az őket kísérő tanárok látogattak el a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetébe szeptember 30. -október 3. között. A vendégek a miskolci Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnáziumból érkeztek, és négy napot töltöttek Beregszászban.

A diákok első nap meglátogatták a munkácsi és az ungvári várakat, ahol megismerkedhettek a magyar történelem helyi vonatkozásaival. Következő nap a Vereckei-hágó és a Szolyvai Emlékpark volt a cél, útközben pedig természetes forrásvizet is kóstolhattak a résztvevők. A kirándulás után a miskolciak megtekintették Szigligeti Ede: Lilomfi című darabját a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház előadásában, mely osztatlan sikert aratott a nézőtéren.

Október másodikán a kapcsolatépítésé, közösségformálásé és a beregi tájegység megismeréséé volt a főszerep. A miskolci és beregszászi diákok közös iskolai órán vettek részt, majd pedig Gogola István és Olasz Tímea közreműködésével élménypedagógiai foglakozások keretében ismerhették meg egymást. A nap talán legérdekesebb programja a beregi-szatmári néphagyományokat felvonultató bemutató volt, melyet csapatversennyel kötöttek egybe. A diákoknak interaktív módon mutatták be a beregi népviselet, a szőlészet-borászat jellegzetességeit, valamint a legfontosabb őszi néphagyományokat. A versenyfeladatok között szerepelt plakátkészítés, igaz-hamis játék, szüreti dal írása, de volt kukoricamorzsolás és kárpátaljai tájszavak felismerése is. A tanárok és diákok egyaránt nagyon jól érezték magukat, közben pedig megismerkedtek a helyi kultúra és néphagyomány jellegzetességeivel. A napot táncházzal zárták, ahol a talpalávalót a Kokas banda szolgáltatta.

A tanulmányút utolsó, negyedik napján a vendégek ellátogattak a nagyberegi tájházba, ahol csuhébabát és -virágot készítettek, valamint népi játékokat játszhattak. A Nagyberegi Szőttesmúzeumban megtekinthették a híres beregi szőttes készítésének folyamatát, a diákok pedig maguk is kipróbálhatták a szövést.

Bízunk benne, hogy a miskolci diákok élményekkel gazdagodva, barátságokat kötve térhettek haza szülővárosukba. A Határtalanul! Program pedig továbbra is folytatódik, hisz október 24-27. között a Szakképzési Intézet diákjai látogatják meg miskolci testvériskolájukat, ezáltal is erősítve a két intézmény kapcsolatát.

Keresztyén Gabriella


„Nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos!”
Magyar Szaknap

Hozzászólás