„Nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos!”

Harmadik alkalommal került megrendezésre a Beregszászi Jótékonysági Félmaraton szeptember 30-án. A versenyt a Bereg Feszt keretében rendezte meg az ADVANCE Kárpátaljai Tanácsadó és Fejlesztő Központ a Magyarországi Ökumenikus Segélyszervezettel Jánosiban.

Az előző évekhez képest, az idén is főiskolánk és szakképzési intézetünk hallgatói nagy érdeklődést tanúsítottak a verseny iránt. A jelentkezők száma meghaladta a 60-at, akik nagy lelkesedéssel, bizonyítási vággyal álltak a rajthoz.A siker nem maradt el. A rajtvonalra álló hallgatóink mindegyike teljesítette a kitűzött távot, s elégedetten értek célba.

Kiemelkedő teljesítményt nyújtott Libák Beáta kémia szakos hallgató, aki negyedik helyezést ért el, valamint Bondarenkó Vladiszláva angol szakos és Kacsanovszki Sándor számvitel és adóügy szakos hallgató, akik 3. illetve 4. helyezést értek el 5 km-es távon. Nemcsak diákjaink próbálták ki futó-állóképességüket, hanem szakképzési intézetünk tanára, Dávid Alexandra matematika tanár is, aki másodikként ért célba 5 km-es távon. Gratulálunk minden résztvevőnek, és sikeres felkészülést kívánunk a jövő évi futóversenyre.

Itt adhatja meg észrevételeit és javaslatait az oktatási programokkal kapcsolatban.

Megjegyzését a webhely rendszergazdája általi felülvizsgálata után 3 (három) munkanapon belül közzétesszük. Megértésüket köszönjük!


Az email címet nem tesszük közzé.

*

*

*

*

*

*


Hozzászólások