Orosz Ildikó rektor beszéde a főiskola 20 éves jubileuma alkalmából rendezett ünnepségen

2017-04-05 12:06:09 Hírek « Kiemelt hírek 701 megtekintés

Tisztelt Államtitkár-helyettes Úr, Exelenciás Püspök Atya, képviselő urak,
egyházi és világi méltóságok,  ünneplő közösség!

Minden közösség a saját ünnepében mutatkozik meg. Ehhez nem fér semmi kétség, megértése tiszta ügy. Az viszont már sokkal titokzatosabb, hogy miként varázsol maga köré ünnepet egy olyan intézményi közösség, melynek hétköznapi munkakörülményei ugyancsak közösségi természetűek.

Talán nem is kellene mondani, hogy a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskoláról, annak valamennyi dolgozójáról, munkatársáról, hallgatójáról beszélek, pontosabban arról a helyzetről, hogy e kollektívának igencsak nyomós oka van megcsillogtatni a hétköznapiból ünnepivé átváltozás titkát.

Mert mindenki úgy tudja, hogy húszévesek lettünk. Valóban 20 évesek vagyunk? A legtöbb egyetem születését a fogantatástól, az alapítók határozatától számítja, ami a mi intézményünk esetében 1993. október 18. volt, ezért ma már akár 24. születésnapunkat is ünnepelhetnénk, de születésnapként ünnepelhetnénk a főiskolát kezdeményező alapítvány ukrán állami bejegyzésének és az oktatás elkezdésének, azaz a Bessenyei György Tanárképző Főiskola Speciális Képzésének kezdetét is, ami 1994-ben volt, tehát a 23. születésnapunkat. Születésnapként ünnepelhetnénk azt a dátumot is, ami az oktatásra feljogosító működési engedélyben a licencióban szerepel, vagy az első államilag elismert diplomaátadás évét is. A hosszú iszapbírkózás után megszerzett hivatalos okmányunkban, a jelképes  „keresztlevelünkben” az 1996-os év van feltüntetve, amikor ünnepi tanévnyitót tarthattunk. Ekkor még nem volt diákunk, mert csak a felvételi kampány után  kaphattuk kézhez az engedélyt, és így ismét speciális képzésként kezdődött a tanév. Azért ünnepeljük ma 20. születésnapunkat, mert a képzés a főiskola jogi keretein belül az 1996/97-es tanév második szemeszterében indult. Ekkor kezdtük kialakítani saját identitásunkat, szokásainkat, amit Bólyai után mi is vallottunk: A semmiből egy új, más világot teremteni, itt Beregszászban, Kárpátalján. Most ezt a két évtizedes folyamatot kellene összefoglalnom néhány percben, ami kétséges vállalkozás, még a teljesség igénye nélkül is, de mivel ez a feladat rám hárult, kísérletet teszek rá.

Ma az évfolyamok, csoportok, tanszékek, osztályok, szerkesztőségek és kutatóintézetek összeszokott mindennapisága, vagy a legkülönfélébb csapatok, együttesek, testületek, grémiumok megszokott munkareflexe egy emelkedettebb hangulatba fordul át: a sok kisebb és nagyobb – ám önálló – egység egyetlen ünneplő közösségként kezd tekinteni önmagára.    Egy ilyen kerek évfordulón még az intézmény három alapvető tevékenységi köre is előzékenyen egymásra mutat.

Osztatlan szellemi-kulturális egységként kell tehát elgondolnunk azt, ami a mindennapok munkatevékenysége során külön működik. E főiskola elsősorban és alapvetően oktatási-nevelési funkciót lát el: az ide felvételt nyert kárpátaljai magyar diákok helyben és anyanyelvükön jutnak minőségi tudáshoz. Ehhez másodikként igen szorosan kapcsolódik az intézményben folyó tudományos kutatómunka – a tanárok és diákok eredményei –, ami nem kis büszkeségre ad okot. De lehet-e most harmadik és külön rendeltetésként kezelni például azt, hogy két évtized alatt e főiskola Kárpátalja kulturális központjává vált, hogy falai között rendszeresen gazdag képzőművészeti, zenei, irodalmi, színházi, táncművészeti prezentációban részesül diák, tanár vagy történetesen az érdeklődő vendég?

Hát, nemigen. Az intézmény sokágú tevékenysége sem hárommal, sem egyéb számmal nem osztható egységes minőség.

Most emlékeinken csak átsuhan, hogy milyen hízelgő minősítésekkel illettek bennünket az elmúlt két évtized alatt. Főiskolánkat legtöbben a kárpátaljai magyar szellemi-kulturális élet fellegváraként emlegetik, de olyan tisztelőnk is van, aki a kisebbségi politizálás kulturális vetületének mintapéldáját látja intézményünkben. Köszönjük.

A hétköznapiság ünneppé átváltozott minőségi erejéről pedig semmi sem tudósít jobban, mint hogy a gáncsoskodókat, rosszakarókat, ellenségeket számon tartó emlékeink háttérbe szorulnak. Az a rivalizálás, miszerint a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola egész eddigi fennállása egy küzdelem- és egy sikertörténet egymásnak feszülése, most ez utóbbi javára látszik eldőlni.

Pedig sosem feledhető el a kezdet. Az, hogy egyszerűen nem volt múltunk. Ukrajnában előttünk még soha senki nem tett kísérletet egy önálló magyar főiskola létrehívására. Sokféle akadályoztatás közepette csak saját magunkba, ebbe a saját múltnélküliségünkbe kapaszkodhattunk. A küzdelmekkel teli bő két évtizedes múlt a jelenünk. Ebből épül a jövőnk. És ezért merül föl joggal a kérdés: talán nem sikertörténet a megtett út? Hiszen intézményünk főépülete ma teljesen felújítva Beregszász központi terének legimpozánsabb létesítménye. Az udvarában megépített átrium pedig egyedülállóan szép és praktikus, kiválóan felszerelt közösségi terévé lett a nagyobb közönséglétszám befogadását igénylő legkülönfélébb rendezvényeinknek. Ám ezek csupán kiragadott példák. Be kell látnunk: két évtized mérlegét megvonni kizárólag úgy lehet, ha kilépve az ünnepi emelkedettségből egy olyan alapos, részletekbe menő áttekintésben és stratégiai munkatervben beszélünk a helyzetünkről, mely a jövőt is megkísérli kitapogatni. Ezt olvashatják az ünnepi kiadványunkban.  

Kezdjük a számokkal, mert ebben a században mindent alá kell támasztani, indokolni csak akkor számít, ha az mérhető és elérhető, ezért foglaltuk évkönyvbe, aminek a szűk keresztmetszetét összefoglalnám.

Míg húsz éve még nem volt tanári kar és alkalmazott, csak lelkes önkéntesek csapata, és bizonytalan jövő, addig a két évtized alatt 508-an dolgoztak az intézménynél, 359-en tanári minősítésben és 149-en alkalmazottként. Sajnos, sokan távoztak és nemcsak az intézményből, de az evilági életet is itt hagyták, köztük Gulácsy Lajos alapító püspökünk, Soós Kálmán és Szikura József rektorok, Pataki István volt polgármester, Kiss István, a BGYTF speciális képzésének ügyvezető igazgatója,  Barkáts Jenő rektorhelyettes. Hitünk szerint velünk vannak és onnét, a fenti világból vigyáznak ránk, segítenek minket. Ma biztos együtt örülnek velünk, így egy perc néma tisztelettel mi is adózzunk emléküknek.

Intézményünk először 2001 júniusában adott át végzettségről szóló ukrán államilag elismert oklevelet, „Specialista” minősítésű diplomát 24 hallgatónak. Az azóta eltelt időszak alatt, a 2015/2016. tanév végéig 2589-en szereztek diplomát intézményünkben, közülük 968-an egyetemi „Diplom Speciaslist” szintűt. A nem akkreditált képzésekben 391 hallgató szerzett oklevelet eddig. A különböző tanfolyamainkat 5 413-an végezték el sikeresen. Mindösszesen – valamennyi képzési formát figyelembe véve – intézményünkben 8 393-an szereztek ismereteket, illetve diplomát vagy valamilyen képzettséget, tudást igazoló tanúsítványt 2001 és 2016 között.

Jelenleg több mint 1000 hallgatónk van a különböző képzési formákban, és 3599-en tanulnak magyarul szervezésünkben Kárpátalja 43 településén, 49 helyszínen, 220 csoportban 117 tanár segítségével, 50-en a lembergi, ivanofrankovszki, kijevi nagykövetségeken 6 csoportban.

Itt szeretném bejelenteni, hogy a képzési kínálatunk a jövőben is bővül. Sikerült engedélyeztetni Ukrajnában a matematika mellett a történelem, a magyar és ukrán szakok MSC szintű képzését, folyamatban van a biológia szak engedélyeztetése. Magyarországi együttműködés révén Ukrajnában nem akkreditált képzésként szeptembertől szeretnénk indítania betegápolói, szociálpedagógiai, gazdasági informatikus, informatikus mérnök, élelmiszeripari mérnök, általános mezőgazdasági mérnök szakokat, farmergazda és vadgazdálkodási technikus képzést.

A végzőseink sikeresen megállják helyüket itthon és otthon, valamint a nagyvilágban egyaránt. Itthon az élet minden területén találkozhatunk velük. Elsősorban az iskolákban, óvodákban különböző beosztásban, de kutatóként és politikusként, polgármesterként és a médiában, ifjúsági szervezetek vezetőjeként, szaktanácsadóként, vállalkozóként, a közszolgálatban és képviselőként egyaránt. Végzőseink közül kerülnek ki intézményünk tanárainak és alkalmazottainak nagy része. Én rájuk vagyok leginkább büszke, mert azt jelenti, hogy lesz, aki átvegye tőlünk a stafétát. Ez biztató, hiszen úgy tűnik, lesz folytatás, így lesz jövője e „szerelemből” született intézménynek. Ebben a tanévben intézményünkben 105-en dolgoznak volt végzőseink közül különböző beosztásban.

Az egyetemes magyar nemzet szellemében az anyaországban is sokan dolgoznak iskolákban, egyetemeken előadóként, magas beosztásokban különböző hivatalokban, kutatóintézetekben és állami alkalmazottakként. Vannak, akik még messzebb keresik boldogulásukat, vagy találták meg önmagukat. Végzőseink közül van, aki Angliában lett tanszékvezető egy gimnáziumban, vagy Németországban, Ausztráliában, esetleg Kanadában vagy az USA-ban dolgozik különböző munkakörökben. Volt diákunk és kollégánk európai parlamenti képviselőként sokat tesz azért, hogy vidékünk, régiónk ne ismeretlen fehér folt legyen a fontos döntéshozók fejében. Mindent megtesz azért, hogy az Európai Parlamentben megismerjék az itt élő közösség helyzetét.

Kollégáink kimagaslóan teljesítenek a tudomány különböző területén.  A főiskola munkatársainak tollából megjelent tudományos közlemények (disszertációk, monográfiák, tanulmányok, szakcikkek stb.) és módszertani kiadványok, segédletek száma meghaladja az ezret. A főiskola tanszékei és kutatóközpontjai az elmúlt két évtizedben 45 nemzetközi konferenciát szerveztek, közülük18 országos jelentőségű. Több száz azoknak a hazai és nemzetközi konferenciáknak, szimpóziumoknak, egyéb tudományos eseményeknek a száma, amelyeken a főiskola oktatói, tudományos munkatársai az elmúlt két évtizedben előadóként részt vettek. A nemzetköziek döntően Magyarországon, de Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban, Finnországban, Észtországban, Spanyolországban, az Amerikai Egyesült Államokban, Új-Zélandon kerültek megrendezésre

A főiskola és jogelődei 39 nemzetközi együttműködési megállapodást kötöttek felsőoktatási intézményekkel (valamint azok karaival, egyéb szervezeti egységeivel), egyéb külföldi intézményekkel. Számos olyan együttműködés van közöttük, mely az ERASMUS+ vagy Makovecz Program keretén belül segíti a hallgatói mobilitást.

Kiadói részlegünk a 20 év alatt mintegy 200 kiadványt jelentetett meg. Az Acta Academiae Beregsasiensis című tudományos folyóiratunknak 15 évfolyama jelent meg összesen 23 kötetben. A 2014-ben alapított LIMES tudományos évkönyvünkből eddig 3 évfolyam került kiadásra 3 kötetben. A kutatást pedig a semmiből nagy könyvtári kategóriába fejlődött Apáczai Csere János Könyvtár több mint százezres állománya segíti.

A főiskola fennállásának első évtizedében mi voltunk rákényszerülve arra, hogy nagyobb rendezvényeink lebonyolítására termet kérjünk a járástól, várostól, egyháztól, iskoláktól. A második évtizedben ez a tendencia megfordult, miután birtokba vettük és üzemképessé alakítottuk az immár saját tulajdonunkban lévő épületeinket, termeinket.

Jelenleg a főiskola falain belül évente több mint százezer személy fordul meg rendezvényeken. A főiskola termeit több mint 80 szervezet, intézmény: állami (városi, járási, megyei) és nem állami (civil, kulturális, társadalmi, jótékonysági, egyházi), más oktatási és felsőoktatási intézmények veszik igénybe tevékenységi körükkel, pályázati projektek megvalósításával együtt járó feladataik lebonyolítására. A főiskola ingyen és bérmentve bocsájtja az igénylők rendelkezésére a termeket, mert mi úgy gondoljuk, a magyarság szolgálatáért kaptuk. A teremigénylésen túl egyre gyakoribb a főiskolán rendelkezésre álló berendezési, technikai, szállítási és ellátási, kiszolgálási eszközök használatának igénylése is. Mindez költséggel, általában az alkalmazottak munkaidőn túli foglalkoztatásával, a feladatkörükbe nem tartozó főiskolai érdemi munkavégzéstől való időelvonással jár együtt. Ezért ma köszönet illeti őket, hiszen munkájukkal hozzájárulnak az intézmény zökkenőmentes működéséhez, üzemeltetéséhez.

És hogy mindez így megvalósulhatott, annak köszönhető, hogy az anyaország támogatásával immár stabil, kiszámítható jelenünk és működésünk, amit nem tudunk elégszer megköszönni, és amit ezúton is köszönök a magyar kormánynak és minden szervének, mely ezt biztosítja.

Ma húsz év van mérlegen, de mit hoz a jövő?  Mi bizakodóak vagyunk. Bízunk az elkövetkező évtizedekben is. Hisszük, hogy újra eljön majd a nap, mikor e nyelvében, kultúrájában – de tudásvágyában is – osztatlan közösség ugyanúgy fogja csillogtatni a hétköznapot ünneppé átlényegítő tudását, mint most tette. A túléléshez és fejlődéshez véssük észbe és tartsuk be a Gulag táborait megjárt, ebben az évben, 100 éves korában elhunyt Placid atya szabályait, ami minden helyzetben, minden kihívásra keresendő válasz megtalálásakor segíthet:

  • A szenvedést nem szabad dramatizálni! Nem szabad panaszkodni, mert attól gyengébb lesz az ember.
  • Az öröm szükséges a túléléshez. Ezért észre kell venni, és tudatosan kell keresni az élet apró örömeit.
  • Nem vagyunk tökéletesek, de itt és most kell megmutatnunk, hogy különbek vagyunk. Ez mozgósítja az életenergiákat.
  • Akinek van hová kapaszkodnia, annak könnyebb. Mi, hívők, ha a Jóistenbe kapaszkodunk, rájövünk, hogy Ő is akarja túlélésünket.

Amennyiben ehhez tartjuk magunkat, és ez határozza meg az utánunk jövő generációk tevékenységét, megvalósul intézményi lobogónkra hímzett II.Rákóczi Ferenc fejedelem jelmondata: Az Isten a jó ügyet nem hagyja el!

Úgy legyen!

 


Egykori hallgatóját gyászolja a főiskola
Ungvári siker az I. Rákóczi Kupán

Hozzászólás