Szól a Fülemüle – III. Kárpátaljai népzenei és néptánc tehetségkutató elődöntője 2017. május 12.

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2017 tavaszán immáron harmadik alkalommal valósítja meg a népzene- és néptánc tehetségkutatót Szól a fülemüle néven, mely a Magyar Kormány Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosság, illetve a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. Támogatásával valósul meg.

A verseny célja, hogy a vetélkedő révén a felnövekvő gyermekek minél szélesebb körben ismerjék meg a magyar népzene és néptánc csodálatos világát, s egy életre kötelezzék el magukat a magyarság ezen értékei mellett.

A tehetségkutatót 2017. január 20-án hirdette meg a „GENIUS” 2 kategóriában, melyre április 20-ig volt lehetőség jelentkezni: népzene (hangszeres szólista, és hangszeregyüttesek/zenekarok formációban) és néptánc kategóriában (szóló és csoportos formáció). A versenyre összesen 36 produkcióval 309 fő indult 4 alkategóriában:

– Hangszeres szólista – 10 produkció (10 fő)

– Hangszeregyüttes – 5 produkció (27 fő)

– Táncospár – 5 produkció (10 fő)

– Néptáncegyüttes – 16 produkció (262 fő)

A rendezvényt jelenlétével megtisztelte Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztos, Kota György, Miniszterelnökség Kormánybiztosi Kirendeltségi Főosztályának szakértője, Peller Péter, a Miniszterelnökség Kormánybiztosi Stratégiai és Koordinációs Főosztály vezetője, Ötvös Sándor, a Miniszterelnökség Kormánybiztosi Kirendeltségi Főosztályának vezetője, Tarpai József, a Miniszterelnökség Kormánybiztosi Kirendeltségi Főosztály koordinátora, Bege Krisztina, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának kozul asszonya, Gara Katalin, Magyarország Beregszászi Konzulátusának konzul asszonya, Molnár László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség kulturális titkára és a program ötletgazdája, Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora.

A produkciókat szakmai zsűri bírálta, melyek a következőek voltak: Szilágyi Zsolt – néptáncoktató, KLIK Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola Táncművészeti Tagozatának vezetője, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület Oktatási bizottságának elnöke
Szilágyi Zsoltné Újlaki Marianna – néptáncoktató, Örökös Aranygyöngyös Táncos, a KLIK Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola Táncművészeti Tagozatának igazgatóhelyettese; Jeremiás Ádám – a Bakator zenekar vezetője, főprímás, Debrecenből; Fekete Krisztián – cimbalomoktató, a Nyíregyházi Zeneművészeti Szakközépiskola oktatója, a 2012-es Fölszálott a Páva tehetségkutató népzeneegyüttes kategória győztese, a Parapács és a Sodró népzeneegyüttes cimbalmosa.

A Szól a Fülemüle! tehetségkutató fővédnőke Pál Lajos és felesége, Pál Katalin voltak.

A produkciók előadóit a zsúri emléklappal tisztelt meg.

A verseny döntőjére 2017. június 18-án kerül majd sor, melyet megelőz egy két napos felkészítő tábor Nagydobrony helyszínnel. A végső megmérettetésre a hangszeregyüttes, táncos szólista és hangszeres szólista kategóriában 3-3 produkció, míg a táncegyüttes kategóriából 6 előadás kapott lehetőséget.

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány ezúton is gratulál minden előadónak és felkészítő tanárnak a színvonalas produkciókért.

„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány

 

Itt adhatja meg észrevételeit és javaslatait az oktatási programokkal kapcsolatban.

Megjegyzését a webhely rendszergazdája általi felülvizsgálata után 3 (három) munkanapon belül közzétesszük. Megértésüket köszönjük!


Az email címet nem tesszük közzé.

*

*

*

*

*

*


Hozzászólások