Világméretű tudóstalálkozó az interneten

Nehéz időket élünk a COVID-19 járvány miatt, azonban a tudósvilág nem állt le, csak átvonult a digitális térbe. 2020. november 26-28. között rendezték meg az 56. Nyelvészeti Kolloquiumot a Magdeburg-Stendal-i Alkalmazott Tudományok Egyeteme szervezésében.

Mindhárom napon három szekcióban 18 panelben összesen több, mint 215 angol és német nyelvű előadást hallgathattak meg a résztvevők a világ minden tájáról Ázsiától Európán és Afrikán át Észak- és Dél-Amerikáig. Sőt a Moszkvai Városi Egyetem, mint a konferencia társszervezője, külön szekciót indított saját diákjai számára, ahol poszter-előadásokon mutathatták be kutatásaikat.

A rangos esemény előadóit, résztvevőit a virtuális megnyitón elsőként Prof. Dr. Reinhard Rapp, a szervezőbizottság elnöke üdvözölte, aztán Prof. Dr. Anne Lequy, a Magdeburg-Stendal-i Alkalmazott Tudományok Egyetemének rektora mondta el köszöntő beszédét, majd Prof. Dr. Heinrich Weber és Prof. Dr. Wilfried Kürschner, a Lingvisztikai Kolloquium Nemzetközi Bizottságának elnökei szóltak a megnyitón a résztvevőkhöz. A konferencia Zoom platformon zajlott. A plenáris előadók között világhírű nyelvészekkel találkozhattunk, mint például dr. Christopher Manning-gel, a Stanford Egyetem professzorával az USA-ból.

Főiskolánkat e tekintélyes, rendhagyó módon megtartott szakmai találkozón a Filológia Tanszék két oktatója, dr. Lechner Ilona és dr. Huszti Ilona képviselte német, illetve angol nyelvű előadással. Utóbbit az a megtiszteltetés érte, hogy a szervezők felkérésére elláthatta az Alkalmazott nyelvészeti és nyelvtanítási szekció levezető elnökének feladatait is.

A konferencia hivatalos honlapja: https://sites.google.com/view/lingcoll/news-and-instructions?authuser=0

Az absztraktkötet letölthető innen: https://drive.google.com/file/d/1JeYBfND9igidWnuGqNXI9kdgLAnCcHHe/view

dr. Lechner Ilona, dr. Huszti Ilona
Filológia Tanszék
II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola