Az Egyetemi Sport Nemzetközi Napja főiskolánkon

Szeptember 20 – az Egyetemi Sport Nemzetközi Napja. Ez alkalommal intézményünk, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Szakgimnázium hallgatói egyéni-, illetve csapatjátékokban mérették össze erejüket.

Főiskolánk résztvevői sikeres győzelmet aratott kosárlabda és futball sportágakban, valamint ügyességi csapatjátékokon. Kötélhúzásból a szakgimnázium teljesített a legeredményesebben. A program legizgalmasabb perceit a tanár – diák kosárlabda mérkőzés okozta, melyet igen szoros eredménnyel a tanárok csapata megnyert. A nyertes csapatok és az egyéni verseny dobogós helyezettjei éremmel, oklevéllel és értékes jutalmakkal gazdagodhattak, amelyeket Fodor Gyula Rektor helyettes Úr, Vizáver Árpád és tanáraink kosárlabdacsapatának tagjai adták át, ezzel megtisztelve a résztvevőket.

This slideshow requires JavaScript.

Az Sportnap célja ráirányítani a figyelmet a testmozgás fontosságára a felsőoktatásban, mivel nemcsak a szellemi, de a fizikai felkészültség, edzettség is hasonlóan fontos hallgatóink számára, a továbbiakban is igyekszünk kihasználni a felsőoktatási sport nyújtotta lehetőségeket. 

Köszönet az esemény támogatóinak, résztvevőinek és szurkolóinak, valamint a testnevelőtanárok részére az odaadó szervezésért.

Helyezés Név Szak, évfolyam
Egyéni verseny – II. RF KMF hallgatói, fiú kategória
1. Szimku Lénárt Angol szak, 4. évfolyam
2. Tar Sándor Eudárd Számvitel és adóügy, 2. évfolyam
3. Szilágyi Károly Turizmus, 2. évfolyam
Egyéni verseny- II. RF KMF hallgatói, lány kategória
1. Kozicska Szintia Óvodapedagógia, 4. évfolyam
2. Hadar Bianka Biológia, 6. évfolyam
3. Nagy Júlia Ukrán szak, 3. évfolyam
Egyéni verseny – II. RF KMF Szakgimnáziuma, fiú kategória
1. Kovács Gábor Turizmus, 3. évfolyam
2. Klobnoch Rómeó Számvitel és adóügy, 2. évfolyam
3. Doktor Csaba Alkalmazott matematika, 2. évfolyam
Egyéni verseny – II. RF KMF Szakgimnázium, lány kategória
1. Klimovics Beáta Turizmus, 2. évfolyam
2. Molnár Boglárka Óvodapedagógia, 3. évfolyam
3. Halusz Alexandra Turizmus, 1. évfolyam

Farkas Bettina,
a II. RF KMF Hallgatói Önkormányzatának megbízott elnöke