Beépülő örökség – Keresztyén Balázs Olvasótábor Beregszászban

„Tisztelet nélkül nincs semmi, nincsenek hagyományok, nincsenek értékek. Értékek nélkül pedig nincs ember.”
(Kemény Zsófi)

Beépülő örökség témával rendezte meg a IX. Keresztyén Balázs Olvasótábort a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) augusztus 12-én Beregszászban.

Az esemény megnyitóján Kudlotyák Krisztina, II. RFKMF Felsőfokú Szakképzési Intézetének tanára, a tábor vezetője köszöntötte a résztvevőket és ismertette a heti programot.

Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke az olvasás fontosságát hangsúlyozta. – Az olvasás minden tudás alapja. A gyorsolvasás és a szövegértés pedig az összes tudomány egyik fontos pillére – hangzott el egy pedagógiai konferencia előadásán, melyet az elnökasszony tolmácsolt a megjelentek előtt. – Az olvasás meghatározza az ember tudását, s ha az ember azt akarja, hogy jól éljen, a XXI. században meg kell tanulnia feldolgozni az információkat – mondta. Végezetül kiemelte Keresztyén Balázs – kárpátaljai származású pedagógus, helytörténész – alakját és példaértékű munkásságát.

A szervezők sok érdekes előadással, műhelymunkával és kirándulással készültek a gyerekek számára. A nap folyamán a hungarikumokról lesz szó. Zárásként pedig kvízvetélkedővel és ismerkedési esttel teszik színesebbé a programot.

Mondik Márta
Kárpátalja.ma

Forrás: