Ösztöndíj felhívás

ÖSZTÖNDÍJ FELHÍVÁS

 

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma által folyósított támogatás felhasználásával ösztöndíjat hirdet Magyarországon szerzett felsőfokú oklevelek (diplomák) és PhD/DLA fokozatok ukrajnai honosításának támogatására ukrán állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára a 2018. évben.

 

Az ösztöndíj felhívás tartalmát a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány által működtetett Kárpátaljai Felsőoktatási Tehetséggondozó Tanács határozta meg.

 

A jelentkező az ösztöndíjra való jelentkezéssel elfogadja a következőket:

  • Kizárható az a jelentkező, aki az adatlapon valótlan, hamis adatot szolgáltat, ilyen nyilatkozatot tesz a jelentkezés benyújtásakor, illetve valamely a jelentkező elbírálását érintő valós tényt, adatot elhallgat.
  • Az értékeléshez pontosítás, további adat, információ, dokumentum kérhető, amely csatolandó a jelentkezéshez.
  • A beérkezett jelentkezései kérelmek értékelését a Kárpátaljai Felsőoktatási Tehetséggondozó Tanács végzi
  • elsősorban a honosított diplomáknak (okleveleknek) és fokozatoknak szülőföldön történő hasznosulása alapján – különös tekintettel a jelen pályázati felhívásban a pályázati feltételeknél meghatározott előnyben részesítésről szóló kitételekre;
  • másodsorban az 1. és 2. pályázati kategóriák esetében az egyetemi/főiskolai záró- vagy államvizsga jegyek átlaga és a szakdolgozat (diplomamunka) minősítése alapján; a 3. pályázati kategória esetében a PhD/DLA fokozat minősítése

– a fentieken túl a lebonyolító, a Kárpátaljai Felsőoktatási Tehetséggondozó Tanács által jóváhagyott pontrendszert is felhasználhat a beérkezett jelentkezési kérelmek elbírálásához.

 

Az ösztöndíjra jelentkezhet minden olyan ukrán állampolgárságú, magyar nemzetiségű személy, aki

  • valamely magyarországi felsőoktatási intézményben (Magyarországon vagy határon túli kihelyezett képzési helyen) megszerzett
  • felsőoktatási alapképzéses (bachelor /BA, BSc/) vagy főiskolai szintű diplomáját (oklevelét); vagy
  • felsőoktatási egységes, osztatlan képzéses (mesterfokozatot nyújtó vagy egyetemi szintű), vagy mesterképzéses (MA, MSc), vagy kiegészítő alapképzéses (egyetemi szintű) diplomáját (oklevelét)
  • valamely magyarországi felsőoktatási intézmény doktori (PhD/DLA) képzésében szerzett fokozatát,

Ukrajnában az illetékes állami hivatalnál* sikeresen honosítatta (elismertette, nosztrifikáltatta).

 

* Ukrajna Oktatási Minisztériumának Akkreditálási, Licenzálási és Nosztrifikálási Hivatala, vagy Ukrajna Felsőfokú Atesztálási Bizottsága (VAK), illetve annak jogutódja.

 

A jelentkezésből kizáró általános feltételek:

  • Nem jelentkezhetnek a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény hatálya alá nem tartozó személyek.
  • Nem jelentkezhetnek a Magyarországon állandó lakcímmel rendelkező személyek.
  • Nem részesülhetnek támogatásban azok a személyek, akik a korábbi években a Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztériuma vagy annak jogelődjei és a Balassi Intézet által a Magyarországon szerzett felsőfokú oklevelek (diplomák) és PhD/DLA fokozatok ukrajnai honosításának támogatására ukrán állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára pályázaton támogatást nyertek.

 

 

Ösztöndíj kategóriák és további jelentkezési feltételek:

 

  1. Magyarországi felsőoktatási alapképzéses (bachelor /BA, BSc/) vagy főiskolai szintű diplomák (oklevelek) honosításának támogatása
    A támogatás összege személyenként 50.000,- Ft, azaz ötvenezer forint.
  2.  Magyarországi felsőoktatási egységes, osztatlan képzéses (mesterfokozatot nyújtó vagy egyetemi szintű), vagy mesterképzéses (MA, MSc), vagy kiegészítő alapképzéses (egyetemi szintű) diplomák (oklevelek) honosításának támogatása
    A támogatás összege személyenként 75.000,- Ft, azaz hetvenöt-ezer forint.
  3. Magyarországi felsőoktatási intézmény doktori (PhD/DLA) képzésében szerzett doktori fokozatok honosításának támogatása
    A támogatás összege személyenként 150.000,- Ft, azaz százötvenezer forint.

Mindhárom (1. 2. és 3.) kategóriára vonatkozó további feltételek:

A jelentkezési kérelmek elbírálásában kiemelt előnyben részesítendők a szülőföldi (ukrajnai) III.-VI. szintű akkreditált állami felsőoktatási intézményben főállásban (munkaviszonyban vagy megbízási szerződéssel) magyar nyelven órarend szerinti oktatói tevékenységet folytató pályázók. A pályázatok elbírálása során előnyben részesítendők még

  • a szülőföldi (ukrajnai) III.-VI. szintű akkreditált állami felsőoktatási intézményben óraadóként magyar nyelven, illetve főállásban vagy óraadóként nem magyar nyelven órarend szerinti oktatói tevékenységet folytató pályázók;
  • a szülőföldi (ukrajnai) közoktatásban (általános vagy középiskolában) főállásban tanítói, tanári tevékenységet folytató pályázók.

 

A jelentkezéseket 2018. június 13-tól lehet benyújtani.

 

A pályázatok beadásának és postai beérkezésének határideje: 2018. szeptember 5.

 

Felhívjuk a jelentkezők figyelmét, hogy hiánypótlásra nincs lehetőség!

 

A pályázatokat személyesen vagy – ajánlott küldeményként– postai úton kérjük eljuttatni az alábbi címre:

 

“GENIUS” Jótékonysági Alapítvány,

Agora Információs Központ

Cím: Beregszász, Kossuth tér 6., Pf. 33.

 

Az érdeklődők az alábbi címen és telefonszámon kaphatnak további részletes felvilágosítást a pályázatról, a pályázati adatlapról (mely beszerezhető lesz ugyanitt):

 

“GENIUS” Jótékonysági Alapítvány,

Agora Információs Központ

Cím: Beregszász, Kossuth tér 6., Pf. 33.

Tel.: 00 380-31-41-4-29-68/ 149 mellék

Fax: 00 380-31-41-234-62

E-mail: agora@kmf.uz.ua

 

 

Szükséges mellékletek, igazolások

 

Kötelezően csatolandó mellékletek:

  • pontosan és olvashatóan kitöltött pályázati adatlap
  • géppel írt strukturált szakmai önéletrajz;
  • a diploma/fokozat szülőföldi hasznosulásának indokolása max. 1 oldal terjedelemben;
  • az 1. és 2. pályázati kategória esetében a honosítás alapjául szolgáló magyarországi felsőoktatási diploma (oklevél), a hozzá tartozó államvizsga-bizonyítvány és az index (törzskönyvi kivonat) egyszerű másolata;
  • a 3. pályázati kategória esetében a honosítás alapjául szolgáló doktori (PhD/DLA) oklevél egyszerű másolata;
  • a sikeres honosításról kiállított hivatalos, ukrán állami okirat, illetve értesítés hiteles másolata (egyszerű másolat akkor fogadható el, ha a honosításról szóló okiratot a pályázó személyesen bemutatja az információs iroda munkatársának);
  • az állandó lakóhelyet igazoló okmány másolata
  • a magyar nemzetiség igazolása (E célra egyaránt alkalmas a Magyar igazolvány 1-2. oldalának vagy a Magyar igazolványra vonatkozó igénylés másolata, illetve ezek hiányában minden olyan hivatalos dokumentum, amelyből a nemzetiség hitelt érdemlően megállapítható.);
  • 2 db saját részre, ukránul megcímzett és felbélyegzett válaszboríték.

 

Csatolható mellékletek:

  • egy hónapnál nem régebbi szülőföldi munkahelyi igazolás (a felsőoktatási intézményben nem főállású oktatók esetében a főállást adó munkahely mellett az egyetem/főiskola igazolása is szükséges; illetve a szülőföldi III.-VI. szintű akkreditált állami felsőoktatási intézményben oktatók esetében a felsőoktatási intézmény vezetője által hitelesített igazolása arról, hogy a pályázó az órarend szerinti oktatói tevékenységét a felsőoktatási intézményben magyar nyelven (is) folytatja).