Ünnepi rajz- és esszépályázat a magyar zászló és címer megünneplésére

A magyar zászló és címer ünnepe

A zászló és a címer egy közösség, egy nemzet összetartozásának jelképei. Számunkra, magyar emberek számára különös jelentőséggel bírnak. Ennek legfőbb oka, hogy bár Magyarország határai nem esnek egybe a magyar nemzet határaival, a nemzet nyelvi, kulturális és történelmi hagyományainál fogva mégis egységes. Ennek az összetartozásnak – a Himnusz mellett – a legfontosabb jelképei a magyar zászló és a nemzeti címer.

A Magyar Országgyűlés a magyar zászló és címer emléknapjául, így összetartozásunk egyik legfontosabb ünnepéül március 16-át jelölte ki. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet – amely küldetéséből eredően az emléknaphoz kapcsolódó ünnepségek és események szervezésében kiemelt feladatot vállal – a Kárpát-medencében, illetve a világban szétszórtan élő, valamennyi magát magyarnak valló óvodás, diák és egyetemista számára pályázatot hirdet.

Pályázatok témakörei

 A pályázók – a Magyar zászló és címer témakör mellett – a magyar történelem alábbi kiemelkedő alakjainak évfordulóihoz kapcsolódó témakörökben is benyújthatják pályázataikat:

  • 575 évvel ezelőtt, 1446. június 5-én választották meg Magyarország kormányzójának Hunyadi János erdélyi vajdát és főkapitányt, a törökök elleni harcok legtehetségesebb hadvezérét.
  • 450 évvel ezelőtt, 1571. május 25-én kezdte meg uralkodását Báthory István erdélyi fejedelem, később Lengyelország királya és Litvánia nagyfejedelme.
  • 125 évvel ezelőtt, 1896. augusztus 28-án született Márton Áron erdélyi katolikus püspök, a 20. századi magyar egyháztörténet egyik legkiemelkedőbb alakja.
  • 125 évvel ezelőtt, 1896. április 11-én az első újkori nyári olimpiai játékok alkalmával szerezte meg Hajós Alfréd úszásban a magyar sport első olimpiai aranyérmeit.
  • 120 évvel ezelőtt, 1901. március 14-én született Gróf Esterházy János, a felvidéki magyarság kiemelkedő mártírpolitikusa.

Műfajok – rajz- és esszépályázat 

A pályázatok két műfajban (rajz és esszé), és a rajzpályázat esetében hét, míg az esszépályázat esetében három korcsoportban kerülnek kiírásra.

1) Műfaj: rajzpályázat

Korcsoportok:

  1. korcsoport: Óvoda
    2. korcsoport: Általános Iskola I-II. osztály
    3. korcsoport: Általános iskola III-IV. osztály
    4. korcsoport: Általános iskola V-VI. osztály
    5. korcsoport: Általános iskola VII-VIII. osztály
    6. korcsoport: Középiskola
    7. korcsoport: Egyetem

(Eltérő felosztású iskolarendszer esetén a kornak megfelelő csoportba sorolhatja magát a pályázó)

Az ünnepi rajzpályázat témaköre, tárgya és kivitelezési eszköztára:

A pályázó a magyar zászlót és/vagy címert, a történelmi zászlókat, illetve a határon túli nemzetrészek zászlóit, továbbá Hunyadi János, Báthory István, Márton Áron, Hajós Alfréd és Gróf Esterházy János életét és/vagy munkásságát kifejező ábrázolását a rajz, a grafika, a kollázs, illetve a festészet bármelyik (monochrom vagy színes) technikájával megjelenítheti, azt valamely egyéni hangulat, téma, emlékkép vagy történelmi eseménnyel összefüggésben ábrázolva.

A benyújtott pályamunka az 1-3. korcsoportban (Óvoda, Általános Iskola I-II. és III- IV. osztály) A4es formátum, a 4-5. korcsoportban (Általános iskola V-VI. és VII-VIII. osztály) maximum A3as formátum, a 6-7. korcsoportban (Középiskola és Egyetem) pedig szabadon választott formátum lehet.

Mindegyik kategóriában a pályaművek anyaga papír, karton, farost vagy vászon lehet.

2) Műfaj: esszépályázat

Korcsoportok:

  1. korcsoport: Általános iskola VII-VIII. osztály
    2. korcsoport: Középiskola
    3. korcsoport: Egyetem

(Eltérő felosztású iskolarendszer esetén a kornak megfelelő csoportba sorolhatja magát a pályázó)

Az ünnepi esszépályázat témaköre, tárgya és kivitelezési eszköztára:

A pályázó a magyar zászlót és/vagy címert, a történelmi zászlókat, illetve a határon túli nemzetrészek zászlóit, valamint a velük összefüggő történelmi személyiség életét, továbbá Hunyadi János, Báthory István, Márton Áron, Hajós Alfréd és Gróf Esterházy János életét és/vagy munkásságát jelenítheti meg az esszé műfajában 4 000 – 10 000 leütésben, azt tetszése szerint, valamely egyéni hangulat, téma, emlékkép vagy történelmi eseménnyel összefüggésben írásban ábrázolva. A pályamunka PDF formátumban digitális úton küldhető be. Kérjük, hogy a pályázó az esszét a kiírásban szereplő adatok, valamint saját e-mail elérhetőségének feltüntetése mellett küldje be!

A pályamunkák beküldésének általános feltételei:

Egy pályázó egy műfajban egy pályázatot nyújthat be.

A postai úton beküldött pályamű hátoldalán (attól elválaszthatatlanul) vagy – az elektronikusan elküldött pályázat esetében – az e-mail szövegében kötelező jelleggel fel kell tüntetni az alábbi adatokat:

  • a pályamű címét
  • a pályázó nevét
  • a pályázat műfaját
  • a pályázó korcsoportját
  • a pályázó elérhetőségét (telefonszámot mindenképp, e-mail címet lehetőség szerint)
  • a felkészítő tanár nevét (amennyiben van)
  • a tanintézmény megnevezését és e-mail elérhetőségét
  • a diaszpóra szervezet vagy magyar iskola nevét és e-mail elérhetőségét.

 

A pályázatok beküldésének módja:

A rajzpályázat esetében:

  • a Kárpát-medencében élő pályázók postai úton az alábbi postacímre: Nemzetstratégiai Kutatóintézet 1368 Budapest Pf.: 178., míg
  • a diaszpórában élő pályázók scannelve, elektronikus formában a rajz@nski.gov.hu e-mail címre küldhetik pályázataikat.

Az esszépályázatot benyújtók pályamunkáikat az alábbi e-mail címre küldhetik: essze@nski.gov.hu.

A művek beérkezési határideje 2021. március 05., péntek déli 12.00 (CET).

A pályázók a pályamű beküldésével elfogadják, hogy a díjazott pályaművek kiállításának, kiadásának, bemutatásának, közzétételének jogáról, beküldött személyes adataik (felkészítő tanáruk nevének kiírásával) feltüntetése mellett, a kiíró javára lemondanak.

Hiányosan, a kért adatok feltüntetése nélkül benyújtott pályázatokat nem fogadunk el, éppúgy ahogy a határidő lejártát követően benyújtott pályázatot sem. Felkészítő tanár feltüntetése nem kötelező.

Pályaműveket nem áll módunkban visszaküldeni!

A rajzpályázat esetében felhívjuk a kedves pályázók és felkészítő tanáraik figyelmét, hogy scannelt formában – a földrajzi távolság miatt – csak a diaszpórában (pl. Nyugat-Európában vagy a tengerentúlon) élő magyar fiatalok pályázatait fogadjuk el! A Kárpát-medencéből – így Magyarországról, Felvidékről, Erdélyből és Székelyföldről, Kárpátaljáról, Délvidékről és Őrvidékről – érvényes pályázatot csak postai úton fogadunk el, ugyanis a díjazott rajzok – amennyiben a járványhelyzet lehetővé teszi – kiállításra kerülnek a pályázat lezárulta után!

 A díjazottak elismerése:

A pályamunkák műfajonként és korcsoportokként kerülnek elbírálásra. A pályázat kiírói a korcsoportok első három legjobbnak ítélt pályamunka alkotóit jutalomban részesítik. A kiírók a kiemelkedő tehetségű pályamunkákat különdíjjal is jutalmazhatják.

A díjazott pályázók felkészítő tanárai (ha a pályamű beküldésekor a leírtak szerint megjelölésre kerülnek) szintén elismerésben részesülhetnek.

Rajzpályázat:

Az 1-5 korcsoport helyezettjeinek díjazása:

  1. díj: 50.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
    2. díj: 25.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
    3. díj: 15.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom

A 6. korcsoport helyezettjeinek díjazása:

  1. díj: 100.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
    2. díj: 50.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
    3. díj: 25.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom

A 7. korcsoport helyezettjeinek díjazása:

  1. díj: 150.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
    2. díj: 100.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
    3. díj: 50.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom

  

Esszépályázat:

Az 1. korcsoport helyezettjeinek díjazása:

  1. díj: 50.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
    2. díj: 25.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
    3. díj: 15.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom

A 2. korcsoport helyezettjeinek díjazása:

  1. díj: 100.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
    2. díj: 50.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
    3. díj: 25.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom

A 3. korcsoport helyezettjeinek díjazása:

  1. díj: 150.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
    2. díj: 100.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
    3. díj: 50.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom

 

A pályázat fővédnöke:

Dr. Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes

 

A pályázat védnökei: 

Wittner Mária, ’56-os szabadságharcos
Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára

Dr. Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára
Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke

A rajzpályázat zsűrije:

A zsűri elnöke:

Jankovics Marcell Kossuth-díjas, Leonardo da Vinci-díjas, a Magyar Érdemrend középkereszt a csillaggal kitüntetett grafikusművész, filmrendező, Magyarország Érdemes Művésze, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke.

 

A zsűri tagjai továbbá:

Erfán Ferenc Boksay József-díjjal és Erdélyi Béla-díjjal kitüntetett kárpátaljai festőművész, a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeum igazgatója, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja;

Rényi Krisztina Ferenczy Noémi-díjas, IBBY-díjas, a párizsi „Oktogon” grafikai nagydíjjal kitüntetett grafikusművész;

Molnár János, a Magyar Kultúra Alapítvány és a Jászok Egyesületének Nívódíjával kitüntetett festőművész, grafikusművész;

Tóth Norbert, a Forrás Művészeti Intézet igazgatója;

 

Az esszépályázat zsűrije:

A zsűri elnöke:

Takaró Mihály Magyar Örökség Díjas, Erdélyi Magyar Örökség Díjas, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével és József Attila-díjjal kitüntetett író, irodalomtörténész, tanár

 

A zsűri tagja továbbá:

Dr. Sebők Melinda MTA Kutatói Pályadíjas, Bonis Bona-díjas irodalomtörténész, tanár, a Károli Gáspár Református Egyetem Modern Magyar Irodalomtudományi Tanszékének egyetemi docense

Egyéb tudnivalók: A pályázat eredményét a Nemzetstratégiai Kutatóintézet a honlapján (www.nski.hu) teszi közzé legkésőbb március 16-án, a magyar zászló és címer emléknapján. A díjazottak a díjak átadásának részleteiről külön tájékoztatást is kapnak majd. A pályázattal kapcsolatos esetleges egyéb információk a rajz@nski.gov.hu, illetve az essze@nski.gov.hu e-mail címen, valamint a +36 1 896 7547-es telefonszámon kérhetőek.