Véget ért a XII. Jankovics Mária Alkotótábor I. turnusa Beregszászon

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány tizenkettedik alkalommal szervezete meg a Jankovics Mária Alkotótábort kárpátaljai általános- és középiskolás diákok számára, akik vonzódnak a képzőművészetek, festészet, szobrászat és rajz iránt.

A tábor idei több mint háromszoros túljelentkezése miatt két turnusban valósulhat meg, amelynek I. turnusa 2022. augusztus 1-6. között Beregszászon, a Rákóczi-főiskola bázisán zajlott.

A táborba 10-17 éves kor közötti tanulók jelentkezését vártuk, melyre 2022. február 14. – május 31. között lehetett jelentkezni elektronikus úton. Ez idő alatt Kárpátalja 33 különböző településéről, 36 tanintézményéből 108 fő jelezte részvételi szándékát (85 lány 23 fiú), közülük 32 fiatal művészpalánta vett részt a beregszászi alkotótábor foglalkozásain, akikkel 6 szakképzett tanár foglakozott 6 gyakornok főiskolás hallgató segítségével.

A tábor öt napja során a gyerekek művészetek iránti hajlamát, az alábbi szakemberek fejlesztették: Kulin Ágnes, a tábor szakmai felelőse, festőművész, a Révész Imre Társaság elnöke, id. Hidi Endre, szobrász, keramikus, a Révész Imre Társaság egyik alapítótagja, Kalanics Éva, salánki kézműves, Kutasi Csaba, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola művészeti részlegének laboránsa, Kovács (Nagy) Gyöngyi, beregszászi kézműves, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára és Néger Krisztina, a „PADIUN” Kárpátaljai Megyei Ifjúsági Tehetséggondozó,- fejlesztő Palota dekorációs, ajándéktárgy-készítő és formatervező, szakkörvezető tanára.

A szaktanárok segítségével különböző tematikus foglalkozásokon az Escheri perspektívával és teszallációval, a térobjektek és reliefek készítésével, a Modriani absztrakcióval, valamint illusztráció készítésével ismerkedhettek meg a fiatal művészek.

A fakultatív foglalkozásokon pedig kézműves technikákat, origami készítést és korongozást sajátíthattak el a művészpalánták. A foglalkozásokat követően pedig egy-egy előadáson vehettek részt, amelyek a 2022-es év érdekességeire és jubileumaira reflektáltak.

Az előadások keretein belül Kulin Ágnes Cornelius Escher munkássága, halálának 50 éves évfordulója és hatása c. előadása, valamint Piet Mondrian 150 éves születésének évfordulója c. előadása kötötte le a fiatalokat. Pivnyeva Nikolettől a Petőfi emlékév kapcsán hallgathattak meg előadást a művész munkásságáról. Badó Margit pedig a 100 éve megtalált Tutanhamon sírjának és felfedezésének fontosságáról és hatásáról mesélt a fiataloknak.

A táborozók a tematikus -és fakultatív foglalkozások mellett kulisszajáráson vehettek részt a Kárpátaljai Megyei Magyar Dráma Színházban.

A tábor 2022. augusztus 5-én tradicionálisan ünnepélyes zárással ért véget, melyen kiállításra került sor a héten készült munkákból. Ezután egy fergeteges vetélkedőre került sor a főiskola Gross Arnold termében a néhány nap alatt tanultakból.

A XII. Jankovics Mária Alkotótábor I. turnusának megvalósulását a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogatta. A gyermekek étkeztetése a Magyar Jezsuita Rendtartományon keresztül a Hungary Helps Program keretéből valósult meg. 

 

 

Váradi Natália,
a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány
irodaigazgatója