Az 1944-es „málenykij robot” áldozatai Tiszakeresztúrban

Ifj. Gerendely Béla

Kutattatásomnak az volt a célja, hogy szülőfalumban felleljek és kikérdezzek valamennyi a településen még élő, 1944-ben elhurcolt és meghurcolt személyt, azokat pedig, akik életüket vesztették akár a megpróbáltatások következtében akár valamilyen más miatt a legközelebbi hozzátartozóit kerestem fel. A kutatás által tettem kísérletet mindazoknak az intézkedéseknek a feltárására, melyet a kiépülő szovjet kormány elkövetett az itt élő magyarsággal szemben.

A kutatás alatt két módszert alkalmaztam, egyrészt a kérdőíves felmérést, másrészt a mélyinterjús módszert. A kérdőívek két fajtáját sikerült kitöltetnem: 2 db-t a még élő elhurcoltakkal és 26-ot a már meghaltak hozzátartozóival. Ezen felül a 2 túlélővel a mélyinterjút is elkészítettem.

A téma aktualitása vitathatatlan, hiszen azon túl, hogy tavaly méltattuk a kárpátaljai magyarságot megtizedelő tragikus esemény 60. évfordulóját, amellett a túlélők előrehaladott életkora is sürgette a kutatás mihamarabbi elvégzését.

Előjáróban néhány mondat erejéig Tiszakeresztúr rövid történetét mutatom be, kiemelve a XX. századi eseményeket, különösképpen az 1944 utáni helyzetre koncentrálva, majd ezután kerül sor a málenykij robot áldozataival, valamint a hozzátartozókkal készített kérdőívek és mélyinterjúk elemzésére.

Tiszakeresztúr a Nagyszőlősi járásban található. Határos Tiszaújlakkal, Sárosoroszival, Puskinával, Csetfalvával és Karácsfalvával.

A települést először 1181-ben említik Cherestur néven (BOTLIK JÓZSEF–DUPKA GYÖRGY, 1993). A tatárjárás idején majdnem teljesen elpusztult. A további fejlődés szerint a faluban nagyszámú kisnemesség talált otthonra, s a lakosságban a kisnemesség egyre nagyobb súlyt képviselő tényerő lett. A kisnemesség térfoglalásával párhuzamosan a jobbágyság kezdett kiszorulni a faluból, ez a társadalmi folyamat azonban a falu lakosságának nemzeti összetételében nem változott, minthogy a jobbágyság és a helyét elfoglaló kisnemesség egyformán magyar volt, csupán a 18. sz-ban vegyült soraik közé 1-2 szláv eredetű család (SZABÓ ISTVÁN, 1937).

A I világháborúban a faluból sokan teljesítettek katonai szolgálatot, 16-an odavesztek a harcokban.[1] Trianon után Kárpátalja Csehszlovákiához került. A csehek, hogy megbomlasztják a magyar falvak egységét, 1923-ban létrehozzák Verbőckolóniát (Puskinát) (BOTLIK JÓZSEF–DUPKA GYÖRGY, 1993).

Az 1938-as bécsi döntést követően Tiszakersztúr visszakerül Magyarországhoz. Ezt követően az életszínvonal visszaesik. 1941-ben, mikor Magyarország belép a II. világháborúba a falu még nehezebb helyzetbe kerül, megnövelik az adókat, stb.[2]

1944-ben, mikor világossá vált, hogy mind Németország, mind Magyarország elveszíti a háborút, a katonai vezetőség általános mozgósítást rendel el, s nemcsak a katonaköteleseket hívják be szolgálatra, hanem a 40-50 év közötti férfiakat is. Ők alkották a tartalékosokat.[3] 1944-ben a fronton harcoló katonák szovjet hadifogságba kerültek, s közülük csak nagyon kevesen tértek haza. 13-an haltak meg a harcokban.[4] A helyzetet súlyosbította, hogy az üzletek polcai üresek voltak, semmiit sem lehetett vásárolni, még pénzért sem. A faluban, aki csak tehette pénzért részvényt vásárolt, melyből építettek fel a település számára az új élelmiszerüzletet. A részvényekkel, pedig vásárolni lehetett sor nélkül.  A helyzetet még súlyosbította az is, hogy 1944 tavaszán kifagyott az árpa, s a nyár közepén, pedig óriási jégeső pusztította el a határt. Ez év novemberében érkezik meg a falu határához Salánk felől az orosz hadsereg egyik kis létszámú seregteste. Ekkor már a faluban nem tartózkodtak magyar egységek, s így a falu „felszabadítása” egyetlen puskalövéssel zajlott le, ezt is csak a levegőbe lőtték. Az orosz katonák csak egy napot töltöttek a faluban, s innen másnap elindultak Tiszaújlak és Tiszabökény irányában. A felszabadítást követően a szovjet kormány egy olyan rendeletet bocsátott ki, melyben előírta, hogy minden család köteles egy jószágot a kijelölt helyre szállítani a szovjet katonák élelmezésére.[5]

A település további sorsának alakulását illetően változások történtek a mezőgazdaságban is, a szovjet vezetőség megtiltotta a gazdáknak, hogy földjeiket bérbe, vagy harmadra adják ki. Így mindenkinek a saját földjét kellett megművelnie. 1945-től a falu lakosságának kötelezővé tették a közmunkákban való részvételt. A munka folyamán a romos épületeket kellett helyreállítani.[6]

1948-ban Nagyszőlősről egy pártvezető (nevét nem sikerült megtalálni) érkezett a faluba, azzal a céllal, hogy aláírásokat gyűjtsön a kolhoz megalakulásához. A lakosság többsége aláírt, kivétel képeztek egyes családok. Ezeket a családokat a szovjetvezetés úgy próbálta megbüntetni, hogy magas adó fizetésére kötelezte. 1948 őszén megalakul Tiszakeresztúrban a kolhoz.[7]

A falu lakossága ekkor még szín magyar, csak a 1980-as években bomlik meg a település nemzetiségi összetétele. Állami támogatással megindul a falu asszimilációja. Olyan kolhozelnököt választanak központilag, aki azt a feladatot kapja, hogy a falut minél hamarabb elszlávosítani. Azzal a céllal, hogy szakemberek fognak a faluban tartózkodni, felépítenek egy kétszintes tömbházat. Szakemberek híján egyszerű ukrán munkások kapnak itt lakásokat.

1985 őszén-telén a helyi kolhoz vezetősége beavatkozik az iskola ügyébe (Román Miklós és Szavinec Vologya). Hívatlanul megjelennek a szülői értekezleten és az ukrán iskola kezdeményezését, akarják napirendre tűzni.[8]

1944 november 13-ai 4. ukrán front 0036. számú határozata: „……Egész sor településen német és magyar nemzetiségű hadköteles személyek élnek, akiket ugyanúgy, mint az ellenség katonáit le kell tartóztatni, és hadifogolytáborba kell irányítani……

b) A német és a magyar nemzetiségű hadköteles személyeket, akik Kárpátontúli Ukrajna felszabadított területén élnek, külön csoportokban, listák szerint, konvoj alatt hadifogolytáborba kell irányítani”(DUPKA GYÖRGY, 1993).

A helyi vezetőség ezt a parancsot magyarázták félre, hogy csak három napos munkára kell jelentkezni. A munka folyamán a háború okozta károkat –hidakat, utakat- fogják helyreállítani. Az embereknek 1944 november 18-20-a között kell jelentkezniük. A faluból 56 civil „indult el a három napos munkára”. Többsége 20 év körüli fiatalok voltak, akik nem sejtették a szovjetrendszer kegyetlenségét (a legidősebb szemely 46 éves, mig a legfiatalabb 17 éves volt). A három napból sokaknak három év lett, s az 56 személyből 44-en tértek csak haza, 12-en pedig odavesztek a fogolytáborokban. Az elhurcoltak 46% (13 fő) nős volt, mikor elvitték, 54% (15 fő) nőtlen, összesen 34 gyerek maradt apa nélkül kisebb vagy nagyobb (örök) időre (1. ábra).

1. ábra

A túlélők szerint előfordult olyan eset is, amikor egyeseket mégis felmentettek a munkaszolgálat alól. Ehhez csupán az szükségeltetett, hogy a illető görög katolikusnak vallja magát és megtagadja magyarságát. Az elhurcoltak hozzátartozóinak az elmondásai szerint a faluban senki sem tagadta meg sem vallását, sem nemzetét (2. ábra).

2. ábra

Arra vonatkozóan, hogy hogyan zajlott helyben az „összegyűjtés”, a válaszok egybehangzóak voltak. Válaszadók szerint a kisbíró dobolta ki, és erőszakot nem alkalmaztak a toborzás alatt. A gyülekező Tiszaújlakon volt, innét vitték őket Beregszász, Munkács érintésével, Szolyvára. Szolyváról őket a Szovjetunió különféle részeire szállították. Határozottan állíthatjuk, hogy a családdal való kapcsolattartás szigorúan megvolt tiltva, csak 1,5 év után írhattak levelet haza, látogatás mindvégig tilos volt.

A részvevők egybehangzó véleménye szerint a foglyok nagyon rossz életkörülmények között éltek. Ételből nagyon keveset kaptak, épp csak arra volt elég, hogy ne haljanak meg éhen. Tisztálkodási lehetőség szinte nem is volt, örülhettek, ha ruháikat egyszer-egyszer megtisztították a tetvektől. Amikor a hiányos táplálkozás és a rendkívüli hidegek miatt megbetegedtek, igazán nem törődtek velük, csak arra vigyáztak, hogy ne haljanak meg. A fent említett körülmények és az embertelen bánásmód következtében sokan még a lágerben életüket vesztették. 23% (6 fő) a lágerben vesztette életét, 69% (18 fő) az otthon halt meg, míg 8% (2 fő) az külföldön

Azokat a foglyokat, akik szökésre adták a fejüket, 2-3 nap után újra visszahozták és megbüntették. A foglyok 21% (6 fő) kevesebb mint 1 évet töltött a lágerben, 19%(5 fő) 1 évet, 29 % (8 fő) 1-2 évet, 7 % (2 fő) 2-3 év között, 3% (1 fő) 3-4 évet, és a megkérdezettek 21%(6 fő) nem tudta, hogy mennyi ideig volt a hozzátartozója fogságban (3. ábra).

3. ábra

Érdekes képet mutat az elhurcoltak véleményére, a szovjet megítélésre vonatkozó kérdésekre adott válaszok. Arra a kérdésre, hogy hogyan tudott beilleszkedni hazatérése után, a válaszok eltérőek voltak. Míg az egyik szemtanú elmondása alapján könnyen, nem éreztették vele elhurcolásának hátrányát, addig a másik túlélő ezen kérdés alól kitért. Később kiderült, hogy mi volt ennek az oka. Ugyanis ő volt a legfiatalabb elhurcolt a faluból, és valószínűsíthető, hogy alkut ajánlottak neki. Amennyiben besúgó lesz a faluban, hazaengedik (a lágerben 1 évnél nem töltött többet). Hazatérésük után bárkinek elmondhatták és el is mondták azt, hogy hol voltak és hogy ott mi történt velük.

4. ábra

Arra a kérdésekre, hogy mi volt annak az oka, hogy elvitték a kárpátaljai magyar férfiakat, és, hogy melyik országot nevezi anyaországának a következő eredmények születtek:

a) bűnös nemzetnek tartottak: 18% (7 fő), b) megakarták gyengíteni a magyar közösséget: 13% (5 fő), c) az új hatalom félt tőlünk: 18% (7 fő), d) csak dolgoztatni akartak: 5% (2 fő), e) ellenségnek tartottak minket:37% (14 fő), f) egyéb: 5% (2 fő), g) nem tudja: 3% (1 fő) (4. ábra).

Melyik országot nevezi anyaországának:

a) Magyarországot: 28% (8 fő), b) Ukrajnát: 0%, c) történelmi Magyarországot: 68% (19 fő), d) nem tudja: 4 % (1 fő).

Következésképpen megállapíthatjuk, hogy az 1944-es szovjet rendszerváltást jelentő változások maradandóan befolyásolták Tiszakeresztúr, a településen élő magyar nemzetiségű lakosság életét több évtizeden át. A málenykij robot a szovjet rendszer kiépítését jelentő intézkedések szerves része volt, melynek célja a bűnös nemzetnek nyilvánított, fasisztának minősített kárpátaljai magyarság meggyengítése, beolvasztása volt. A rendszer hatékonyan működött, a hatalom elérte a célját, ugyanis a Szovjetunióban nem sikerült semmi sem olyan hatékonynak és tartósnak, mint az emberek megfélemlítése.  Munkám során azt a következtetést sikerült levonnom, hogy 16-évvel a rendszerváltás után is az emberek egy részében még mindig ott van a félelemérzet, nem merik őszintén elmondani azt, amire gondolnak.

Felhasznált irodalom

Botlik József- Dupka György (1993): Magyarlakta települések ezredéve Kárpátalján. Intermix kiadó, Ungvár- Budapest.

Szabó István (1937): Ugocsa megye. Kiadja a Magyar Tudományos Akadémia. Budapest.

Dupka György(1993): Emlékkönyv a sztálinizmus kárpátaljai áldozatairól (1944-1946). Patent-Intermix Kiadó, Ungvár-Budapest.

Резюме

Тема статтi –Жертви 1944-го Маленького Робота в селi Перехрестя. Мета мого дослiдження: знайти в рiдному селi ще живi жертви. Пiд час дослiдження я намагався вiдкрити для себе те, що як страждало угорське населення вiд сталiнського наказу.

У ходi розлiдувальноi роботи я намагався виявити всi жорстахi розпоряджете уряду проти мiсцевого угорского населення уряду того часу. Пiд час дослiдженне много було використанао два метгода, частково у формi анкетування та шляхом iнтервю

Менi пащастило занавнати 2 анкети iз двома ще живими свiдками та 26 iз гленами родин загиблих жертв з двома потернiлими свiдками я провiв iнтервю.

В ходi моэi роботи менi вдалася зробити висновки, що навiше через 16 рокiв пiсля змiни влади у людях живе страх i вони боються вiдверто говорити про те, що думають.

vissza