’56-os megemlékezés a Rákóczi-főiskolán

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán is méltatták az 1956-os forradalmat és szabadságharcot október 21-én. Az intézmény átriuma ez alkalomból zsúfolásig megtelt az emlékezni vágyókkal.

A délutáni eseményen nemzeti imádságunk eléneklése után Váradi Natália történész, a téma szakértője köszöntötte a megjelenteket.
Ezután a Gál Natália színművésznő által vezetett főiskolai színtársulat műsora következett. A Szólnak a dobok című előadásban mélybevágó módon elevenítették fel az ’56-os eseményeket, közelebb hozva napjaink emberéhez a Budapesten hatvan éve kirobbant forradalom történéseit. Az egyórás színdarab kárpátaljai visszaemlékezései rámutattak, hogy a szabadságvágy nemcsak az anyaországban, hanem vidékünkön is jelentős erővel bírt, és elődeink sem késlekedtek kihívást intézni a szovjet rendszer ellen. A darab – kifejezve a szabadságvágyat – kisebb részekre osztva mutatta be a forradalom szellemiségét, az igát ledobni akaró embert, a megtorlások szörnyűségeit, a túlélők szenvedéseit.
A megemlékezés a Szózat közös eléneklésével ért véget.

Gajdos Zoltán
Kárpátalja.ma

Itt adhatja meg észrevételeit és javaslatait az oktatási programokkal kapcsolatban.

Megjegyzését a webhely rendszergazdája általi felülvizsgálata után 3 (három) munkanapon belül közzétesszük. Megértésüket köszönjük!


Az email címet nem tesszük közzé.

*

*

*

*

*

*


Hozzászólások