Célkeresztben a helyesírás – Karádi verseny Beregszászban

Idén is megrendezte Karádi helyesírási versenyét a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) január 28-án. Az esemény helyszínéül újra a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola szolgált. A megmérettetésre most is hatalmas volt az érdeklődés, közel 300 diák érkezett a megye magyarlakta településeiről.

A verseny megnyitóját a főiskola Átriumában tartották, ahol elsőként Berki Károly, a KMPSZ irodavezetője köszöntötte az ifjúságot és azok kísérő tanárait. Köszöntőjében elmondta, hogy ez az egyik legértékesebb verseny, mely emlékezteti a magyar diákokat anyanyelvük ápolásának és művelésének fontosságára. A most kialakult helyzetben pedig még nagyobb szükség van arra, hogy kiemeljük nyelvünk értékeit és szépségeit, mert nap mint nap meg kell küzdenünk érte.

Eztán Hutterer Éva, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Pedagógia és Pszichológia Tanszékének tanára köszöntötte a megjelenteket, és elmondta, hogy ezúttal már a 2016 őszétől hatályba lépő új helyesírási szabályzat szerint folyik majd a javítás.

A köszöntő után Berki Károly tájékoztatta a verseny menetéről a diákokat, akik ezután elfoglalták kijelölt helyüket. Kiosztották számukra a főiskola tanárai által összeállított tesztlapokat, és elkezdődhetett a megmérettetés.

Az eredményeket a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség honlapján tekinthetik majd meg.

Ráti Emese
Kárpátalja.ma

Itt adhatja meg észrevételeit és javaslatait az oktatási programokkal kapcsolatban.

Megjegyzését a webhely rendszergazdája általi felülvizsgálata után 3 (három) munkanapon belül közzétesszük. Megértésüket köszönjük!


Az email címet nem tesszük közzé.

*

*

*

*

*

*


Hozzászólások