Diplomaosztó a Rákóczi-főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetében

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének (FSZI) tizenöt turizmus szakos hallgatója vehette át az „ifjú szakember” („molodsij szpecialiszt”) fokozatú oklevelét február 27-én.

A végzősök bevonulása, valamint az állami és nemzeti himnuszok eléneklése után Soós Katalin, az FSZI igazgatója köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében visszaemlékezett a kezdetekre. – Örömmel tölt el, hogy már harmadszor adhatunk diplomát a turizmus szakon. 2018. március 2-án engedtük el az első turisztika szakos végzőseinket. 2019-ben újabb 24 diákot avathattunk ifjú szakemberré és lám, most 15 fiatal veheti át diplomáját.

Az igazgatónő elmondta, hogy az intézményben a minőségi oktatásra és az itt eltöltött évek tartalmasságára törekszenek. Beszámolt arról, hogy a végzősök számtalan csapatépítő és szakmai programokon vettek részt a Határtalanul! program, valamint a Rákóczi Szövetség pályázatainak segítségével. Kifejtette, hogy Magyarország Nemzetpolitikai Államtitkárságának és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek köszönhetően a csoport háromszor vehetett részt Szakma Sztár Fesztiválon Budapesten.

Soós Katalin köszönetet mondott azoknak a vállalkozóknak, akik helyszínt biztosítottak a diákok szakmai gyakorlatának, a Rákóczi-főiskola alapítóinak, a magyar kormánynak, illetve mindazoknak, akik munkájukkal segítették a diákokat. Végzetül jókívánságokat intézett a hallgatók felé.

Bocskor Andrea Európa Parlamenti képviselő megköszönte a végzősöknek, hogy a szülőföldön való maradást választották. Felszólalásában visszaemlékezett a Rákóczi-főiskola kezdeti éveire, mely az ő alma matere is volt egyben. Elmondta, hogy mindig tartsák szem előtt, honnan jöttek, s hogy ebben az intézményben tanulhattak. Végül pedig felhívta a figyelmet arra, hogy a szülőföld mindig egy különleges kapocs lesz számukra, ahová visszajöhetnek és itt mindig lesz jövőjük.

Csizmadia Alexandra külgazdasági attasé, konzul beszédében a turizmus fontosságát emelte ki, ezután Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke köszöntötte a végzősöket.

A búcsúzó diákok nevében Tar Klaudia és Lengyel István mondott beszédet, melyet követően a turizmus szakos hallgatók az intézményben eltöltött éveinek videó-összeállítása következett.

A vidám percek után a végzősök fogadalomtételére került sor. Majd elérkezett az ünnepség fénypontja: a hallgatók átvehették megérdemelt diplomáikat, melyet Orosz Ildikó, az intézmény rektora és Soós Katalin igazgatónő adott át.

Ezután az FSZI harmadik évfolyamos turizmus szakos hallgatói búcsúztatták el diáktársaikat.

– Európa sok nép hazája. Különböző életutak, szokások, de egyetlenegy történelmi folyamat szülte. Ez a gondolat kell, hogy vezérelje végzőseinket – fogalmazott Orosz Ildikó rektor a záróbeszédében. – Az önök feladata lesz, hogy ezt a különböző életutat, ezt a sokszínűséget, mely jellemzi Európát, megmutassák másoknak, s azt, hogy egyetlen történelmi folyamat szülötte vagyunk. Mert, ha ez az ország Európába igyekszik, az csak rajtunk keresztül vezethet.


Végül a történelmi egyházak képviselői Isten áldását kérték a megjelentek életére, munkájára.

Az ünnepség a Szózat eléneklésével zárult.

Mondik Márta
Kárpátalja.ma

Forrás: