„Értékteremtő tudomány” – a Magyar Tudomány Ünnepe Nyíregyházán

Nemzetközi interdiszciplináris konferenciát tartott a Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódva a Debreceni Egyetem (DE) Egészségügyi Kara 2019. november 14-én a nyíregyházi Megyeházán.

„Annak, aki Magyarországon tudományos tevékenységet folytat, az is feladata, hogy a tudományt próbálja közérthetően elmondani, azért, hogy az emberek, a társadalom befogadja azt, amit a tudósok csinálnak” – fogalmazott köszöntőjében Csernoch László, a Debreceni Egyetem tudományos rektorhelyettese a konferencia megnyitóján.

Móré Marianna, a DE Egészségügyi Kar dékánja ünnepi beszédében úgy fogalmazott: a tudomány ünnepe nemcsak az ünneplésről szól, hanem arra is alkalmat nyújt, hogy a kar megmutassa partnereinek és Nyíregyháza közéletének azt, amit az intézmény a tudományról gondol.

Délelőtt plenáris előadásokat hallhattunk neves előadóktól különböző tudományterületekről. Délután a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem, a Nyíregyházi Egyetem, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola oktatói és kutatói három szekcióban (Egészségtudományi, Interdiszciplináris és Társadalomtudományi) tárgyalták, hogyan állíthatók a társadalom szolgálatába a legújabb tudományos eredmények. Mintegy 30 előadás hangzott el izgalmasabbnál izgalmasabb témákban.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát annak Történelem és Társadalomtudományi Tanszékének oktatója, Dancs György képviselte, aki a Társadalomtudományi szekció nyitóelőadását tartotta, melynek címe a Perényiek tudománypártoló és mecénási tevékenysége volt.