Kárpátaljai Közéleti Vezetőképző: szeptember 10-ig várják a magyar fiatalok jelentkezését

2019. augusztus 12., Beregszász – A Kárpátaljai Közéleti Vezetőképző második évfolyamát indítja el ősszel a Mathias Corvinus Collegium (MCC), együttműködésben a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséggel (KMKSZ), a KMKSZ Ifjúsági Szervezettel (KMKSZ ISZ) és Bocskor Andrea Európai Parlamenti képviselővel. Az ingyenes oktatási képzés célja, hogy gyakorlatias közéleti és társadalomtudományi tudással lássa el azokat az érdeklődő kárpátaljai magyar fiatalokat, akik hosszú távon saját közösségük alakítói és véleményformálói kívánnak lenni. A Beregszászon, Ungváron, Brüsszelben és Budapesten folyó képzésekre szeptember 10-én éjfélig lehet jelentkezni.

 

Az október közepétől április végéig tartó ingyenes képzés során a fiatalok betekintést nyerhetnek az államigazgatási intézmények működésébe, a közösségépítés különböző folyamataiba, valamint vezetői készségeiket tárgyalástechnikai, retorikai és prezentációs tréningeken fejleszthetik.

 

A Kárpátaljai Közéleti Vezetőképző elsősorban azoknak a fiataloknak szól, akik felelősséget éreznek a kárpátaljai magyarságért, és véleményformálóként hosszú távon is alakítani szeretnék a helyi közösség sorsát. Az elmúlt év egyik legfontosabb tapasztalata az volt, hogy a közel húsz fiatallal olyan közösséget sikerült építeni, amelyben a résztevők a jövőben is számíthatnak egymásra” – mondta Szalai Zoltán. Az MCC ügyvezető igazgatója kiemelte: a képzés során a fiataloknak lehetőségük lesz jobban megérteni a különböző társadalmi és politikai folyamatokat, ezért azok számára, akik közéleti karriert kívánnak befutni, különösen hasznos lehet a részvétel.

 

Az elsősorban kiscsoportos munkára épülő program tematikája négy pillérre épül: közügyek menedzsmentre (pártok működtetése, kommunikációs rendszerek és kampányok, közvélemény-kutatási módszertan, általános menedzsment, közkapcsolati és közösségi gazdálkodási kérdések megvitatása), különböző készségfejlesztő tréningekre (retorika, prezentációs és beszédírási képességek elsajátítása), a magyar és külföldi politikusokkal folytatott háttérbeszélgetésekre, valamint az e-learning alapú oktatásra, amelynek keretében politikai filozófia, politikai elemzés és közgazdasági ismeretek kerülnek terítékre.

 

A képzésben többek között olyan előadók vesznek részt, mint Bocskor Andrea európai parlamenti képviselő; Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter; Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára és miniszterhelyettese, Hollik István kormányszóvivő, Brenzovics László, a KMKSZ elnöke és Dobsa István, a KMKSZ ISZ elnöke.

 

A négy hétvégéből álló, egyenként háromnapos képzés Ungváron indul október 11-én, majd november végén folytatódik Beregszászban. Február elején Brüsszelbe látogatnak a résztvevők, a képzés végül Budapesten zárul áprilisban. A program szervezői a budapesti képzési alkalomra előreláthatólag buszos, a brüsszelire repülős utazást fognak biztosítani a résztvevők számára.

A képzésre szeptember 10-én éjfélig lehet jelentkezni az MCC honlapján, az mcc.hu oldalon.

 

Az előzetes felvételi követelményeknek megfelelt és kiválasztott legjobb (legfeljebb) 40 pályázó várhatóan szeptember közepén egy előre egyeztetett személyes interjún vesz részt Beregszászon. Ez alapján kerül kiválasztásra a program végleges tizenöt résztvevője.


Mathias Corvinus Collegium

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) a Tihanyi Alapítvány fenntartásában működő tehetséggondozó intézmény, amely Kárpát-medence-szerte nyújt az oktatást kiegészítő, magas színvonalú képzéseket az általános iskola felső tagozatától kezdve az egyetemig. Az intézmény oktatási portfóliója tartalmaz olyan hiánypótló képzéseket is, mint a Női Közéleti Vezetőképző Program vagy az Erdélyi Politikai Iskola.

Az MCC tehetséggondozó munkájával a szűkebb és tágabb környezetükért tenni képes és akaró fiatalokat nevel, emellett egy, a szélesebb közönség számára is hozzáférhető tudásközpontot alakít ki. Az MCC tevékenysége ugyanis nem merül ki a képzési programok szervezésében; az intézmény több mint húsz éve elkötelezett a tudományos és közéleti témák felvetése, gyümölcsöző viták és diskurzusok megteremtése mellett. Ebből adódóan képzési programjai szervezésén túl, hangsúlyos részét képezi tevékenységi körének konferenciák, beszélgetések, viták, szakmai összejövetelek szervezése, valamint kötetek szerkesztése és kiadása is.

Az intézmény képzései valamennyi felvételt nyert diák számára ingyenesek.

http://www.mcc.hu


Köszönetnyilvánítás
Lezárultak a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány táborai