Kárpátaljai pedagógusokkal tárgyalt az oktatási miniszter

Lilija Hrinevics oktatási miniszter kedden kárpátaljai pedagógusokkal és oktatási vezetőkkel egyeztetett Kijevben az új ukrán oktatási törvénynek a nyelvhasználatot szabályozó, a nemzetiségek nyelvén folyó tanítást ellehetetlenítő 7. cikkelyéről – tájékoztatta lapunkat dr. Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) és a Kárpátaljai Megyei Tanács oktatási bizottságának elnöke, aki szintén jelen volt a találkozón.

Orosz Ildikó elmondta, a megbeszélésen részt vett Hanna Szopkova, a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció Oktatási Főosztályának vezetője, az Ungvári Nemzeti Egyetem és a Munkácsi Állami Egyetem képviselői, Benedek Imre, a Pedagógusszövetség egyik alelnöke, továbbá a nagyszőlősi, nagymuzsalyi, kisgejőci, derceni magyar tannyelvű iskolák igazgatói és az Ungvári Magyar Tannyelvű Drugeth Gimnázium igazgatóhelyettese.

„Egy körülbelül háromórás, hol szakmai, hol politikai színezetű megbeszélésen vettünk részt, ahol arról igyekeztek meggyőzni bennünket, hogy milyen jó lesz nekünk, ha ukrán nyelven folyik majd bizonyos tárgyak oktatása a ma még magyar tannyelvű iskolákban – foglalta össze a találkozón elhangzottakat a KMPSZ elnöke. – (…) A jelenlévő kárpátaljaiak kitartottak amellett, hogy a szülőknek meg kell őrizniük a jogot, hogy maguk választhassák meg az oktatás nyelvét gyermekeik számára.”

A kárpátaljai magyar pedagógusok érdekvédelmi szervezetének vezetője óvatosan nyilatkozott a találkozó várható következményeiről: „Úgy tűnik, az oktatási kormányzat hajlandó elfogadni, hogy az ukrán nyelv tanítását, módszertanát, az ukránt idegen nyelvként tanuló iskolásokkal szemben támasztott követelményrendszert más alapokra kell helyezni. Elfogadni látszanak, hogy az államnyelvet másként kell oktatni a magyaroknak, a románoknak, és megint másként az ukránok számára. Várjuk, hogy lesznek-e gyakorlati eredményei a megbeszélésnek, vagy csupán a kialakult nemzetközi helyzet következménye volt a találkozó és a korábbiakhoz viszonyítva konstruktív hangnem” – fogalmazott Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke.

hk

Itt adhatja meg észrevételeit és javaslatait az oktatási programokkal kapcsolatban.

Megjegyzését a webhely rendszergazdája általi felülvizsgálata után 3 (három) munkanapon belül közzétesszük. Megértésüket köszönjük!


Az email címet nem tesszük közzé.

*

*

*

*

*

*


Hozzászólások