Kutatók Éjszakája a Rákóczi-főiskolán

Ötödik alkalommal szervezte meg a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) Biológia és Kémia Tanszéke a Kutatók Éjszakáját. Az esemény a II. RF KMF átriumában valósult meg szeptember 26-án.

A programot dr. Kohut Erzsébet, a II. RF KMF Biológia és Kémia Tanszék docense nyitotta meg.

– Öt évvel ezelőtt, amikor először megszerveztük, egy nagyon kicsi lelkes csapattal kezdtük – mondta a docens. – Az este célja, hogy népszerűsítse a természettudományokat és a főiskolát, ezen belül a Biológia és Kémia Tanszéket és a tanszék valamennyi tanszéki csoportját.

Az első előadást Molnár Attila, a Biológia és Kémia Tanszék munkatársa tartotta A paraziták bolygója címmel. A prezentáció során az élősködők világába kaptak betekintést az érdeklődők a vírusoktól egészen a gerincesekig. Az előadást több pop-kulturális elem színesítette, ami fokozta az érdekességét.

Ezután Pfeifer Anita biológia szakos hallgató számolt be amerikai utazásáról. Az ifjú biológus a cserkészet által tölthetett egy nyarat a másik kontinensen. Az előadó nemcsak az amerikai tájat mutatta be, hanem az ott élő növényeket és a változatos állatvilágot is.

Az előadások közti szünetben több szekció foglalkozásain vehettek részt az érdeklődők a Biológia és Kémia Tanszék munkatársaival. Papp Ágota vezetésével az esősegélynyújtás alapjait sajátíthatták el Szemtanú vagy Hős? Elsősegélynyújtás bárhol, bárkinek című egységben, Takács Gabriellával és Kepics Andreával a Szőrszálhasogatás nevű részlegen mikroszkopikus vizsgálatokkal többféle növényeket vehettek szemügyre, Papp István segítségével pedig a faoltások rejtelmeiről tudhattak meg többet a TranszPLANtáció nevű blokkban.

Az interaktív foglalkozások után Szaniszló Szebasztián, a Biológia és Kémia Tanszék munkatársa A tűz és a jég dala címmel látványos kémiai reakciókat mutatott be többek között alkohol és szárazjég felhasználásával. A kísérletek alatt egy telekinetikus sikeresen felfújt egy léggömböt fizikai érintkezés nélkül.

Végül Molnár Ferenc laboráns adott elő A talajok sokféleségéről: kötöttségekkel és anélkül címmel, ahol a talajról való elméleti tudnivalókon túl különböző talajszelvényekkel ismerkedhettek meg a résztvevők. A prezentáció végén alkalom nyílt a talajszelvényeket testközelből is látni.

Szabó Kata
Kárpátalja.ma

Forrás: