„A legkeményebb sztálinizmus korszaka tért vissza Ukrajnába”

– Az ukrán politikai elit a kisebbségeken akarja levezetni az ország ellen az oroszok által elkövetett sérelmeket. Az az érzésünk, hogy a legkeményebb sztálinizmus korszaka tért vissza egy magát demokratikusnak tituláló országba – nyilatkozta a Legfelsőbb Tanács által szeptember 5-én elfogadott oktatási törvény kapcsán Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora.

A kárpátaljai magyar érdekképviseleti szervek közös nyilatkozatban ítélték el a döntést, és Petro Porosenko ukrán elnökhöz fordultak azzal a kéréssel, hogy ne írja alá a kisebbségek megmaradását is alapjaiban veszélyeztető törvényt. Szkepticizmusra adhat okot, hogy az elnök pártjából egyedül Brenzovics László képviselő szavazott nemmel.

– Bár a teljes szöveg még nem elérhető, de a nyilvánosságra hozott részletek arra engednek következtetni, hogy egy tipikus ukrán törvényről van szó – véli a rektor asszony. – Egy képlékeny szöveget fogadtak el azzal a célzattal, hogy bizonytalanságban tartsák a lakosságot, hogy az emberek kiszolgáltatva érezzék magukat. Hatalmas felelősség hárul majd a helyi lakosságra, az oktatási intézmények vezetőire, és sok múlik majd a szülők ellenállásán is.

A rektor asszony hangsúlyozta, hogy minden törvényes módot kihasználnak arra, hogy továbbra is érvényt szerezzenek a kárpátaljai magyarság évezredes jogainak.

Szomorúan fogadta a törvényt Grezsa István, a Miniszterelnökség Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének és fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosa, aki a Kárpátalja.ma megkeresésére barátságtalan gesztusnak nevezte a döntést. A kormánybiztos emlékeztet rá, hogy korábban több magas beosztású ukrán vezető tett ígéretet arra, hogy nem fogadnak el olyan törvényeket, melyek bármilyen módon is korlátozzák a kisebbségi oktatást. A gyakorlat azt mutatja, hogy a honatyák számára nincs értéke az adott szónak, hisz a gyakorlatban az ígéretekkel teljesen ellentétes döntések valósultak meg.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nevében Darcsi Karolina, a szövetség kommunikációs titkára fejezte ki felháborodását, hangsúlyozva, hogy az elfogadott törvény alkotmányellenes, s ezen felül számos nemzetközi szerződéssel, illetve az ukrán–magyar alapszerződéssel is ellentétes. A kommunikációs titkár hangsúlyozta, hogy a KMKSZ tiltakozik a törvény elfogadása ellen, és minden törvényes módot kihasznál, hogy megakadályozza a kárpátaljai magyarság jogainak csorbítását.

A most elfogadott törvényt Petro Porosenko elnöknek is jóvá kell még hagynia, hiszen az csak az aláírását követően léphet hatályba.

Kárpátalja.ma

Itt adhatja meg észrevételeit és javaslatait az oktatási programokkal kapcsolatban.

Megjegyzését a webhely rendszergazdája általi felülvizsgálata után 3 (három) munkanapon belül közzétesszük. Megértésüket köszönjük!


Az email címet nem tesszük közzé.

*

*

*

*

*

*


Hozzászólások