Lezajlott a VII. Buzánszky Jenő Labdarúgó Kupa a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében

A Magyar Rádió, a Kárpátaljai Megyei Állami Televízió- és Rádió Társaság magyar szerkesztőségének kezdeményezésére és szervezésében, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány közreműködésével rendezték meg az első Kárpátaljai Buzánszky Jenő Labdarúgó Kupát Ungváron 2013 decemberében. A hagyományokkal rendelkező rendezvény színvonalát emeli az, hogy az első kupán még jelen volt Buzánszky Jenő. Idén hetedik alkalommal került megrendezésre a Buzánszky Jenő Labdarúgó Kupa a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Sportcsarnokában 2019. június 19-én.

A rendezvény célja volt a futball népszerűsítése, az ifjú futball tehetségeinek felkutatása, versenylehetőség biztosítása és nem utolsósorban tisztelgés Buzánszky József, a nemzet sporttolója emléke előtt.

Az érdeklődők  2018. november 7-től -2019. május 20-ig adhatták le jelentkezésüket az alábbi három kategória:

1. Általános iskolás fiúk  (15 éves korig);

2. Középiskolás fiúk (15-17 évesek);

3. Lánycsapat (17 éves korig)

A felhívásra összesen 138 gyerek jelentkezett az alábbi csapat és létszám megoszlásban:

 

 

Kategóriák

Csapatszám

Létszám

Középiskolások

5

54

Általános Iskolások

5

56

Lánycsapat

2

28

Összesen

11

138

 

Az esemény nyitóünnepségét megtisztelte jelenlétével Buhajla József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának Főkonzulja, Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora, a rendezvény házigazdája, Ifj. Buzánszky Jenő, a rendezvény névadójának fia, a Miniszterelnökség munkatársa,  Magyar Zoltán, a Magyar Országgyűlési Labdarúgó Válogatott Szövetségi Kapitánya, korábban a Ferencváros és a Magyar Olimpiai és Nemzeti Válogatott igazgatója, Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság Nyugalmazott elnöke, az Aranycsapat Testületi elnöke, a Rákóczi Emlékév Vezető Testületi Tagja, Kulin Zoltán , az ungvári TV 21 vezérigazgatója, Rácz László, a szovjet válogatott labdarúgó, bal oldali középpályása, Rácz Béla, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektor-helyettese, Fodor Gyula, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektor-helyettese, Greba Anna, a tízszeres Bajnokcsapatok Európa Kupájának bajnoka, a Szovjetunió és az ukrajnai kézilabda válogatott csapatának egykori tagja, sportmester, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára, Vizáver Árpád – a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára és edzője, a rendezvény szakmai felelőse.

Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója köszöntötte a jelenlévőket. Felhívta a versenyzők figyelmét Buzánszky Jenő szavaira, aki azt mondta, hogy a sportolónak le kell tudnia mondani egyes dolgokról, hogy sikeres legyen. A futballban nincs előírva, hogy mindig a jobb csapat nyerjen. Vannak értékek, amelyek fontosabbak annál, hogy ki a jobb, ki győz, ki  sikeres, ki arat diadalt, ilyen az egy célért való kiállás és   küzdelem, a csapatszellem. Elmondta, hogy akár kimondjuk, akár nem,  mindannyiunk célja legjobbnak lenni a legjobbak között. Ezekkel a biztató szavakkal lelkesítette Váradi Natália a résztvevő gyerekeket és sikeres és eredményekben gazdag napot kívánt.

Orosz Ildikó, a rendezvény házigazdája is köszöntötte a jelenlévőket. Felhívta a gyerekek figyelmét arra, hogy milyen különleges helyzetben vannak, hiszen neves személyiségek jelenlétében tölthetik el a versenynapot, akiktől méltán van mit elsajátítani, majd pedig ezt a tudást hazavinni és otthon továbbadni, hogy minél többen foglalkozzanak a futballal. Reméli, hogy Buzánszky Jenő neve ad olyan erőt a kárpátaljai ifjúságnak, hogy a futball az ő idejéhez hasonlatos nagyságot éjen el a jövőben. Továbbá játékre víztatta a fiatalokat, hiszen „aki nem játszik, arra nem figyelnek fel, aki nem játszik, az nem lő gólt, és aki nem játszik, az nem győzhet.”

A megnyitót követően két lánycsapat, a Beregvidéki és a Nagydobronyi csapat ünnepi nyitó mérkőzése került sor, mely mérkőzés győzteseként a Beregvidéki lánycsapat volt.

 

A mérkőzéseken a következő eredmények születtek:

Általános iskolás csapatok:

I. hely: FK Fornos (Fornosi Általános Iskola)

II. hely: SC Small Miracles ( Nagydobronyi Középiskola)

III. hely: Jánosi Középiskola

 

Legjobb játékos: Darcsi Ádám (Fornosi Általános Iskola)

Legjobb kapus: Simon Ádám (Jánosi Középiskola)

Legjobb góllövő: Barta Gábor (Fornosi Általános Iskola)

 

Középiskolás csapatok:

I. hely: Bátyúi Középiskola

II. hely: Beregszászi 4. sz. Kossuth Lajos Középiskola

III. hely: Nagydobronyi Középiskola

 

Legjobb játékos: Béres Ferenc (Bátyúi Középiskola)

Legjobb kapus: Nagy Andor Roland (Nagydobronyi Középiskola)

Legjobb góllövő: Oláj Erik (Beregszászi 4. sz. Kossuth Lajos Középiskola)

 

A labdarúgó kupa végén az érméket, oklevelek és a kupákat, Rácz László, szovjet válogatott labdarúgója, Kulin Zoltán, az ungvári TV 21 vezérigazgatója, Fodor Gyula, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektor-helyettese és Váradi Natália irodavezető asszony adta át a versenyzőknek. A versenyen átadásra kerülő kupákat és érméket a NIKÉ Sportegyesület Magyar Sportakadémia biztosította.

Az első helyezést elért csapatok – Bátyúi Középiskola és FK Fornos – a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség felajánlása jóvoltából Zánkai táborozásban vehetnek részt.

A labdarúgó kupa megvalósulását a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság, a Bethlen Gábor Alap, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos, valamint a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola támogatta.