Művészeti iskolákban oktató pedagógusok konferenciája Beregszászban

Április 22-én a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség szervezésében sor került a művészeti iskolákban oktató pedagógusok konferenciájára. Az eseményre Kárpátalja több szegletéből érkeztek résztvevők.

A program elején dr. Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta, hogy a KMPSZ égisze alatt már évtizedek óta működik az óvodapedagógia szekció és számos más szekció, nagy örömére szolgált azonban, hogy néhány évvel ezelőtt a zenepedagógusok is kezdeményezték, hogy szakmai szekcióba tömörüljenek. A zene az több, mint más tantárgy, hiszen a zene az egyetemes, ha értjük, akkor megértjük a világot, ha a saját zenénket értjük, akkor abban benne van népünk lelkivilága, filozófiája – fogalmazott az elnök. Kiemelte, hogy fontos megtanulni, érteni saját zenénket, mert csak akkor leszünk két lábon álló, egyenes derékkal és gerinccel járó emberek, ha a saját zenénkben otthon vagyunk. Ahogy Kodály mondta: „Csak az tudja a más zenéjét értékelni, aki a sajátját ismeri és értékeli.” Nagyon fontos feladat, hogy kiköszörüljük azt a csorbát, amely történelmünk során kialakult a zenei kultúra tanításában Kárpátalján. Ezért igyekszik a KMPSZ mindent megtenni, és segíteni a művészeti pedagógusok munkáját.

A magvas köszöntőgondolatokat követően a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola diákjai adtak kisebb koncertet. A zenei pillanatok után dr. Géczi-Laskai Juditnak, az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar adjunktusának, a Kőbányai Keresztury Dezső Általános Iskola mestertanárának a plenáris előadása hangzott el A művészeti nevelés érték címmel. Az előadásban 5 fontos elemet emelt ki: 1. az önkifejezés; 2. az oktatásban a művészeti tárgyakra fordított idő védelme; 3. a pedagógusképzés, a továbbképzés, a művészekkel való találkozás színtere; 4. a multikulturális nevelésre való tudatos figyelem és reagálás; 5. kapcsolat a művészetpedagógiai szervezetek között. Végezetül kiemelte: „A pedagógus és a család együttes felelőssége, hogy rezdülésére nyitott gyermekből boldog felnőttet neveljen. A művészetek a legnagyszerűbb segítőtársak e nemes küldetésben.”

A konferencia délutáni részében Szabad-e bejönni ide hangszerekkel? címmel Buda Ádám énekmondó és Pálinkás Albert, a Kodály Zoltán Zenepedagógia Intézet oktatástechnológusa tartott hangszerbemutatóval egybekötött koncertet. Ezen a résztvevők részletesen megismerkedhettetek a középkorban és a reneszánsz idején alkalmazott fúvós és pengetős hangszerek széles skálájával. A tartalmas hangszerismertető után közös eszmecserére került sor, majd a jelenlévők egyhangúlag megválasztották Kepics Andzselikát a KMPSZ Művészeti Iskolákban Oktató Pedagógusok Szekciójának új vezetőjévé.

VE

Itt adhatja meg észrevételeit és javaslatait az oktatási programokkal kapcsolatban.

Megjegyzését a webhely rendszergazdája általi felülvizsgálata után 3 (három) munkanapon belül közzétesszük. Megértésüket köszönjük!


Az email címet nem tesszük közzé.

*

*

*

*

*

*


Hozzászólások