Örömzene a beregszászi főiskola öregdiák-találkozóján

Az ősz a termésbegyűjtés és a télre való felkészülés mellett az iskolára, tanulásra is emlékeztet. Talán ezért választja immár hagyományosan az évnek ezt a szakaszát a Kárpátaljai Magyar Főiskola Öregdiák Szövetsége, hogy összehívja a volt főiskolásokat. Idén november 29-én tudományos konferenciával indult, majd délután zenésztalálkozóval zárult a nap.

A főiskola átriuma koncerthelyszínné változott: a színpad közepén büszkén terpeszkedő koncertzongora, a beélesített mikrofonok elárulták a helyet foglaló közönségnek, hogy a főszerep a zenéjé lesz az este folyamán.

Napjainkban a zenére leginkább a stílusok keveredése, szintézise jellemző, régebbi korok sztenderdjei és klasszikusai a ma lehetőségeiben megmerítkezve új színekkel gazdagodnak. A IV. Öregdiák Zenésztalálkozó régebbi és mostani főiskolás hallgatókból álló fellépő-gárdájával igazolta napjaink kedvelt zenéinek változatosságát. Glóger Károly Dvorzak-dallamokkal indította a koncertet, majd egy kis Dél-Amerika villant fel európai köntösben. A hegedű, billentyűs harmonika és zongora triója a tangó ritmusára hangolta a közönséget Kovács Péter, Kiss Julianna és Antal Diana előadásában. Fazekas Alex saját dalait énekelte, s kísérte gitáron; Péter Andrea összeállításában a rock’n’roll, a latin tűz és a romantikusabb hangvételű dalok is helyet kaptak.

Forrás: