Orosz Ildikó rektori beszámolója a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola 2015–2020-as időszakáról

A II. RF KMF-nek jelenleg 12 BSc/BA, valamint 7 MSc/MA ukrajnai akkreditációval rendelkező szakja van. 2015-től kapott működési engedélyt az intézmény kémia, turizmus, valamint számvitel és adóügy alapszakja, illetve a matematika szak kivételével az összes mesterszakja. Ugyanezen időszak alatt a már meglévő 4, Ukrajnában nem akkreditált alapképzési szak mellé további 9-et sikerült telepíteni a főiskolára, magyarországi felsőoktatási intézményekkel közös képzési formában:

– mezőgazdasági mérnök (Szent István Egyetem);
– élelmiszeripari mérnök (Szent István Egyetem);
– ápolás és betegellátás (Debreceni Egyetem);
– szociálpedagógia (Debreceni Egyetem);
– mérnökinformatika (Debreceni Egyetem);
– gazdaságinformatika (Debreceni Egyetem);
– katekéta (Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola);
– magyar, mint idegen nyelv (szakirányú továbbképzés, Károli Gáspár Református Egyetemmel közösen);
– mentálhigiénés segítő szakember (szakirányú továbbképzés, Károli Gáspár Református Egyetemmel közösen)

A 2020/2021-es tanévben indul a színművészeti képzés a Kaposvári Egyetemmel és a Nemzeti Színházzal kötött együttműködés keretében, valamint az ének-zene, vizuális nevelés, testnevelés, népi kultúra és tánc négy szemeszteres, BSc tanító alapdiplomára épülő szakirányú továbbképzés, melynek elvégzése után a szaknak megfelelő diplomát kaphatnak a kurzust sikeresen teljesítők.

A 2014/2015-ös tanévben, hosszú egyeztetés és engedélyeztetési eljárás után kezdte meg működését a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete.

A 2014/2015-ös tanévet 102 diákkal és 28 tanárral kezdtük öt szakon.

Az óvodapedagógia szakon az öt év mindegyikében többszörös volt a túljelentkezés a felvételi során. Minden tanévet teljes 25 fős csoporttal indítottunk. A szakot sikeresen akkreditáltuk 2017-ben, összesen 73-an szereztek diplomát. Ifjú szakember diplomájukat a komplex államvizsga – melynek elnöke egy külső pedagógiai főiskola szakembere – sikeres letétele után vehetik át ünnepélyes keretek között. Eddig három kibocsátásunk volt az óvodapedagógia szakon. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy kevés a lemorzsolódás. A 2017-es évben 23-an, a 2018-as és 2019-es években pedig 25-25 végzős kaphatta kézhez diplomáját. A 2017-ben végzett diákjaink közül 4-en dolgoznak óvodában, a 2018-ban végzettek közül 7-en óvodában és 2-en iskolában dolgoznak, a 2019-ben végzettek közül 7 fő óvodában, 1 fő pedig iskolában dolgozik tanítói munkakörben. A többiek a főiskola különböző szakjain folytatták tanulmányaikat.

A szociálpedagógia, majd 2015-től szociális munka szakon szintén minden tanévet teljes 20 fővel kezdtünk meg. Ezt a szakot is 2017-ben akkreditálták, összesen 55 diplomát adtunk ki. A szakon eddig három évfolyamot bocsátottunk ki. A diákok többségében folytatják tanulmányaikat a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola különböző képzésein (tanítói és óvodapedagógia, magyar nyelv és irodalom, ukrán nyelv és irodalom, angol nyelv, történelem), illetve a Debreceni Egyetem kihelyezett képzésén, ahol kamatoztatni tudják az ifjú szakember képzési szinten megszerzett tudásukat és készségeiket.

A turizmus szakon is nagy a túljelentkezés minden évben, mindig teljes 25 fővel kezdtük a tanévet. Szintén 2017-ben akkreditálták a szakot, azóta 60 turizmus szakos diplomát adtunk ki. Végzőseinkkel találkozhatunk a turistacsoportok kíséretében.

Az alkalmazott matematika szakot is akkreditálták 2018-ban. A képzés során programozói, rendszerprogramozói, adatbázis-kezelési, számítógépes hálózatok kiépítése és technológiai gyakorlaton is részt vesznek a hallgatók, így a szerzett tudás alkalmazására is lehetőséget kapnak, ismereteiket valós és konkrét helyzetekben próbálhatják ki. Eddig 35-en szereztek diplomát a négyéves képzésen.

A számvitel és adóügy szakot szintén 2017-ben akkreditálták. A szak iránti érdeklődést bizonyítja a csoportok jelenlegi létszáma: 21 harmadik évfolyamos, 10 második évfolyamos és 24 elsősünk van a számvitel és adóügy szakon. Örömmel látjuk az érdeklődést. Az eltelt 5 év alatt 20-an szereztek ifjú szakember diplomát.

Az 5 szakon az 5 év alatt 243-an szereztek ifjú szakember diplomát.

Az első két tanévben zömében középiskolai tárgyakat tanulnak diákjaink és érettségiznek le belőlük. Az egyik legsikeresebb iskola vagyunk Kárpátalján a ZNO-k teljesítése területén is. A diákjaink 98%-ban teljesítették 2019-ben a választott ZNO-kat.

A komoly elméleti és szakmai felkészülés mellett nagy hangsúlyt fektetünk a tehetséggondozásra is. Intézetünk nagy gondot fordít a diákok egyéni tehetségének feltárására. Számos rangos versenyen vehetnek részt itthon és külföldön. Mese-, szónok- és versmondó, balladamondó, szépkiejtési versenyekről hozzák el a dobogós helyeket, aktív résztvevői a Szakma Sztár versenynek Budapesten. Tudásuk, tehetségük által gazdagítják és öregbítik intézményünk és a kárpátaljai magyar diáktársadalom hírnevét.

A 2019/2020-as tanévben, kétéves előkészítés után, sikerült elkezdeni a szakoktatást magyarországi szakképzési intézményekkel kötött együttműködés keretében. Létrehoztuk az Egán Ede Szakképzési Centrumot, mely terveink szerint idővel hálózatként lefedi majd Kárpátalja minden magyarlakta vidékét. Elsőnek az Egán Ede Szakképzési Centrum Nagydobronyi Képzési Központja kezdte meg működését 95 diákkal, akik 7 szakon tanulhatnak szakmát: autószerelő, mezőgazdasági gépszerelő, hegesztő, szakács, fodrász, kozmetikus. Szeptembertől megkezdődhet az oktatás a tiszapéterfalvai központban. A diákok egy hétig itthon tanulnak, egy hetet a társintézményben.

A főiskolán az összes képzési formában a 2020/2021-es tanévben 1 552 hallgató vesz részt valamilyen képzésben. Ezenkívül a Felnőttképzési Központ szervezésében Kárpátalja 35 településén, 74 oktatóval, 228 csoportban, 3 138-an vesznek részt magyar nyelvi kurzuson, ukránul 886-an tanulnak (62 csoportban, 20 településen, 32 oktató közreműködésével). Tehát összesen 4 024-en vesznek részt nyelvi tanfolyamon, akiket 290 csoportban 106 tanár tanít 54 településen.

A 2016/2017-es tanévtől kezdve ösztöndíjban részesülhetnek a főiskola diákjai:

TANÉV FÉLÉV előmeneteli BSc, MSc szociális ösztöndíj Szakképzési Intézet tanulmányi Szakképzési Intézet szociális Egán Ede Szakképzési Centrum, Nagydobrony Ápolónői képzés Összesen
2016/2017 I. 283 73 207 63  
2016/2017 II. 278 67 208 60  
2017/2018 I. 327 73 266 56  
2017/2018 II. 309 69 243 52  
2018/2019 I. 387 77 282 40  
2018/2019 II. 377 66 261 33  
2019/2020 I. 427 77 286 44 87 24
2019/2020 II. 418 75 268 44 85 22
ÖSSZESEN 2 806 577 2 021 392 172 46 6 014

2015–20-as időszak folyamán a II. RF KMF összesen 48 együttműködési megállapodást kötött anyaországi, külhoni, külföldi, valamint ukrajnai felsőoktatási és egyéb intézményekkel 2020. március 19-ig. Ezek megoszlása a következő:

– 13 külföldi felsőoktatási intézménnyel, vagy annak szervezeti egységével (kar, intézet stb.);
– 13 más külföldi intézménnyel vagy szervezettel;
– 11 ukrajnai felsőoktatási intézménnyel;
– 5 egyéb ukrajnai intézménnyel vagy szervezettel;
– 6 konzorciumi (három- vagy többoldalú) megállapodás megkötésére került sor.

2015 óta a főiskola 6 országból (Magyarország, Szlovákia, Románia, Lengyelország, Törökország, Portugália) összesen 18 felsőoktatási intézménnyel kötött ERASMUS+ intézményközi megállapodást, amelyek keretében eddig 147 hallgatói, oktatói és adminisztratív munkatársi mobilitás valósult meg/van folyamatban az alábbi megoszlásban:

– 33 hallgató vett részt teljes szemeszteres részképzésben;
– 3 hallgatót fogadtunk teljes szemeszterre;
– 46 oktató volt külföldi intézményekben vendégtanárként;
– 55 oktatót fogadtunk;
– 5 nem pedagógia állományú munkatárs vett részt tapasztalatcserén külföldi intézményben, és 5 főt fogadtunk.

2016–17-es tanévtől működő Makovecz Program keretében a II. RF KMF eddig 20 kétoldalú együttműködési megállapodást kötött (5 külhoni, ún. programgazda intézménnyel, illetve 15 anyaországi, ún. partnerintézménnyel). Ezek alapján eddig a főiskola 140 diákja vett vagy jelenleg is vesz részt 1–5 hónapos tanulmányi mobilitáson (részképzésen), valamint 9 külhoni és anyaországi hallgató érkezett hasonló időtartamú mobilitásra a Rákóczi-főiskolára. A kimenő diákok éves megoszlása az alábbiak szerint alakult:

– 2016/17-es tanév: 40 kiutazó (22 fő magyarországi, 18 fő külhoni intézményekbe);
– 2017/18-as tanév: 47 kiutazó (41 fő magyarországi, 6 fő külhoni intézményekbe);
– 2018/19-es tanév: 53 kiutazó (48 fő magyarországi, 5 fő külhoni intézményekbe);
– 2019/20-as tanév: 43 kiutazó (36 fő magyarországi, 7 fő külhoni intézményekbe).

A szóban forgó időszakban a főiskola szervezésében vagy társszervezésében 51 nagyobb tudományos konferencia, szimpózium valósult meg: 33 nemzetközi, 5 összukrajnai, 13 hallgatói.

A főiskola fontosabb, megvalósult és folyamatban lévő infrastrukturális beruházásai 2015–2020 között

2015-ben Beregszászban átadásra került a főiskola Szakképzési Intézetének háromszintes, 1 742 m2 összterületű épülete, a főépület belső udvarának befedésével kialakításra került a 450 malapterületű átrium, akadálymentesítettük az épületeket, beépítették a lifteket.

2016-ban Nagydobronyban átadtuk a Szakképzési Intézethez tartozó 360 mössz-alapterületű, 45 személyes kollégiumot, emellett Beregszászban, a Szakképzési Intézet épületének 4. szintjén beépítettük a 226 malapterületű tetőteret.

2017-ben Beregszászban megépült a főiskola új, 1 908 m2 alapterületű, mintegy 145 diákot befogadó négyszintes épülete, melynek 4. szintjén 11 tanári vendégapartmant alakítottunk ki, Nagydobronyban felújításra került a községtől bérelt Meliorátor utcai ingatlan 354 malapterületű második szintje, amelyben az Egán Ede Szakképzési Centrum tankonyhája és a főiskola által alapított Nagydobronyi Magyar Népművészeti „Tulipán Tanoda” működik.

2018-ban Beregszászban felépült a főiskola mintegy 2 200 m2-es sportcsarnoka, befejeződött a főiskola mintegy 2 hektáros udvarának parkosítása, ezen belül egy 15×30 méteres külső sportpálya kialakítása, Nagydobronyban megépült a főiskola Szakképzési Intézetéhez tartozó 1 857 malapterületű, kétszintes oktatási épület, a hozzá tartozó 733 malapterületű, kétszintes, 90 személyes kollégiummal.

2019-ben Nagydobronyban felújítottuk az egykori erdészház két, összesen 430 malapterületű épületét, a perecsenyi járási Lipovec községben megépült a főiskola magashegyi terepgyakorlati bázisaként szolgáló, 522 m2 alapterületű, 40 személy befogadására alkalmas háromszintes épülete. Mindkét helyszín a biológia és földrajz szakok terepgyakorlati bázisa lesz, de erdei iskolaként és a KMPSZ nyári táborainak helyszínéül is szolgál majd. Beregszászban befejeződött az egykori Perényi-kúria 360 malapterületű épületének felújítása, emellett teljesen felújítottuk az 1 370 m2-es régi kollégium mintegy felét.

2020-ban Beregszászban, a főiskola főépületének teljes, 831 m2 alapterületű tetőterét teljesen beépítettük, a nagyszőlősi járási Tiszapéterfalván befejeződött a Szakképzési Intézethez tartozó háromszintes, 1 300 m2 alapterületű épületének felújítása.

Jelenleg folyamatban lévő projektek: Beregszászban felújítás alatt áll az egykori 2. számú iskola bal szárnya, melynek alapterülete 3 052 m2. Elkezdődött az egykori „Mebelscsik” pályán egy 3 700 m2 alapterületű új uszoda és sportcentrum építése. Az ungvári járási Szerednyén folyamatban van az egykori Buttler-kastély 255 m2 alapterületű épületének teljes átépítése. Beregszászban két ingatlanban mintegy 10 kisebb tanári vendéglakás kialakítása kezdődött el. Befejezéséhez közeleg a péterfalvai, lipoveci elkészült épületek körüli terület rendezése, a nagyberegi Szikura József Botanikus Kert bővítése.

2019-ben az új ukrán felsőoktatási törvénynek megfelelően kidolgoztuk és engedélyeztettük a főiskola új alapszabályát, ami részben strukturális változásokat is eredményezni fog. Az intézmény teljesítménye, hallgatói létszáma alapján magasabb szintre jutott. Ezzel a főiskola életében lezárult egy szakasz, és az új alapszabály előírásai szerint a törvénynek megfelelően kell eljárni.

2015-ben Szikura József rektor úr váratlan halála után a kialakult helyzetre való tekintettel vállaltam, hogy az elnöki megbízatásom mellett betöltöm a rektori posztot is.

Ma betöltöttem a nyugdíjkorhatárhoz szükséges életévemet, ezért rektori pozíciómról március 20-tól lemondok. Az elnöki megbízatást továbbra is vállalom.

Annak érdekében, hogy a hatályos ukrán törvényi előírásoknak és a főiskola új alapszabályának megfeleljünk, illetve biztosítani tudjuk a folytonosságot, kértem a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Jótékonysági Alapítvány Kuratóriumát, nevezzen ki megbízott rektort és hatalmazza fel a rektori választás lebonyolítására.

Orosz Ildikó, a főiskola rektora

Forrás: