Ösztöndíj és pályázati lehetőségek a „GENIUS” Jótékonysági Alapítványnál

I. Soós Kálmán ösztöndíjprogram

Kárpátaljai Vándoregyetem 

A Vándoregyetem célja, hogy a kárpátaljai magyar nyelvű felsőoktatásban dolgozó tanárokat és kutatók valamennyi, Kárpátalján magyar nyelven oktató felsőoktatási intézményben bemutathassák kutatási témájukat vagy olyan tudományos eredményeket, melyek széleskörű érdeklődést válthatnak ki. A pályázatra olyan magyar nemzetiségű, fokozattal rendelkező tanárok, vagy kutatók jelentkezését várjuk, akik valamely kárpátaljai felsőoktatási intézményben munkaviszonnyal rendelkeznek, és általános érdeklődésre számot tartó témával előadást kívánnak tartani az II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán, az Ungvári Nemzeti Egyetemen és az Ungvári Szent Gellért Római Katolikus Kollégiumban.

A pályázat pozitív elbírálása esetén a nyertes pályázónak a fent felsorolt három intézményben hatvan perces előadást kell tartania a 2018/2019-es tanév első félévében. Egy pályázó több pályázatot is benyújthat, de csak egy témával vehet részt a vándoregyetemen. Az előadás nyelve a magyar.

Pályázni 2018. szeptember 28-ig lehet a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodájában.

A jelentkezés során kötelezően benyújtandó anyagok:

  • Jelentkezési lap (letölthető a honlapról)
  • A tervezett előadás írott anyaga, és az előadás során bemutatni kívánt prezentáció elektronikus formában.
  • Munkaviszony fennállásáról szóló igazolás
  • Tudományos fokozatot igazoló dokumentum másolata
  • Személyigazolvány első és a lakhelyet igazoló oldalainak másolata
  • Identifikációs kód másolata
  • Magyar nemzetiséget igazoló dokumentum másolata (pl.: Magyar igazolvány fényképes oldala)
  • Strukturált szakmai önéletrajz

 

II. Soós Kálmán ösztöndíjprogram

Magyar nyelvű oktatási jegyzetek és magyar nyelvű szaknyelvi szótárak készítése

 

Az alprogram célja, hogy azoknak a felsőoktatásban oktatott tárgyaknak az esetében, amelyekhez magyar nyelven nincs, vagy hiányos, esetleg nem megfelelő az oktatási jegyzet- és szaknyelvi szótár ellátottság, támogassa a magyar nemzetiségű oktatók jegyzet és szótár készítését. A pályázó csak olyan oktatási jegyzetet nyújthat be, amely elősegíti a felsőoktatásban tanuló magyar anyanyelvű fiatalok felkészülését az egyetemi és főiskolai ismeretek elsajátítására és eddig még nem került publikálásra.

A pályázatra kizárólag kárpátaljai magyar nemzetiségű kutatók jelentkezését várjuk!

 

A pályázatra 2018. szeptember 28-ig lehet jelentkezni, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodájában,   a   már   elkészült,   legalább   90   oldal   (Times   New   Roman   betűtípus,     12 pontos betűméret, 1,5-es sorköz) terjedelmű oktatási jegyzettel, vagy szaknyelvi szótárral. A jegyzetnek meg kell felelnie az alapvető műfaji és formai követelményeknek.

A jelentkezés során kötelezően benyújtandó anyagok:

  • Jelentkezési lap (letölthető a honlapról)
  • Az elkészült oktatási jegyzet vagy szaknyelvi szótár anyagát elektronikus formában
  • Végzettséget vagy tudományos fokozatot igazoló dokumentum másolata
  • Személyigazolvány első és a lakhelyet igazoló oldalainak másolata
  • Identifikációs kód másolata
  • Magyar nemzetiséget igazoló dokumentum másolata (pl.: Magyar igazolvány fényképes oldala)
  • Strukturált szakmai önéletrajz

 

III. Soós Kálmán ösztöndíjprogram

Kárpátaljai vonatkozású kutatások támogatása (diákok részére)

 

Olyan magyar nemzetiségű diákok jelentkezést várjuk, akik az elmúlt két tanévben magyar nyelven írták és védték meg szakdolgozatukat valamelyik kárpátaljai felsőoktatási intézményben, és szakdolgozatuk témája kapcsolódik vidékünkhöz, azaz Kárpátaljához.

Pályázni 2018. szeptember 28-ig lehet a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodájában.

A jelentkezés során kötelezően benyújtandó anyagok:

  • Jelentkezési lap (letölthető a honlapról)
  • Az elkészült szakdolgozat anyaga elektronikus formában
  • Az elkészült pályamunka (szakdolgozat/diplomamunka) vezetőtanári- és opponensi véleményei
  • Végzettséget vagy tudományos fokozatot igazoló dokumentum másolata
  • Személyigazolvány első és a lakhelyet igazoló oldalainak másolata
  • Identifikációs kód másolata
  • Magyar nemzetiséget igazoló dokumentum másolata (pl.: Magyar igazolvány fényképes oldala)
  • Strukturált szakmai önéletrajz

 

 

 

IV. Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciája (diákok részére)

 

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolával együttműködve 2018. november 9-re meghirdeti a Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók XV. Konferenciáját. A konferenciára fiatal, 35 évnél nem idősebb alap diplomával már rendelkező, de tudományos fokozattal még nem rendelkező kárpátaljai magyar kutatók jelentkezését várjuk.

 

A nevezési lap a www.kmf.uz.ua és a www.genius-ja.uz.ua honlapokról tölthető le vagy személyesen igényelhető a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány Agora Információs Központjában.

A nevezési lap, a bemutatásra szánt pályamű (mely nem haladja meg a 10 gépelt oldalt 12-es betűmérettel, másfeles sorközzel, Times New Roman betűtípussal szedve) elektronikus és nyomtatott változatának beküldési határideje: 2018. október 1. 16:00.

A nevezést elektronikusan az agora@kmf.uz.ua címre várjuk, nyomtatva az alábbi elérhetőségre kérjük eljuttatni:

„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány Agora Információs Központ 90202 Beregszász, Kossuth tér 6.

Részletes tájékoztatást a + 380-31-41-4-29-68 telefonon és az agora@kmf.uz.ua e-mail címen kaphatnak.