Professzori kinevezés

Október elsejei hatállyal egyetemi tanárrá nevezték ki szeptember 24-én Csernicskó István nyelvészt, a Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont vezetőjét, az MTA külső köztestületi tagját, a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács alelnökét, aki ezzel jogosulttá vált a professzori cím használatára.

Az egyetemi tanári, azaz professzori kinevezés feltétele, hogy az adott személy rendelkezzék tudományos fokozattal, illetve habilitációval vagy azzal egyenértékű nemzetközi felsőoktatási oktatói gyakorlattal, továbbá saját tudományterületének olyan nemzetközileg elismert képviselője legyen, aki kiemelkedő tudományos kutatói munkásságot és publikációs tevékenységet fejt ki, valamint az oktatásban, kutatásban és kutatásszervezésben szerzett tapasztalatai alapján alkalmas egyetemi/főiskolai hallgatók, doktoranduszok, tanársegédek tanulmányi és/vagy tudományos munkájának vezetésére, idegen nyelven (is) publikál, valamint idegen nyelven is képes előadást tartani, oktatni.

 


Mert ez a nép még mindig él – megemlékezés a Rákóczi-főiskolán
Mire megyünk Istennel? – Beregszászban tartott előadást Philip Yancey