„Rákóczi Főiskoláért Emlékérem” -mel kitüntetett Csizmár Iván laudációja

Csizmár Iván 1977. október 2-án született Beregszászban, munkás családban. Általános iskolai tanulmányait a Beregszászi 5. számú Középiskolában végezte. Ezt követően tanulmányait a Beregszászi 11. sz. szakközépiskolában hegesztő-vízvezeték szerelő szakon folytatta. 1995-ben kitüntetéses oklevéllel szerezte meg a szakképesítését. Az iskola befejezése után sorkatonai szolgálatot teljesített. Hazatérését követően 1997-ben munkát vállalt az akkor még Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskolán.

A felvételi beszélgetésen még a frissen leszerelt katona álmai között az abban az időben  a fiuk számára kecsegtető, sok pénzt, és karriert ígérő rendészeti vagy határőri munkalehetőség volt, az általunk ajánlott munkát ideiglenesnek tekintette, amiről nagy nyíltsággal beszélt az intézmény vezetőinek, azok elmondása szerint. De Csizmár Iván maradt és szinte az intézményben, az intézménnyel együtt nőtt fel. Első munkahelye volt a főiskola, mint ahogy a főiskolának is Ő volt az egyik első főállású munkatársa. Eleinte Ő volt a mindenese az intézményünknek: az éjjeliőr, a szerelő, az intéző, egyszóval a nagybetűs „Gondnok”. Annyira az intézmény része, hogy szinte elképzelhetetlen nélküle a főiskola, ami számára is szinte otthonná vált. A főiskola számára nem csak munkahely, ahol ki kell tölteni a munkaidőt, hanem gazdaként munkálkodik a főiskoláért, mindig azon a helyen, ahol szükség van rá. Életének nagy részét az intézményben tölti, és az életét az intézmény határozza meg.  Nem véletlen, hogy élete párját, társát is itt találta meg.

Ilyen képzett gondnoka egyik intézménynek sincs. Ivánt ugyanis a telhetetlen kíváncsisága, érdeklődése állandóan arra inspirálja, hogy valami újat tanuljon. A századunk tipikus személyisége, aki „egy életen át tartó tanúlásra van ítélve”. Az ismeretszerzésben egyre messzebb kerül alapszkmájától, amiben szintén állandóan képezi magát és új technológiákat sajátít el. Az intézményben munkája mellett számos diploma megszerzésére nyílt lehetősége.

2003-ban kertészmérnöki diplomát szerzett a Budapesti Kertészeti Egyetem beregszászi kihelyezett képzésében, melyet 2012-ben Ukrajnában is sikeresen honosított.

2015-ben és 2016-ban BA és Specialist szintű diplomát szerzett a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola történelem szakán, majd 2018-ban magyar nyelv és irodalom szakos alapfokú diplomát vehetett át.

2000-től a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezetének, majd a KMKSZ Beregszászi Városi Szervezetének tagja.

2016-tól a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetségének tagja.

Csizmár Iván a rábízott munkát nagy igyekezettel, szorgalommal és rendíthetetlen kitartással végezte az elmúlt több mint 20 év alatt. A feladatokat mindig felelősségteljesen és a legjobb tudása szerint oldotta meg.

A mindennapos teendőin felül segíti az főiskolai ünnepségek háttérmunkáját, számos kárpátaljai szervezet intézményünkben megtartott programjainak zökkenőmentes lebonyolítását.

Az intézményi kiváló és sokrétű szakmai hozzáértésén alapuló tevékenységén túl a főiskola közösségének egyik legsegítőkészebb tagja. Bizalommal fordulhatnak hozzá tanárok, irodai alkalmazottak, munkások, diákok, ha szakemberre van szükségük, akár mindennapi ügyes bajos dolgaikban, mindenkor számíthatnak a segítségére.

Kiváló munkáját, nemcsak a közvetlen kollégái értékeli nagyra, hanem a főiskola vezetése is, amikor szakmai munkájának és példaértékű szorgalmának elismeréséül „a Rákóczi-főiskoláért Emlékérem” díjra terjesztette elő, melyet a mai napon vehet át. A díjhoz szívből gratulálunk!