Rákóczi népe és a Csík zenekar – zászlóbontás Beregszászban

Egy emberként tapasztalta meg az összetartozás érzését a Beregszász főterén összegyűlt több száz fős tömeg május 20-án, a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet zászlóbontási ünnepségének záróakkordján.

A PCS minden évben feleleveníti a Rákóczi-szabadságharc kárpátaljai előzményeit. Idén a Beregszászi Városi Tanács úgy határozott, hogy a zászlóbontás köré építi a városnapokat, így igazi vásári forgatagba érkeztek meg Mezőváriból a korhű ruhákba öltözött hagyományőrzők, hogy kibontsák a kuruc felkelés lobogóit és ismertessék a Brezáni kiáltványt.

129636_01

– Rákóczi tanít meg arra, hogy ezen a földön soha senki nem fordult egymás ellen. A népek együtt harcoltak és keltek fel a jogaik védelmében – hangsúlyozta megnyitó beszédében Kudlotyák Krisztina, a PCS igazgatója, aki szerint napjainkban is hasonló összefogásra van szükségünk.

Felszólalt Tarlós István, Budapest főpolgármestere, Bocskor Andrea, európai parlamenti képviselő, Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, Babják Zoltán, Beregszász polgármestere, valamint Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola rektora, a Zászlóbontás ötletgazdája.

Az újonnan felavatott Hősök Terén délelőttől kézműves sátrak várták az érdeklődőket, akik üveg- és pólófestés, fafaragás, faégetés, mézeskalács készítés, csuhézás, gyöngyfűzés rejtelmeibe is bepillantást nyerhettek; portrékészítővel örökíthették meg, hajfonóval és arcfestővel tehették különlegesebbé megjelenésüket gyerekek és felnőttek egyaránt.

129636_02

A különböző tájegységek dallamait és tánckultúráját a Fertősalmási Általános Iskola táncegyüttese, a Kárpátaljai Népi Zenede, a Komótos, a Kokas Banda, a Beregszászi Rezeda Néptáncegyüttes, valamint a Sodró együttes idézte meg. A színpadi bemutatót követően a közönség is gyakorlatra válthatta a látottakat a Kokas Banda és a Sodró együttes által vezetett kültéri táncházban.

Az est megkoronázása kétség kívül a Csík zenekar koncertje volt. A harminc éve töretlenül működő formáció különleges zenei kalandozásra invitálta a kárpátaljai közönséget, akik együtt énekeltek, táncoltak s élték meg az együvé tartozás érzését a kivételes zenészekkel.

129636_03

A Zászlóbontás a Hagyományok Háza, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztosság és a Bethlen Gábor Alap támogatásával, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a Beregszászi Városháza társszervezésében valósult meg.

Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma

Itt adhatja meg észrevételeit és javaslatait az oktatási programokkal kapcsolatban.

Megjegyzését a webhely rendszergazdája általi felülvizsgálata után 3 (három) munkanapon belül közzétesszük. Megértésüket köszönjük!


Az email címet nem tesszük közzé.

*

*

*

*

*

*


Hozzászólások