Rémséges Rímségek

Irodalmi vetélkedőt szervezett a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hallgatói Önkormányzata március 9-én. A rendezvény ironikusan a Rémséges Rímségek címet kapta. A vetélkedő célja az volt, hogy bemutassa, az irodalom is lehet szórakoztató. A hallgatóknak egy hetük volt csapatban jelentkezni a megmérettetésre. Összesen négy csapat mérkőzött meg egymással, az általuk megoldott feladatokat egy hattagú zsűri pontozta. A zsűri tagja volt a főiskolai magyar tanszék tanárai közül Beregszászi Anikó és Kész Margit, a földrajz tanszék tanára, Molnár József, a hallgatói önkormányzat elnöke, Bodor Dominik, Mónus Dóra ötödik évfolyamos magyar szakos hallgató és Marcsák Gergely, a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság tagja.

A csapatok első feladata az volt, hogy nevet válasszanak maguknak. Így születtek meg az Ill.y Gyula, a Realisták, A hét gonosz porosz, valamint az Ady és a csokigyár csapatnevek. A következő lépésként a csapatkapitányoknak segítséget kellett szerezniük a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság tagjai és a magyar tanszék tanárai közül. A tanárok közül Híres László Kornélia, Brenzovics Marianna és Mádi Gabriella, az irodalmi társaság tagjai közül pedig Shrek Tímea és Nagy Tamás segítségét kaphatták meg a hallgatók.

A névválasztás után már az irodalmi feladatokba vethették bele magukat a hallgatók. A feladványok között volt portréfelismerés, verskirakó, filmzene felismerés és egy ismert irodalmi mű színpadra vitele is. A verseny végén nem maradt el az eredményhirdetés sem, az első helyet az Ady és a csokigyár tagjai vitték el. De senki sem távozott üres kézzel. Minden csapat ajándékban részesült.

Ráti Emese
Kárpátalja.ma

Itt adhatja meg észrevételeit és javaslatait az oktatási programokkal kapcsolatban.

Megjegyzését a webhely rendszergazdája általi felülvizsgálata után 3 (három) munkanapon belül közzétesszük. Megértésüket köszönjük!


Az email címet nem tesszük közzé.

*

*

*

*

*

*


Hozzászólások