„Szól a fülemüle!”- V. Kárpátaljai népzenei és néptánc tehetségkutató döntője

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2018 őszén ötödik alkalommal hirdette meg a népzene- és néptánc tehetségkutatót, Szól a fülemüle néven a Magyar Kormány, Miniszterelnökség, Nemzetpolitikai Államtitkárság, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos, és a Bethlen Gábor Alap támogatásával. A program szakmai partnere a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai kirendeltsége. A rendezvény védnöke a Pál család.

A tehetségkutatóra 2018. november 17-2019. március 15. között lehetett jelentkezni. Ez idő alatt 42 produkcióval 319 fő jelentkezett az alábbi négy kategóriába:

  1. Hangszeres szólista
  2. Hangszer együttesek
  3. Táncospárok
  4. Néptáncegyüttesek

A néptáncegyüttesek esetében két korcsoportba  lehetett jelentkezni:

  1. Korcsoport: 7-11 évesek ( 8. produkció)
  2. Korcsoport: 12-16 évesek (9. produkció)

A tehetségkutató elődöntőjére 2019. április 12-én került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán, ahol a szakmai zsűri 15 produkciót juttatott tovább a döntőbe, ami összesen 134 versenyzőt jelent.

A felkészítő tábor 2019. május 10-11. között valósult meg Beregszászon a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola bázisán, melyen a versenyzők felkészítő tanárukkal vettek részt. A edzőtáborban az alábbi magyarországi szakemberek oktatták a gyerekeket, csiszolták a produkciókat: Szokolik Melinda és Szokolik Szabolcs – kétszeres aranygyöngyös és aranysarkantyús táncosok, valamint Jobbágy Bálint és Zenekara.

A zenekar tagjai az alábbiak voltak:

Laukó Tamás – nagybőgő

Kánai Bence – brácsa

Vámosi Csaba – másod hegedű, terc hegedű

Jobbágy Bálint – zenekar vezető

A tehetségkutató döntőjére 2019. május 12-én került sor a Beregszászi Rákóczi Főiskola átriumában. A rendezvényt jelenlétével megtisztelte Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja, Fülöp Andrea, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzul asszonya, Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora, Pál Katalin, a Hagyományok Háza Hálózat Kárpátaljai Kirendeltségének vezetője, Pál Lajos – népzeneoktató, az „Által mennék én a Tiszán” népdaléneklési verseny vezetője, a Kárpátaljai népzene-, néptánc- és kézműves tábor vezetője, a Magyar Kultúra Lovagja, Váradi Enikő, a Hagyományok Háza Hálózat Kárpátaljai Kirendeltségének kulturális szervezője, Kepics Andzselika– a program szakmai referense.

A tehetségkutató döntőjének kezdetén Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója köszöntötte a jelenlévőket és ismertette a verseny célját, versenykiírást és az elődöntő eredményeit.  Hangsúlyozta, hogy ha a hagyományainkat nem ápoljuk, akkor az elfejtődik, viszont, ha megéljük, továbbadjuk, akkor jót teszünk saját nemzetünkkel. A múltúnk megtagadásával és a hagyományaink tovább nem adásával gyökértelenné válhatunk.

Ezután a 2017-es „Szól a fülemüle”- népzenei és néptánc tehetségkutató győztesének, a Rezeda Néptáncegyüttesnek a színvonalas produkcióját láthatták a jelenlévők, akiknek a felkészítő tanáruk Váradi Enikő és Orosz Péter volt. Ezt követően az Aknaszlatinán megvalósuló „Szól a fülemüle!”- kárpátaljai népzenei és néptánc képzés eredményeként megszületett produkció, a Viski Táncok kerültek bemutatásra, amit az Aknaszlatinai Bolyai János Középiskola alsós tanulói adtak elő. Felkészítő tanáruk Vajnági Éva volt.

A nyitó produkciók után köszöntő beszédében Szilágyi Mátyás, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja köszöntötte a versenyzőket és a hagyományok megőrzésének, továbbadásának és életben tartásának fontosságára hívta fel a figyelmet: „Hiszen a néptáncban, a népdalban, a népi kultúrában, a néprajz alkotásaiban él tovább a magyar nemzet.”

A szakmai zsűri elnöke, Papp Judit is köszöntötte a jelenlévőket és elmondta, hogy az elmúlt évek alatt milyen hatalmas fejlődésen ment keresztül a népzene és néptánc világa, Kárpátalján, melyben nagy szerepet játszik a Hagyományok Háza Hálózat Kárpátaljai Kirendeltsége.

A tehetségkutató döntőjén 15 színvonalas produkció került bemutatásra, mely után a rendezvény ötletgazdája Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke zárta le a rendezvényt. A bajnokoknak gratulált, hiszen, mint elmondta, aki már a döntőig eljutott, az bajnok. Örömét fejezte ki aziránt, hogy ilyen sok táncost és zenészt lát és biztos benne, hogy ha ők tovább viszik majd a hagyományainkat, akkor a rendezvénynek van jövője. Felhívta a gyerekek figyelmét arra, hogy ezt a lelkesedést, erőt, lendületet adják tovább és a táncaikban őrizzék meg.

A szakmai zsűri döntése értelmében a tehetségkutató helyezettei az alábbiak lettek kategóriánként:

  • Hangszeres szólista kategória
    1. hely – Egresi Alex (Csepe)
    2. hely – Jőrös Ádám (Visk)
    3. hely – Kovács Dávid (Beregszász)
  • Zenekarok/ hangszeregyüttesek kategória
    1. hely – Viski  Citera  Trió (Visk)
    2. hely- Nefelejcs együttes (Beregszász)
  • Szólótánc/ táncospárok (fiú-lány) kategória
    1. hely – Beregszászi Fábián Boglárka és Sopronyi Nándor Áron (Beregszász)
    2. hely – Taracközi Anasztázia és Vezsdel Viktor (Mezőgecse)
    3. hely -Imre Kiara és Ambrus Hanna ( Visk)
  • Néptáncegyüttesek kategória
  • 7-11. évesek
    1. hely – Nereszen néptáncegyüttes (Técső)
    2. hely – „Hímes” néptáncegyüttes (Nagydobrony)
    3. hely – Gyöngykaláris Gyermektánccsoport (Mezőgecse)
  • 12-16. évesek
  1. hely – Szivárvány táncegyüttes (Visk)
  2. hely –  Orchidea néptánccsoport (Téglás)
  3. hely – Csüllő néptáncegyüttes (Ungvár)

A győztesek az alábbi felajánlásokban részesültek:

Táborozási lehetőségek:

  • Nyári táborozási lehetőség Zánkán minden kategória első helyezettjének a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség jóvoltából, az Erzsébet program keretén belül.
  • Nyári táborozási lehetőség a Viski népzenei, néptánc és kézműves táborban a Pál család jóvoltából.
  • Nyári táborozási lehetőség a Péterfalvi népzenei és néptánc táborba a Pál család jóvoltából.
  • Táborozási lehetőség a Beregszászi és Nagydobronyi népzenei és néptánc táborban a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány jóvoltából.

Hazai és külföldi fellépéseken való részvételi lehetőség.

  • Fellépési lehetőség a Hungary Fesztiválon Magyarország Ungvári Főkonzulosának felajánlásából.
  • Fellépési lehetőség Magyarországon az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület jóvoltából, a következő évi Táncházak Találkozóján.
  • Fellépési lehetőség a „Summer Fest”- Nemzetközi Folklór Fesztiválon, Százhalombattán az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület jóvoltából.
  • Fellépési lehetőség a Debreceni Szomszédolás Fesztiválon az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület jóvoltából.
  • Fellépési lehetőség a Folk- Híd Nemzetközi Folklór Fesztiválon az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület jóvoltából.
  • Fellépési lehetőség a Korona Városok Találkozóján, Visken.
  • Fellépési lehetőség a kategóriák első helyezettjeinek a Kuruc Fesztiválon a Pro Cultura Subcarpathica jóvoltából.
  • Fellépési lehetőség a kategóriák első helyezettjeinek a VIII. Kárpátaljai Tehetségnapon, 2019. június 1-én, Beregszászban a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében.

Anyagi támogatás szakmai fejlődésre

  • 2×40 000 forintos felajánlás az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület jóvoltából.
  • A Nyíregyházi Művészeti Szakgimnázium jóvoltából kedvezményes részvételi lehetőség az intézmény tehetséggondozó programjában 5 hónapon keresztül.

Hajdu Editke
a „Genius” Jótékonysági Alapítvány munkatársa