Véget értek a „ZeneVarázslat” című képzés és hangverseny kezdő szintű foglalkozásai

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2020. tavaszán első alkalommal szervezte meg a „ZENEVARÁZSLAT” című képzést és hangversenyt az Emberi Erőforrások Minisztériuma Család- és Ifjúságügyért és Esélyteremtésért Felelős Helyettes Államtitkárság támogatásával.

A program célja, hogy minél közelebb hozza a gyermekekhez a klasszikus zenét. A „ZENEVARÁZSLAT” hangversenysorozat Magyarország számos településére eljutott és sok gyermekkel kedveltette meg a klasszikus zenét. A rendezvény szakmai referense Várnagy Andrea Budapest Márka-díjas magyar zongoraművész. Jelentkezhetett minden olyan 8-16 év közötti fiatal, aki legalább 1 éve részt vesz zongora oktatáson. A jelentkezettek az előválogatón (2020. január 31.) egy hozott zongoradarabbal mutatták be tudásukat, melyet követően kiválasztásra kerültek azok a szerencsés fiatalok, akikkel személyesen foglalkozik Várnagy Andrea egy 30 órás képzés keretein belül. Jelentkezni lehetett 2019. december 15-től 2020. január 15-ig, mely idő alatt 20 fiatal jelezte a programon való részvételi szándékát 11 zongoratanár diákjaként, akik közül 14 művészpalánta a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola növendéke, 1 gyermek a Nagylucskai Gyermek Művészeti Iskolában tanul, 3 fiatal a Péterfalvai Ifjúsági Művészeti Iskolába jár zongoraoktatásra, 1 személy az Ungvári Gyermek Művészeti Iskolába és 1 gyermek a Verbőci Művészeti Iskola diákja. A legfiatalabb jelentkező 8 éves és a legidősebb pedig 14 éves fiatal. A zongorista növendékek oktatóikkal együtt vesznek részt a programon.

A program alapszintű képzése 2020. január 31-én, február 1-én és február 18-án, eddig három személyes találkozáson alapuló foglalkozásai valósultak meg. Az első foglalkozás egy koncert formájú előválogató volt, majd a második foglalkozás már zártkörű tanóra volt Várnagy Andrea, a diák és a zongoratanár mesterhármasával a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. A harmadik foglalkozás egy tanulmányi kirándulás volt az Ungvári Zádor Dezső Zeneművészeti Koledzsbe, ahol a résztvevők ellátogattak a Várnagy Andrea által tartott zongora mesterkurzusra, majd ezt követően találkozhattak Szakács Mariannával, az Ungvári Zádor Dezső Zeneművészeti Koledzs Zongora Tanszékének tanszékvezető asszonyával, aki bemutatta számukra az általa vezetett részleg munkáját. A tanulmányi kirándulás záró akkordjaiként Várnagy Andrea mind a 20 fiatal zongoristával külön foglalkozott és ellátta őket jó tanácsokkal a személyes fejlődésük érdekében.

A karantén következtében a tavaszi tanórák elmaradtak és hónapról hónapra csúsztatásra kerültek annak reményében, hogy végre engedélyezzék a hatóságok a program folytatását. Azonban az ifjú zongoristákat nem váratva tovább a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány és Várnagy Andrea művésznő közös döntése alapján 2020. augusztus 3-4-5. napokon egy új platformot kipróbálva online folytatódott a kurzus a Zoom és a Messenger programok segítségével. A fiatalok zongoratanáraikkal együtt előre meghatározott időpontokban jelentkeztek be a megbeszélt felületre, ahol kapcsolatba lépve Várnagy Andreával lebonyolításra kerültek a tanórák. A program digitális folytatásán a korábbi foglalkozásokon részt vett 20 főből 19 gyermek vett részt 4 művészeti iskola képviseletében.

A foglalkozások az alábbi időpontokban valósultak meg:

Foglalkozás időpontja Oktatás formája
2020. január 31. előválogató, személyes találkozáson alapuló
2020. február 1. személyes, zártkörű tanóra
2020. február 18. tanulmányi kirándulás, nyilvános tanóra
2020. augusztus 3. online digitális zártkörű tanóra
2020. augusztus 4. online digitális zártkörű tanóra
2020. augusztus 5. online digitális zártkörű tanóra

A ZeneVarázslat című képzés és hangverseny kezdő szintű foglalkozásai egy hangversennyel zárultak, melyet a koronavírus okozta járványügyi óvintézkedések miatt az Alapítvány online valósít meg, azaz a programon részt vett diákokról videó felvétel készült, melyen bemutatták a képzés alatt tanult zongoradarabot. A diákok zongoratanáraikkal együtt augusztus 18-án érkeztek meg a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola épületébe, ahol a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány technikusa elkészítette mindenkiről a felvételt. Az ifjú zongoristákat és zongoratanáraikat Váradi Natália irodaigazgató asszony fogadta és köszöntötte. Örömét fejezte ki, hogy a ZeneVarázslat kezdő szintű képzés a koronavírus okozta korlátozások ellenére is megvalósult és az online képzés sem csorbított a program minőségén. Véleménye szerint „a zene nevelés fontos szerepet játszik a harmonikus, sokoldalúan fejlett személyiség formálódásában az iskolai tanuláshoz szükséges készségek és képességek fejlődésében. A fiatalok életében természetszerűen fontos szerepet tölt be a zene, de a komolyzene háttérbe szorulni látszik. Éppen ezért tartja fontosnak a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány a zenei nevelést és indította útjára a ZeneVarázslat zongora képzést, amely hozzájárul a komolyzene játszásában rejlő öröm, siker megismeréséhez.

Globalizálódó világunkban egyre fontosabb az európai és a magyar zene évszázados hagyományainak értékeink megőrzése és közvetítése az ifjabb nemzedék számára. A klasszikus zenében megjelenő értékrend elengedhetetlenül fontos a mai társadalomban. Hozzájárul az érzelmi és értelmi intelligencia gazdagodásához és az önkifejezés lehetősége által identitás megerősítő szolgálatot is tesz.”

Tájékoztatta a résztvevőket, hogy a programot elvégzett ifjú zongoristák ösztöndíjban részesülnek, mely 1 tanévnyi művészeti iskolai tandíjukat fedezi. Továbbá zongoratanáraikat minden mentorált diákért a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány az Emberi Erőforrások Minisztériuma Család- és Ifjúságügyért és Esélyteremtésért Felelős Helyettes Államtitkárság nyújtotta támogatásból szintén ösztöndíjjal jutalmaz.

Nagy örömmel jelentette be, hogy a diákok és tanárok az ösztöndíjak mellett kottacsomagokkal gazdagodnak és egy oklevéllel, mely bizonyítja a 30 órás képzésen való részvételt.

A hangverseny videóanyaga hamarosan elérhető lesz a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány youtube csatornáján.

Az elért eredményekhez a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szívből gratulál.

 

„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány