XVI. Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciája

“Isten embernek soha nem segít közvetlen, de mindig csak közvetve, esze, tudománya, szorgalma által” (Széchenyi István)

A Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciáját a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából rendezi meg. A konferencia lehetőséget biztosít a fiatal kutatók számára kutatási eredményeik ismertetésére, szakemberekkel való találkozásra, tapasztalatgyűjtésre.

A Magyar Tudomány Ünnepe a Magyar Tudományos Akadémia által 16 éve minden év novemberében megrendezett országos és határon túli programsorozat. Az eseményfolyam hagyományosan egy központi gondolat köré szerveződik, amely közös szempontként érvényesül a rendezvény témaválasztásaiban és előadásaiban. A 2019. évi Magyar Tudomány Ünnepének mottója „Értékteremtő tudomány”. Ehhez kívántunk mi is csatlakozni a Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciájával, ahol 10 fiatal kutató mutatta be kutatási eredményeit, akiknek további kutató munkáját 8 doktori vagy professzori fokozattal rendelkező szakember segítette tanácsaival.

Úgy véljük, hogy a tudomány a jövő és a fejlődés, amelyben nagy szerepet kapnak a fiatalok, illetve az eredményeket felmutató példamutató tudósok, akik a konferencián találkozhatnak, eszmecserét folytathatnak. A program főcélja, hogy népszerűsítse a tudomány és a kutatómunka jelentőségét, bemutassa az eddigi tudományos kutatások eredményeit egy-egy szakterületen és hangsúlyozza a tudomány és kutatás jelentőségét az oktatásban, valamint az oktatás jelentőségét a tudományban és a kutatásban. Hiszen, ahogy Isaac Newton mondja: „Tudásunk egy csepp, amit nem tudunk az egy egész óceán.”

A konferenciára 35 évnél nem idősebb alap diplomás, de tudományos fokozattal még nem rendelkező kárpátaljai magyar kutatók jelentkezhettek 2019. június 10. – október 21 között. A jelentkezők 5 felsőoktatási intézményt képviseltek: Debreceni Egyetem (2 fő), Eötvös Loránd Tudományegyetem (5 fő), II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (1 fő), Pécsi Tudományegyetem (1 fő), Ungvári Nemzeti Egyetem (1 fő). A konferencia előadási két szekcióban zajlottak: Történelemtudományi és Természettudományi szekcióban.

A Történelemtudományi szekció zsűritagjai:

Dr. Palasik Mária, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltár Kutatási Osztályának osztályvezetője

Prof. Dr. Zsidai Ágnes, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar

Jog- és Társadalomelméleti Tanszékének habilitált docense.

Dr. Sallai József, a Nyíregyházi Egyetem nyugalmazott docense

Dr. Forisek Péter,oktatási dékán-helyettes, a Debreceni Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Történelmi Intézet, Klasszika filológiai és Ókortörténeti Tanszékének docense.

A Természettudományi szekció zsűritagjai

Dr. Vince Tímea, II. RF KMF Földtudományi és Turizmus Tanszékének docense

Dr. Tarics Zoltán, az Elektronfizikai Kutató intézet tudományos főmunkatársa

Dr. Molnár D. István, II. RF KMF Földtudományi és Turizmus Tanszékének docense

A magyarság már eddig is sokat bizonyított a tudományosság terén. Fontos, hogy a jelen generációja is hozzátegyen a világ tudományos eredményeihez, hiszen ahogy Széchenyi mondja: „Az ember csak annyit ér, amennyi hasznot hajt embertársainak, hazájának s ezáltal az egész emberiségnek.”

A program megvalósítását a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta, melyet ezúton is hálásan köszönünk.

Váradi Natália, szervező,
a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója

Forrás: