Kiss Diána – III. évfolyam, biológia szak

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (Kolozsvár)

Már korábban is hallottam az Erasmus+ programról, mégsem tulajdonítottam neki nagyobb figyelmet. Több diáktársam is részt vett benne, a tanáraimtól is hallottam, de túl kevésnek tartottam magam hozzá. Mígnem tavaly tavasszal volt egy közös terepgyakorlat kárpátaljai, erdélyi és felvidéki diákok számára Magyarországon. Ott megismerkedtem néhány erdélyi diákkal és tanárukkal, akik szintén hívtak, hogy próbáljam ki. Azt hiszem, ott kezdődött minden. Nyáron egy erdélyi terepgyakorlat során sikerült eljutnom Kolozsvárra is, meglátogattuk az egyetem épületét, és a város azonnal belopta magát a szívembe. Ott meg is fogadtam, hogy én ide vissza fogok jönni, és tessék, itt vagyok, lassan már magam mögött hagyva a félév szorgalmi és vizsgaidőszakát.

Egyik tanárunk mesélt nekünk arról, hogy milyen jó lehetőség, rengeteg tapasztalat és élmény vár ránk. Tanáraink bíztatásának és támogatásának hála egy csoporttársammal úgy döntöttünk, hogy belevágunk. Azonnal értesítettük a koordinátorunkat, hogy érdekel minket a program. Ő nagyon örült, hogy így döntöttünk, mindenben segítségünkre volt. Elmondta, miket kell elintéznünk, elrendeztük a papírmunkát, és türelmetlenül vártuk a februárt. Sokan támogattak döntésünkben, bár akadtak olyanok is, akik le akartak beszélni minket róla. Szerencsére a szüleink szabad kezet adtak nekünk és nem próbáltak befolyásolni minket. Bár engem nem is tudtak volna. Tudják, ha valamit a fejembe veszek, azt véghez is viszem. A február hamar eljött, és ahogy véget ért az otthoni vizsgaidőszakunk, már csomagolhattunk és indulhattunk is Kolozsvárra. Be kell vallanom, kicsit féltünk, hisz egy idegen országba ilyen hosszú időre eljönni nagy dolog volt számunkra. Február 17-én mégis útnak indultunk, egy falubeli fuvaros hozott el minket. Ugyanis a sok csomag miatt nem tudtunk volna tömegközlekedéssel felutazni. Előtte elbúcsúztunk a családunktól, a barátainktól és elindultunk. Ahogy megérkeztünk, el is foglalhattuk a kollégiumi szobánkat, a Collegium Iuridicumban szállásoltak el minket. Ez egy nemrégiben felújított kollégium a város szívében, a jogászhallgatók számára épült. A szobánkkal elégedettek voltunk, azonnal el is kezdtük berendezni, otthonossá tenni, azért mégiscsak fél évig fogunk itt élni. A környék is nagyon tetszett, közel van a központ, mindenhová könnyen eljuthatunk, de ami a legjobb volt benne, hogy öt perc sétára van tőlünk a fellegvár, ami az itt töltött idő alatt az egyik kedvenc helyünkké vált. Innen beláthatjuk a város szinte összes részét. Különösen szép éjszaka, amikor a kivilágítás még gyönyörűbbé teszi a várost.

Mobilitásunk első napján felkerestük az itteni koordinátorunkat, akivel elintéztük a papírmunkát, és aki bemutatta ügyintézőinket. Nagyon kedvesen fogadtak minket, ez is megkönnyítette ittlétünket. Aznap már bementünk az egyetemre is, ahol bemutatták nekünk a leendő oktatóinkat és a tantermeket, és mivel a Neptun rendszer is új volt számunkra, abban is szívesen segítettek. Néhány nap alatt megszoktuk az épület infrastruktúráját, és könnyen boldogultunk a tantermek megtalálásával. Nagyon izgatottan és kíváncsian ültünk be az első óráinkra, de kellemesen csalódtunk. Elégedettek voltunk az órákkal és az oktatók módszereivel, akadt olyan tárgy is a kötelezők mellett, amire csupán kellemes időtöltésként jártunk be. A tanórák felépítése különbözik az otthonitól, itt több volt a gyakorlati rész. Sokat voltunk a laborban, filmeket néztünk, vitáztunk, de legjobban az tetszett, hogy többször mentünk terepre is. Többek között ellátogattunk a Kolozsvári Bükk természetvédelmi területre, illetve a Jára völgyébe is. Meglátogattuk az Állattani Múzeumot és a Viváriumot, ahol kedvenc állataimat, a kígyókat közelebbről is megismerhettem, sőt, egy pitonnal sikerült össze is barátkoznom. Az oktatók mind szaktudásukkal, mind humorérzékükkel érdekessé és színessé tették az órákat. Nem volt olyan, hogy nem szívesen ültünk volna be egy-egy órára. Részt vettünk a XV. Kárpát-medencei Környezettudományi Konferencián, ahol azon kívül, hogy a kávészünetekben segédkeztünk, beültünk egy-egy előadásra is, és rengeteg új információval gazdagodtunk. A konferencia zárónapján egy közös kiránduláson vettünk részt Torockón és Torockószentgyörgyön. Torockón meglátogattuk a Népművészeti múzeumot, Torockószentgyörgyön pedig felmásztunk az egykori vár romjaihoz. A konferencia alatt sikerült több külföldi előadóval is megismerkednünk, akik betekintést engedtek kutatásaikba és elmondták élményeiket, amiket e néhány nap alatt sikerült szerezniük. Mindenki nagyon nyitott és közvetlen volt.

Diáktársainkkal, ha nem is azonnal, de idővel megtaláltuk a közös hangot, és már nem csak órákon futottunk össze, hanem szerveztünk közös programokat is. Felfedeztük a város éttermeit, ettünk a legfinomabb ételekből és ittunk a legjobb kávékból. A szórakozóhelyekre is sor került, de többször mentünk a városon kívülre is. A diáknapok alatt is jutott időnk egy kis szórakozásra, koncertekre. Igaz, csak az első napon tudtunk részt venni, mivel másnap indultunk a már említett magyarországi terepgyakorlatra, amit külhoni magyar egyetemeknek szerveznek, és amin idén is részt vettünk, viszont már a Sapi-s csapat tagjaiként. A terepgyakorlaton találkozhattunk otthoni diáktársainkkal és rég nem látott ismerőseinkkel is. Nagyon hasznos programokon vettünk részt, de ami a legélvezetesebb volt (azt hiszem, mindenki számára), az a kenuzás volt a Dunán.

Az első napokban próbáltuk felfedezni a várost, megnézni a nevezetességeket, de ez a mobilitásunk végéig folytatódott. Minden helyre igyekeztünk elmenni, hisz kár lett volna kihagyni a város kínálta lehetőségeket. Mondanom sem kell, hogy a főtér lett az egyik kedvenc helyünk, a legszebb épület pedig egyértelműen a Szent Mihály-templom. Egyszerűen nem tudtunk betelni vele. Ha csak egy kis nyugalmat akartunk, kiültünk egy padra és néztük az arra járó embereket. Több időt töltöttünk a Szamos partján is, ami pótolta az otthoni Ungot és Tiszát. Sok sétát tettünk a Sétatéren, ami főleg tavasszal volt gyönyörű, mikor minden virágba borult. Nagyon sokat kószáltunk a főtérre vezető utcákon is. Ha egy kicsit több szabadidőnk volt, szívesen mentünk a város két szélén található plázákba vásárolgatni. A szórakozáson kívül pedig készültünk az órákra, előadásokat, terveket készítettünk. Egy héten háromszor kellett kötelezően bejönnünk az egyetemre, de volt, hogy minden nap bejártunk. Az előadásokra való felkészülésnél nagy segítségünkre volt az egyetem könyvtára, ahol mindig szívesen fogadtak minket. Sok időt töltöttünk az egyetem büféjében is, ahol a sok finomság és a nagy választék megkönnyítette a tanulást.

Mindemellett nem csak az egyetemi életben vehettünk részt, hanem a kolozsvári Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesület (FIKE) tevékenységeibe és rendezvényeibe is betekintést nyerhettünk. Márciusban a segítségükkel mi is részt vettünk a XX. Kárpát-medencei Református Egyetemi Gyülekezetek Tavaszi Találkozóján, ami idén Debrecenben került megszervezésre. A húsvéti ünnepekre hazalátogattunk, de csupán egy hetet töltöttünk otthon, jöttünk is vissza Kolozsvárra, nagy örömünkre. Azóta pedig még gyorsabban szalad az idő, mint addig. Sikeresen letettük vizsgáinkat és indultunk Görögországba, terepgyakorlatra. Ez volt még csak a hab a tortán! Egy 24 órás út után megérkeztünk Leptokariára, ahol egy hetet töltöttünk. Rendkívül érdekes és élvezetes volt az ott töltött idő, többek között részt vettünk egy túrán is, ami az istenek hegyére, az Olympos-ra vezetett. Egyik nagy álmom teljesült ezzel. Nagyon élvezetes volt a hajózás is: Skiathos szigetére tartottunk, amikor delfinek kísértek minket utunkon. Ezen kívül megfigyeltük az ottani élővilágot, fajokat gyűjtöttünk és órák hosszat sétáltunk az Égei-tenger partján.

És hogy mit is adott nekem az Erasmus+? Most már, a mobilitás utolsó napjainál elmondhatom, hogy az Erasmus+ volt életem legjobb döntése. Rengeteg élménnyel, tapasztalattal, tudással, emlékkel, baráttal gazdagodtam, és soha nem fogom elfelejteni az itt töltött hónapokat. Azt hiszem, örökre a szívembe zárom ezt a várost, ami az otthonommá vált, az egyetemet és az itt megismert embereket. Megismertem a határaimat, felfedeztem a képességeimet, fejlesztettem a gyengeségeimen és rengeteget fejlődtem szakmailag is. Minden nagyon fog hiányozni, és bárki, aki töri a fejét az Erasmuson, ne tegye, vágjon bele! Ne féljen, hisz ez az egyetemi évek legnagyobb kalandja. Vágj bele gondolkodás nélkül! Ha annak idején sokat gondolkodtam volna rajta, lehet, hogy most nem lennék itt, de mindennél jobban bánnám, ha ezt kihagytam volna…

Hálás vagyok az otthoni és az itteni koordinátoraimnak, ügyintézőimnek, tanáraimnak, hogy elindítottak és segítettek utamon. Külön köszönettel tartozunk Urák Istvánnak, a Környezettudomány Tanszék vezetőjének, akihez bármilyen problémával, panasszal, óhajjal, kívánsággal fordulhattunk, mindig segített és tárt karokkal fogadott minket. Hiányozni fog az itt töltött idő, de még talán visszatérek Sapientiára…