Királyi Csilla – II. évfolyam, angol szak

Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (Marosvásárhely)

Mikor felajánlották az Erasmus+ programot nekem és csoporttársamnak, Edinának, kicsit megszeppentünk: egy idegen ország, emberek, intézmény, ami egyszerre félelmetesnek tűnt, másrészt viszont izgalommal töltött el minket. Sokat tanakodtunk rajta, végül szüleink és tanáraink támogatásával úgy döntöttünk, hogy belevágunk, és a Sapientia Marosvásárhelyi Karának fordító és tolmács szakára jelentkeztünk.

Az előkészületek közül a papírmunka volt az, ami több időt igényelt. Szerencsére az itthoni koordinátorunk segített minket, így meg tudtunk vele birkózni. Levelezések sorozata következett a Sapientia koordinátora és a rektorhelyettesünk között, amelyek során tudomást szereztünk a főbb tudnivalókról, hogy mi is vár minket, s hogy mi szükséges ahhoz, hogy létrejöhessen a mobilitás. Soha nem volt még olyan, hogy vártuk volna a nyár végét, de ezúttal, hogy tudtuk, a nyár vége új kihívásokat, élményeket, tapasztalatokat tartogat számunkra, türelmetlenül vártuk az ősz eljövetelét.

Az egész 2019. szeptember 16-án kezdődött. Az első hét egy „összárázó hét” volt, ami arra szolgált, hogy az elsős, új diákokat kicsit összehozza, és megismerjék egymást, mielőtt az egyetemi életbe belekezdenének. Ez először furcsa is volt számomra, hiszen nálunk, sajnos, nem szerveznek ilyet. Jól is indult, hiszen sok diákkal megismerkedtünk, mindenféle szakokról, évfolyamokról. Melegséggel töltötte el a szívemet, hogy ilyen jól fogadtak minket, külföldieket. A diákok próbáltak jófejek lenni velünk, és megismertetni a várost, a jó szórakozóhelyeket, és persze a Buszt (Bristol Bus Cafe: romkocsma) – a helyet, ahol egyszer minden Sapi-s diák kiköt, amikor lazítani van kedve. Az első hetek voltak a legnehezebbek, mikor még annyira nem ismertünk senkit, és Marosvásárhely is idegen volt. De, szerencsére, egy olyan szobatársat kaptunk, aki nagyon hasonlított hozzánk, így könnyen szót értettünk vele. Onnantól kezdve szinte mindenhová együtt mentünk.

A tantárgyak felvétele volt számunkra igazán furcsa, kezelni a Neptunt, hiszen nálunk ez teljesen másképpen működik. Végül a koordinátorunk mindenben a segítségünkre volt, így ez sem okozott igazi problémát.

A HÖK tagjaival igazán jó kapcsolatot alakítottunk ki, velük mentünk bulizni, ha úgy adódott, segítettek, ha eligazításra volt szükségünk. Persze, a jó szervezőkészségüknek köszönhetően kezeskedtek arról is, hogy a gólyatárborban maradandó élményekkel gazdagodjunk. Mikor szóba került, hogy lesz gólyatábor, azonnal jelentkeztünk, hiszen az itthoni gólyatáborunkba nem sikerült elmennünk. A legjobb döntésnek bizonyult, mivel  még több diákot ismertünk meg, és sok-sok szép emléket tudhatunk ezáltal magunkénak.

A beilleszkedésben sokat segített az, hogy különböző évfolyamokkal voltak óráink. Minden évfolyamból akadtak jó páran, akikkel megtaláltuk a közös hangot, és szinte mindannyian szívesen fogadtak és láttak minket.

A tanórák menetét meg kellett szokni, hiszen más időpontokban kezdődtek és értek véget, mint azt megszoktuk, hosszabbak voltak, több szünettel. Ami pedig a tanítást illeti, másfajta tudásra tehettünk szert távollétünk alatt, mivel a Sapientián fordítás szakon voltunk, ami azt jelenti, hogy megtanultuk a fordítás és tolmácsolás fortélyait, hogy mivel is jár igazából ez a munka. Nagyon megtetszett nekem, úgy érzem szívesen csinálnám ezt hivatásként. Gyakorlatképp fordítanunk kellett szakszöveget, ami kihívást jelentett, hiszen még nem csináltam ilyesmit azelőtt, de helytálltam, és büszke voltam, hogy új készséget tudhatok magaménak. Az egyetemről és az itt látogatott tanórákról csak annyit, hogy más elképzeléseim voltak, amik nem feltétlenül elégültek ki, nagyobb elvárásokra számítottam, amik nem igazolódtak, az elméletre, úgy érzem, több hangsúlyt fektetnek, mint a gyakorlatra. Viszont a plusz információkat elraktározva építettem a szakmai énemet, mely véleményem szerint a továbbiakban hasznossá válik számomra. És végül, hála Istennek, sikerült minden vizsgánkat sikeresen teljesíteni.

Az anyagi támogatásról csak annyit, hogy tökéletesen elég volt minden plusz költség fedezésére is, sőt marad is belőle, ha ügyesen gazdálkodsz a pénzzel. Nem vontunk meg magunktól semmit, amire szükség volt: amit megkívántunk, megvásároltuk. Alkalmunk volt elmenni Kolozsvárra is néhány Sapi-s diákkal, megnéztük a Tordai-hasadékot, ami csodálatos látvány, mindenkinek ajánlom, aki erre jár.

A diákélet kiemelendő. Nagyon színes, élményekkel teli, a tanulás mellett épp elegendő szórakozási lehetőséget nyújtott az egyetem. A városban is rengeteg szórakozóhely közül választhattunk: Jazz&Blues Club, The Bunker, Cuba Ground, Zambara. Ezek közül a Jazz&Blues Club az, amelyik az igazán Sapi-s hely, hiszen ide szervezik az egyetem bulijait. Ha úgy adódott, és nem kellett másnapra készülni, vagy csak hétvégén bulizni támadt kedvünk, a választásunk erre a helyre esett.

A tél közeledtével lassan a város két korcsolyapályáját is beüzemelték, így alkalmam volt kipróbálni a korcsolyázást, amire azelőtt soha nem volt lehetőségem. Ezt is nagyon élveztem.

Marosvásárhely teljesen a szívembe lopta magát. Nem az a túl nagy város, amiben nem tudsz eligazodni, hanem egy pont tökéletes nagyságú, ahol mindig feltalálod magad. A kedvenc helyeimet megtalálásához nem kellett sok időnek eltelnie: a vártemplom udvara és a Somostető – mindkét hely gyönyörű panorámát nyújt a városról, és persze, a Maros-part, amely a hosszú sétánya miatt tetszett nagyon.

Nehézségként azt említeném, hogy furcsa volt hosszabb időre távol maradni családtól és szülőföldtől, hiszen itthon minden hétvégén hazajártam, míg erdélyi távollétem során csak egyszer jöttem haza. Viszont ennek is megvan a maga varázsa, hiszen így teljesen önálló lettem, megtanultam, milyen is az igazi felnőtté válás, a felelősségteljes élet, mikor magadról gondoskodsz mindenféle tekintetben. Ez az egyik olyan dolog, amiért igazán hálás vagyok.

Ez a 4 hónap, amit külföldön töltöttem, rávilágított arra is, hogy mennyire fontos nyitottnak lenni az új dolgokra, nem leragadni egy környezetben, és kimozdulni a komfortzónámból. Világossá vált számomra, milyen emberi tulajdonságok fontosak nekem egy emberben, és hogy kikkel tudok jól kijönni, kikkel pedig nem. Megértettem, hogy toleránsnak kell lennem mindenkivel, és ezáltal jobb emberismerő is lettem. Hogy meg kell becsülni azokat az embereket, akik magad miatt maradnak veled, azért, aki vagy, nem pedig azért, mert „friss hús” vagy, és máshonnan jöttél.

Amit teljes szívemből tanácsolni tudok azoknak, akik az Erasmus+ programon gondolkodnak, hogy ne féljetek belevágni, nem éri meg sokat gondolkodni ezen, hiszen lehet, hogy máskor nem lesz erre lehetőség. Külföldi barátokat, tapasztalatokat szerezhetsz a mobilitás által. A legfontosabb pedig, hogy bármilyen lehetőség adódik, ne szalaszd el azt, használd ki, míg fiatal vagy és légy bátor, így találod meg igazán önmagad!