Akikre büszkék lehetünk … Interjú Szarka Adriennel
A hivatásunk meghatároz minket, kitölti életünket. S hogy mi is lesz ez a tevékenység, amely elégedettséggel tölt el? Sokan csak hosszú évek múltán találnak rá útjukra. Azonban nem feltétlenül egy dolog lesz az, amelyben kiteljesedhetünk – van, hogy többféle tevékenységet űzünk, s ezek együttesen tesznek boldoggá minket.
Szarka Adrienn Nagyberegen született. A Rákóczi-főiskola tanítói-óvodapedagógia szakpárján szívta magába tudását, majd alsós tanár lett. Emellett kézműveskedéssel is foglalkozik – horgol, hímez, gyöngyöt fűz, ajándékbox készítésbe fogott. S hogy még mi mindennel foglalkozik, ő maga meséli el.
– Mesélj magadról. Hogyan telt a gyermekkorod?
– Nagyberegen születtem, a helyi óvodát és középiskolát is ott végeztem el. Sok szép emlékem van gyermekkoromról, szüleimmel és a barátokkal sokat utaztunk, kirándultunk, kerékpároztunk. Minden, ami kell, hogy legyen egy gyermek életében, nekem meg volt. Élmények, tanulás, szellemi és lelki fejlődés. A rossz dolgokból, sikertelen élményekből is igyekeztem a jót meglátni. Ez most is így van.
– Miért döntöttél a Rákóczi-főiskola mellett?
– Fontos volt számomra, hogy anyanyelvemen tanuljak tovább. 2006 nyarán a II. RF KMF adta lehetőségeket kihasználva részt vettem különböző előkészítőkön, majd felvételt nyertem matematika-informatika és tanítói-óvodapedagógia szakokra. Ekkor jött a nehéz döntés, mi is akarok lenni valójában, mi áll hozzám közelebb? Igazából gyermekként is szerettem kezembe venni a dolgok irányítását, tanító néni szerepben feltűnni egy játék során, vagy épp új kézműves dolgokat kitalálni, megvalósítani a barátnőkkel. A tanítói-óvodapedagógus pálya mellett döntöttem, amit soha nem fogok megbánni. Szeretek gyerekek között lenni, ilyenkor én magam is kicsit ismét azzá válok. Jó érzéssel tölt el, amikor adhatok nekik valami újat, tudást, tapasztalatot, vagy egy kis szeretetet, megtaníthatom őket a kreativitásra, amire igazából minden élethelyzetben szükségük lehet.
– Hogyan teltek a diákévek? Van-e olyan diákélményed, amit szívesen megosztanál?
– A főiskolán töltött évek alatt sok embert ismertem meg, mindannyian mások voltunk, különböző szokásokkal, stílussal és gondolkodásmóddal. Egy fiatal életében ezek a dolgok meghatározóak, ezektől az ingerektől alakult ki a saját személyiségünk is. Voltak jó élményeim, vagy épp csalódásaim, de ezekből tanultam meg miképpen legyek türelmes, kitartó és elhivatott valami iránt. Amikre szívesen gondolok vissza, és szinte minden mozzanata a mai napig él bennem, a szakmai gyakorlatok, amikor iskolában, óvodában és táborozókat felügyelve érezhettük meg a szakma szépségeit, nehézségeit.
– Mi történt a főiskola után?
– 2011-ben, a diplomám megszerzése előtt már sikerült elhelyezkednem óvónőként. Beregszászban dolgoztam, de nem szerettem az utazást minden nap. Mindenképp az volt az álmom, hogy egyszer ott dolgozzak, ahol elindult a tanítás iránti szeretetem, a tanító nénim példáját követve, Nagyberegen. Kisfiam születése után pár évvel lehetőségem nyílt, hogy napközis tanító legyek egy éven keresztül a régi iskolámban, majd a Nagyberegi Harangvirág Óvodában sikerült elhelyezkednem. Később felkerestek a középiskolából, hogy párhuzamos első osztályt indítanának, és szeretnék, ha én is ismét a tanári kar tagja lennék, mint osztályfőnök. Teljesült az álmom, saját kis osztályom lett. 2020-ba született meg második kisfiunk. Azóta szülési szabadságon vagyok, de nem hagytam el a tanítói szakmám, szeretnék újra gyermek zsivajban dolgozni.
– Milyen tapasztalataid lettek a tanári pályán? Hogyan lehet a gyerekekkel jól dolgozni?
– Tanítóként tanultam meg tanítani! A főiskolán szerzett elméleti és gyakorlati dolgok nagy részét hasznosítjuk munkánk során, viszont, ahogyan a közmondás is tartja: „Jó pap, holtig tanul”. Fejlődnünk kell évről évre, a gyerekek sok új dolog iránt érdeklődnek, és egy pedagógusnak napra késznek kell lennie. Mint mi felnőttek, ők is külön-külön más személyiséggel rendelkeznek, nem lehet mindenkit „egy kalap alá venni”. A mi dolgunk mindenkiben megtalálni az erősségeket, gyengeségeket, és ezt figyelembe véve oktatni őket. Nagyon nehéz mindenre figyelni, de türelemmel és kitartással minden nehézség leküzdhető.
– A tanítás mellett kézműves dolgokat is készítesz. Hogyan jött ennek az ötlete?
– Mindig jelen volt életemben a kézművesség. Anyukám sokat hímzett, kötött és horgolt fiatal korában. Emlékszem, hogy nekem és a húgomnak voltak pulóvereink és sáljaink, amit anyukám készített nekünk. Nagymamáim, dédmamáim szőttek. Gyermekként a nyári szünetekben én magam is meg tanultam nagymamámtól szőni. Pokrócokat szőttünk, ami a mai napig megtalálható otthonunkban. Apukámnak sem kellett ötletekért a „szomszédhoz menni”, mindig is kreatív volt, én pedig ott sürögtem-forogtam mellette, szerettem segíteni neki is.
– Miket készítesz pontosan és milyen technikákat használsz? Hol értékesíted a kézműves tárgyaidat?
– Sok technika után érdeklődtem, ahogy telt az idő, szinte évente változott a hobbim. Horgoltam, hímeztem, gyöngyöt fűztem, papír technikákkal ismerkedtem, gravíroztam, harisnyavirágokat készítettem. Pár éve pedig az interneten böngészve láttam, hogy a legújabb ajándékozási trend a csokoládécsokor vagy ajándékbox. Elkezdtem a rokonokat és barátokat megajándékozni ilyen csokoládécsokrokkal. Némelyiket virággal vagy más érdekességgel, finomsággal kibővítettem, majd ők maguk is megkértek, hogy készítsek nekik is egy-egy ilyen különlegességet. Fotókat készítettem a munkáimról és feltöltöttem a facebook-oldalamra, ahol már többen látták és elkezdtek rendelni tőlem. Azóta már szinte mindenből készítettem boxokat vagy csokrokat (horgász kellékekből, babaruhákból, gyerekjátékokból, iskolai tanszerekből, sajtokból és felvágottakból, gyümölcsökből, szépségápolási dolgokból). Emellett 2019-ben kitaláltam, hogy lufis dekorációkat akarok készíteni, aminek az ötletét a férjem is támogatta és pár napon belül már beszerezte nekem a szükséges dolgokat, héliumos lufik fújását is lehetővé téve. Készítettem egy facebook csoportot AdriPartyDecor néven, ahová feltöltöttem az általam készített munkákat. Főleg keresztelőket és születésnapokat dekoráltam eddig, de volt már hogy ballagásra, menyasszony kikérőre vagy babaköszöntő alkalomra kellett valamilyen kompozícióval készülnöm. Ebben is szeretem kiélni kreativitásomat, szeretek a lufikból is különlegeset alkotni. Legújabb hobbim pedig az amigurumi. Valójában csak a kisebbik fiamnak akartam horgolni egy plüss cicát, mert nagyon szeretett volna egyet. Megtetszett a horgolás ezen módja, készítettem egy babaköszöntő szettet ajándékba, aminek a fotóját ismét feltöltöttem a facebook csoportomba. Ezután jöttek az üzenetek és elkezdtem másoknak is rendelés után horgolni igény szerinti plüssöket. Mára már Kárpátalja és Magyarország több részén is megtalálható a munkám.
– Volt kedvenced, amit szívesen készítettél, vagy olyan, ami nehézséget okozott?
– Unokatestvérem esküvőjére horgoltam egy cica párt menyasszonyi ruhában és öltönyben, ami egy üvegdobozkába lett zárva. Sok minta utáni kutatás és munkaóra végeztével most úgy gondolom, ez volt az eddigi legnehezebb, ugyanakkor kedvenc munkám.
– Munkáidat a főiskola Öregdiák Expóján is bemutattad. Milyen élményekkel gazdagodtál ezáltal?
– Nem volt eddig lehetőségem, hogy megmutassam munkáimat ilyen formában a nagy közönségnek, de jó volt látni, hogy másokat is érdekel és szépnek tartják azt, amit csinálok. Régi diáktársaimmal találkozhattam az Öregdiák Expón, akik maguk is valamilyen kézművességgel foglalkoznak. Megosztottuk tapasztalatainkat, megismertük egymás munkásságát.
– Mesélj kicsit a családodról is. Jut idő kikapcsolódásra a munka mellett?
– Férjemmel mindketten nagyberegiek voltunk, de nem ismertük egymást közelebbről mindaddig, míg egy baráti összejövetelen nem kezdtünk el beszélgetni. Sokat kirándultunk, horgásztunk és utaztunk Kárpátalján belül. Ez 2010-ben történt, majd 2011-ben már össze is házasodtunk. Egy évvel később megszületett első fiunk, Szilárd. Második gyermekünk, Áron pedig 2020-ban született. Szabadidőnket mindig és most is igyekszünk tartalmasan, élményeket szerezve eltölteni. Utazások, kirándulások, történelmi helyek látogatása és a horgászat az, ami mindig kikapcsol minket. A ház körüli teendőkbe is igyekszünk bevonni a fiúkat, hiszen mi magunk is a szüleinktől, nagyszüleinktől tanultuk meg azokat a dolgokat, amikre szükségünk van az életben.
– Milyen terveid vannak a jövőre nézve?
– A tervek és a megvalósíthatóság jelen helyzetben nehezebbé váltak, mint eddig voltak. Igyekszem a férjemmel karöltve mindenből a maximumot kihozni. A legfontosabb, hogy a fiainknak a legjobb neveltetést és oktatást tudjuk adni, irányítgatni útjukat. Terveim közt van, hogy ismét gyerekek között legyek, tudjak tanítani, illetve minél többen megismerjék kreatív tevékenységemet és munkáimat.
– Mit köszönhetsz a Rákóczi-főiskolának?
– A főiskolának köszönhetem a tudást, amit anyanyelvemen szerezhettem meg. A dolgozatok és vizsgák sikere vagy épp kudarca megtanított arra, hogy kitartónak kell lenni egy-egy cél elérésében. Ennyi év után is jelen van életünkben, nem feledkezik meg öregdiákjairól, segít munkánkban, továbbtanulás lehetőségét nyújtja nekünk. Köszönjük, hogy vagy nekünk II.RFKMF!
Kurmay Anita
-
Ez a bejegyzés az alábbi nyelveken is elérhető:
Українська