Kiállítással zárult a XIV. Jankovics Mária Alkotótábor II. turnusa Tiszapéterfalván

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2024. augusztus 5–10. között tizennegyedik alkalommal valósította meg a Jankovics Mária Alkotótábort olyan 10–16 éves korú, kárpátaljai iskolás diákok számára, akik vonzódnak a képzőművészetek, a festészet, szobrászat és rajz iránt.

A tábor évről évre nagy népszerűségnek örvend, és a befogadóképesség határait súrolja. Az idei évben is többszörös túljelentkezés volt. Azért, hogy az alapítvány egyetlen fiatal tehetséget sem utasítson el, az idei évben is két turnusban valósult meg az alkotótábor.

A tábor első turnusa 2024. július 29. – augusztus 3. között zajlott Beregszászban, a Rákóczi-főiskola bázisán, 38 fő részvételével. A második turnus pedig 2024. augusztus 5–10. között 20 fővel valósult meg Tiszapéterfalván, a Rákóczi-főiskola Egán Ede Szakképzési Centrum Tiszapéterfalvai Szakképzési Központjában, melynek programja teljes mértékben megegyezik a beregszásziéval.

A fiatal művészpalánták Kárpátalja 12 településéről és 14 tanintézményből érkeztek a táborba:

Ssz. Település Beiskolázott diákok
1. Beregszász 3
2. Csap 1
3. Gát 1
4. Gyula 3
5. Jánosi 1
6. Macsola 2
7. Nagybakta 1
8. Nagybégány 1
9. Nagypalád 1
10. Tiszapéterfalva 2
11. Tiszabökény 1
12. Tiszakeresztúr 3
Összesen: 20

 

Ssz. Oktatási intézmény Beiskolázott diákok
1. Beregszászi Bethlen Gábor Líceum 1
2. Beregszászi Fedor Potusnyak Líceum 1
3. Beregszászi Kossuth Lajos Líceum 2
4. Beregszászi Zrínyi Ilona Líceum 2
5. Csapi Széchenyi István Líceum 1
6. Gyulai Gimnázium 3
7. Jánosi Líceum 1
8. Kárpátaljai Magyar Líceum 1
9. Nagymuzsalyi Hunyadi János Líceum 1
10. Péterfalvai Kölcsey Ferenc Alap- és Középfokú Oktatási Intézmény 1
11. Péterfalvai Református Líceum 1
12. Tiszabökényi Gimnázium 1
13. Tiszakeresztúri Gimnázium 3
14. Tiszaújlaki 1. Számú Középiskola 1
Összesen: 20

A tábor öt napja során a gyerekek művészetek iránti hajlamát több szakember fejlesztette:

  • Kulin Ágnes festőművész, a tábor szakmai felelőse, a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának elnöke;
  • Kovács Gyöngyi, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára, beregszászi kézműves;
  • Kutasi Csaba festőművész, grafikus, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola művészeti részlegének laboránsa;
  • Néger Krisztina képzőművész, keramikus, a „PADIUN” Kárpátaljai Megyei Ifjúsági Tehetséggondozó és -fejlesztő Palota dekorációs, ajándéktárgy-készítő és formatervező, szakkörvezető tanára;
  • Ruszin Noémi festőművész.

Az oktatók munkáját 4 gyakornok főiskolás hallgató és 1 egészségügyi ápoló segítette.

A szaktanárok segítségével különböző tematikus foglalkozásokon vehettek részt a táborozók, ahol grafikai, festészeti és szobrászati tevékenységeket sajátíthattak el az év aktualitásaihoz igazodva.

A 2024-es év számos művészeti jubileumot hozott, például Munkácsy Mihály festőművész évfordulóját, amelynek kapcsán Kovács Gyöngyi festőművész és képzőművész óráin a realizmussal ismerkedtek meg a fiatal művészek, valamint Munkácsy családi képei és emberábrázolásai is a középpontba kerültek. Kutasi Csaba festőművész és grafikus az impresszionizmus és a pasztellkréta technikáival ismertette meg a gyerekeket, Degas festészetére építve pedig a természetben is alkottak. A jubileumi évfordulók közül az avantgárd színház és Léger jubileuma kapcsán Néger Krisztina képzőművész és keramikus segítségével Léger művészetére alapozva a gyerekek papírplasztikákat készíthettek. A szürrealizmus jubileumának alkalmából pedig Ruszin Noémi festőművész óráin a gyerekek a szürrealista művészeti gondolkodással ismerkedtek meg. Az órák 4 tematikus foglalkozásra voltak felosztva, amelyeken a gyerekek korcsoportok szerint vettek részt, a feladatok nehézségi szintje a korosztályuknak megfelelően lett kialakítva.

A fakultatív foglalkozásokon különböző kézműves technikákat és origamikészítést sajátíthattak el a művészpalánták. A foglalkozásokat követően pedig művészeti mozgalmakról hallhattak egy-egy elméleti előadás keretein belül, amelyek szintén a 2024-es év érdekességeire és jubileumaira reflektáltak.

Az előadások során Kovács Gyöngyi a 180 éve született Munkácsy Mihály festőművész c. előadása kifejezetten felkeltette a fiatalok érdeklődését. Kulin Ágnestől egy magyar fotográfiai előadást hallhattak a táborozók: Objektíven keresztül megszűrt világ. André Kertész és Brassai fényképészetének bemutatása címmel. A két magyar fotográfus az utcaképeket, az ellopott pillanatokat, a tárgyakat nagyon érdekes módon mutatta be. Az előadást követően a táborozók projektfeladatot is kaptak erre a témára: az utcaképek, az elkapott pillanatok és tárgyak megörökítése a saját fényképezőgépeikkel/okoskészülékeikkel. Kutasi Csaba Impresszionista forradalom a művészetben címmel tartott előadást. Ruszin Noémi a szürrealisták álomszerű művészetéről mesélt a fiataloknak. Daróci Ádám pedig a magyar feltalálók és találmányaik világába kalauzolta el az ifjú művészpalántákat.

A táborozók a tematikus és fakultatív foglalkozások mellett múzeumpedagógiai foglalkozáson vehettek részt a Tiszapéterfalvai Képtárban.

A hét során egy közös projektben a tábor névadója, Jankovics Mária kárpátaljai grafikus és textilművész egyik művészi alkotását, A kis művészt díszítették tovább, amelyet a tábor I. turnusában papírmasé-technikával készítettek el a fiatal művészek. Ez a színes kalap a tábor logójává vált, ami ettől az évtől kezdve egy „utazókalap” lett, amit a táborozók minden éven kiegészíthetnek, tovább színesíthetnek, és rajta hagyhatják üzeneteiket, lenyomatuk.

Délutánonként a fakultatív foglalkozások keretében a gyerekek sportolhattak, kézműveskedhettek, origamizhattak vagy egyéb társas- és logikai játékokkal foglalkozhattak.

A tábor 2024. augusztus 9-én tradicionálisan ünnepélyes zárókiállítással ért véget. A program egy vetélkedővel zárult a tábor ideje alatt tanultakból.

A XIV. Jankovics Mária Alkotótábor II. turnusának megvalósulását Magyarország Kormánya, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.

Váradi Natália
programfelelős,
a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatója