Akikre büszkék lehetünk: interjú Kozma Sándorral

Az európai uniós pályázatok jelentős hatással vannak egy ország gazdasági és társadalmi fejlődésére. A pénzügyi támogatás segíti a helyi vállalkozások innovációját és versenyképességét, hozzájárul a gazdasági növekedéshez, munkahelyek jöhetnek létre, emellett a nemzetközi együttműködés erősítése segíti a kulturális fejlődést is.

Kozma Sándor Balazséron született, középiskolai tanulmányait a Nagyberegi Református Líceumban végezte, majd a Rákóczi-főiskola matematika szakán szívta magába tudását. Ma már az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság (EUTAF) stratégiai referense, emellett a Budapest Titans Amerikai Football Club színeiben is játszott. Ismerjük meg őt!

– Mesélj magadról! Hogyan telt a gyermekkorod?

– A Beregszászi járás mesés szépségű – legalábbis számomra – Balazsér falujában születtem, itt töltöttem a gyerekkorom, amiért nagyon hálás vagyok Istennek: jó levegő, jó társaság, jó sok tennivaló. A korszak is jó választás volt, mert akkor még tiszta volt a Vérke-csatorna, így hódolhattam az akkori egyik kedvenc időtöltésemnek, a horgászatnak.

A középiskolám a Nagyberegi Református Líceum volt, aminek a szabályzata nem mindig volt teljes harmóniában az enyémmel, ettől függetlenül nem cserélném semmire azt a három évet, hiszen rengeteget tanultam (és még többet tanulhattam volna), életre szóló barátokat találtam ott.

– Miért épp a Rákóczi-főiskolát választottad?

– Mindenképp az anyanyelvemen akartam tanulni, de a középiskola után valahogy meg sem fordult a fejemben, hogy Magyarországra jöjjek, így maradt a főiskola, ami szintén jó döntés volt. Borzasztó memóriám van, csak azt tudom megjegyezni, amiben van valami logika is, így egyedül a matematika szak jöhetett szóba.

– Hogyan teltek a főiskolás évek? Van-e olyan diákélményed, amit szívesen megosztanál?

– Ó, hát azok remekül! Itt is folytatódott a jó szériám – jó társaság, jó tanárok (többnyire), régi és új barátok, jövendőbeli feleség. Bár nem laktam messze, de inkább beköltöztem albérletbe, ami a jól válogatott lakótársakkal olyan volt, mint öt év vígjáték.

– Mi történt a főiskola után?

– A főiskola után úgy éreztem, még tanulnék egy kicsit, ezért felvételiztem a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem alkalmazott matematika MSc-szakára.

– Jelenleg az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóságon vagy stratégiai referens.

– Miután lediplomáztam a Műszaki Egyetemen, elkezdtem valami szakmába vágó munka keresését, az EUTAF pedig egy matematikus kollégát keresett, összetalálkoztunk, és még mindig itt vagyok.

– Milyen feladataid vannak? Hogyan képzeljük el egy napodat?

– Minden európai uniós tagállamban működik egy intézményrendszer, amely az uniós támogatásokat koordinálja a pályáztatástól a beszámolásig, a mi főigazgatóságunk feladata a Magyarországnak jutó források jogszerű felhasználásának az ellenőrzése és az eredmények beszámolása az Európai Unió felé. Ezen belül a „matekes” csapat feladata az ellenőrzéssel érintett projektek kiválasztása, majd az ellenőrzés eredményeinek feldolgozása, és segítség a beszámolás elkészítésében.

– Milyen kihívásokkal találod szembe magad a munkád során? Mi az, amit a legjobban szeretsz benne?

– Mindig jönnek új feladatok, elvárások, így szinte sosem szoktunk unatkozni. És egyértelműen a számokat szeretem a legjobban.

– Emellett a Budapest Titans Amerikai Football Club színeiben játszol. Hogyan jött életedben az amerikai foci? Ez nem mindennapi nálunk.

– Sokféle sportot kipróbáltam, de ez volt az, amit magaménak tudtam érezni, és a Titánok csapatában egy olyan helyre kerültem, ahol mindig szívesen mentem edzésre, vagy ha épp nem, mindig sajnáltam az edzés végén, hogy már vége is. És hogy honnan jött? Szerintem, aki látta A vizesnyolcas, a Csontdaráló, a Minden héten háború vagy az Emlékezz a Titánokra! című filmeket – csak hogy a legnagyobbakat említsem –, és nem akarja kipróbálni, az nem nézte elég figyelmesen.

Sajnos már (vagy egyelőre) nem vagyok aktív játékos. Ez egy gyönyörű, logikus és kemény sport, így ahhoz, hogy ez ember belülről is élvezni tudja, és önmagával elégedetten tudjon lejönni a pályáról, sok időt és energiát kell rászánnia, amiben mostanában kicsit szűkölködöm, ezért abba kellett hagynom.

– Mi az, amit nagyon szeretsz ebben a játékban, vagy amire a legbüszkébb vagy?

– Erről a kérdésről akár egy könyvet is tudnék írni. Legjobban azt szeretem, hogy egyszerre kell helytállnod a pályán fizikálisan és mentálisan is. A támadó és a védő oldal is le akarja olvasni az ellenfél következő lépését, hogy „meg tudja csinálni” a saját játékát, és közben még „verekedni” is lehet egy jót. Egyszerre kell egyénileg és csapatban is jól játszanod. Ez egy remek sport annak, aki szereti a határait feszegetni.

Sok kedves emlékem van. Az egyik legjobb talán, mikor 2020-ban a Puskás Arénában lehettem egy nagy, közös edzésen, amit akkori aktív és korábbi NFL-játékosok tartottak nekünk, így személyesen is találkozhattam olyan játékosokkal, akiknek (vagy akik ellen) addig csak a képernyőn keresztül szurkoltam.

– Okozott-e valami nehézséget?

– Legnagyobb ellenségem az idő, nehéz beleférni a napi 24 órába.

– Mesélj kicsit a családodról is! Jut idő kikapcsolódásra a munka mellett?

– Mint már utaltam rá, a feleségemet is a főiskolán ismertem meg, és azóta született két gyönyörű gyermekünk is, akiket nagyon szeretünk. A legtöbb időt és energiát nekik adjuk, így inkább családi kikapcsolódásokat, kirándulásokat szoktunk szervezni.

– Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

– Három évvel ezelőtt megint csak úgy gondoltam, hogy még mindig nem tanultam eleget, így jelentkeztem az Óbudai Egyetem építőmérnöki szakára. Egyik tervem például ennek az elvégzése.

– Mit köszönhetsz a Rákóczi-főiskolának?

– A fentiekből is kiderült, hogy nagyon sokat köszönhetek a főiskolának – párt, barátokat, az anyanyelvemen megszerzett tudást, önfeledt diákéveket –, ezért büszke is vagyok rá, hogy oda járhattam.

Kurmay Anita

  A fordítás nemzetközi napját méltatták a filológusok a Rákóczi-főiskolán Filológia szaknap: bemutatkoztak az elsősök